Válás és gyerekek

Szakértői vélemények szerint a gyereknek nem az a rossz, ha a szülei elválnak, hanem sajnos, sok esetben az, ahogyan elválnak. A gyerekek azt hiszik ugyanis, hogy a válás maga a pokol, valami olyasmi, aminél rosszabbat keresve se talál. Nem azért hiszi azonban ezt, mert ez így is van, mert így kell lennie, hanem mert látja a szülein, hogy ők a válást így élik át. Ordítoznak, sírnak, áskálódnak, kialvatlanul kóvályognak stb. Ha tehát a válás a szülők számára pokol, akkor a gyereknek a legnagyobb pokol.

De ha a válás olyan, mint minden más változás, ami az élet része, és ha ugyan drasztikus lépés is, de egy új, jobb út kezdete, akkor a gyerek sokkal kevesebb sérüléssel ússza meg a dolgot, hozzátehetjük, a szülők is. Ingmar Bergman, a nagy svéd filmrendező és író, aki Jelenetek egy házasságból című filmjét elkészítve egy egész nemzet, a svédek családi pszichológusának számított (1973), sokszor vált el és sok gyereket nevelt. Öregkori naplójából kiderül, hogy ex feleségeivel együtt karácsonyozott, születésnapozott, gyerekei pedig láthatták, ahogy anyjuk új házastársával, mint baráttal, mint új családtaggal együtt nevetett, és ami a legfurcsább, szerette őket. Bergman nem haragudott arra, aki otthagyta őt, sem arra, akiért otthagyták. Az élet részének tekintette, hogy két vándor, akik hosszú ideig együtt jártak az úton, egyszer búcsút intenek egymásnak. Nem pokolként élte meg a válást, hanem változásként.

Az akadályt azonban nem tudja mindenki ilyen könnyen venni. A legtöbb családban a válás évekig elhúzódik - a népnyelv szerint fele annyi ideig, mint ameddig a házasság tartott: ha négy évig tartott, két évig húzódik, ha tíz évig éltek együtt, akkor öt év, mire az elvált felek megnyugszanak és képesek új kapcsolatba lépni. A népnyelv a régiek statisztikájának számít, de a modern szakértők is két-három évre becsülik a válás utáni krízist, amennyiben gyermek is van. A gyermek szemével nézve mindezek az időszakok még hosszabbnak tűnnek, mert a válást megelőző, a házasság megromlásának fázisát is nehezen viselik, mielőtt még valamelyik fél elköltözött volna.

A szülő a legnagyobb hibát akkor követi el, ha gyermekét beavatja az eseményekbe. Sőt, sok szülő még fel is használja őt, hogy üzengessen elvált szülőtársának, odamondogasson az új nevelőapának vagy nevelőanyának. A gyerekek ebben „örömmel" részt vesznek, aminek hatására egyre erősebbé válik az a hitük, hogy ők okozták a válást, ők a hibásak. Az ilyen hamis bűntudat hatására sok gyerek kezdi úgy gondolni, ha ő nem jött volna világra, apu és anyu még mindig boldogan élnének, együtt, míg meg nem halnak.

A szülőnek minden esetben tudatosítania kell gyermekében, hogy egyáltalán nem a gyerek a hibás, és a minimális, tényszerű információkra korlátozva azt, amit a gyerek a dologból megtudhat, úgy kell tennie, mintha a válás nem volna tragédia; mintha a folyton változó élet része volna; mintha az állatvilágban is bőséges példát találnánk arra, hogy a természet törvénye diktálja, hogy a szülők sokszor elhagyják egymást. Ha ezeket higgadtan, nyugodtan közöljük gyermekeinkkel, magunk is rájövünk ennek igazságára és elfogadjuk, hogy az élet nem mindig ugyanazt akarja, mint amit mi akarnánk.

Gyerekszülés kamaszként

Nő a gyerekanyák száma, egyre korábban esnek teherbe a nők. Átlagolt adatokkal számolva, a hetvenes években 20 éves korban, a nyolcvanas években 18 éves korban vesztették el szüzességüket a fiatalok. A kilencvenes évektől napjainkig ez a szám annyira lecsökkent (14-15), hogy a szülők aggódni kezdtek - tegyük hozzá, hogy a szülők a hetvenes években is aggódtak, sőt, a szülők mindig aggódtak, ám egy 13 éves kismama látványa mindenkiben, a témával foglalkozó kutatókban is súlyos aggodalmat kelt.

Két évvel ezelőtt, 2008-ban, több mint 40 ezer terhesség megszakítást végeztek el a magyar orvosok, és ennek tíz százalékát fiatalkorú, tizennyolc év alatti lányokon. A tendencia két okból aggályos: a szülők félnek, hogy fiatal gyermekük szervezete kárt szenved a korai terhesség miatt, és másodsorban, félünk, hogy az unokánkat egy arra még éretlen szülő neveli fel. A tudományos magyarázat szerint, mivel a történelmi korokban, beleértve ősemberi időszakainkat is, a nők nagyon korán kezdtek szülni, az emberi faj képes arra, hogy a XXI. században is ugyanígy viselkedjen, hozzon világra utódokat. Azonban, ne felejtsük, hogy az emberré válást követő időszakban az átlagéletkor jóval alacsonyabb volt, mint ma, ezért a gének átörökítését minél korábban és minél több alkalommal kellett véghezvinni, hogy fajunk fennmaradjon. A XXI. században a dolog már nem ilyen sürgető, a XX. század elejétől, a civilizált nyugati társadalmakban elég volt, ha az anyák 20 és 30 éves koruk között hozzák világra gyermekeiket, ám az akkori kor erkölcsei azt diktálták, hogy a szülők életük végéig, szigorú monogámiában tartsanak ki egymás mellet.

A mai kor gyermeke hamar rájön, hogy a válás és a nyitott kapcsolat társadalmilag már nem jár büntetéssel, sőt, a divat és a kor szelleme, a hollywoodi sorozatok azt a benyomást keltik, hogy a 15 éves nő már tökéletesen alkalmas az önálló életre, így a gyerekszülésre, -nevelésre is. Sajnos azonban, a nem tervezett terhességek nagy számban végződnek abortusszal, és az abortusz, tudjuk, veszélyes következményekkel járhat, számos nőnek soha többet nem lehet gyereke. A túlnépesedés ellen harcolók ennek örülnek, hiszen véleményük szerint fajunk pusztulását éppen fajunk túlszaporodása okozhatja. Elméletük szerint, ha nem sikerül 8 milliárd fő alatt tartani bolygónk népességét, az emberiség felfalja a Földet és kipusztul. Ám a konzervatívak, a nemzetek fennmaradását szorgalmazók, sok esetben, épp az ellenkezőjét állítják, Magyarországon, például, ha a népszaporulat a mai tendencia szerint folytatódik, néhány száz éven belül kevesebb, mint egymillió magyar lesz, és ezer év múlva nyelvünk csak abban a formában létezik majd, mint ma a latin.

Aggodalomra még sincs ok - már ha arra gondolunk, hogy 300 ezer éve létezünk, mint értelmes ember, és 1.8 millió éve, mint emberszabású, ezért génjeink, melyek jócskán kiállták az idő próbáit, feltehetően még hosszú ideig fennmaradnak. Aggodalomra csak abból a szempontból van okunk, hogy ebben a gigászi küzdelemben, amit a biológusok természetes kiválasztódásnak neveznek, gyermekeink számára kevésbé lesz kényelmes és biztonságos a játszma, mint amilyen, emlékeink szerint, a dédnagyszüleink, vagy akár a mi időnkben volt.

A síkosítók dicsérete

A vaginális síkosító anyagok jobbá teszik a nők szexuális élményeit és megelőzi a sérüléseket - állítja egy amerikai tanulmány.

Az indianai egyetem szexuális egészséggel foglalkozó központjának (CSHP) kutatói abból indultak ki, hogy a szexuális kapcsolatokat gyakran akadályozzák olyan fizikai természetű problémák, mint a hüvelyszárazság, amely sok nőt sújt a változókor idején, majd a menopauzát követően. Ez okozhat égés-érzést, viszketést, de sérüléseket is okozhat a nemi aktus során.

A kutatók 2453, 18 és 68 év közötti nőt vontak be a tanulmányba. Az átlag életkor 32 év volt. A nők 6 különböző típusú síkosítót használtak, amelyeknek alapja víz vagy szilikon volt. A felmérésben résztvevőkről kiderült, hogy 85,6 százalékuk heteroszexuális volt, és közülük 54,4 százalékuk házasságban élt. A kísérlet végén 70 százalékuk úgy nyilatkozott, hogy a síkosítók használata nemcsak kényelmesebbé tette a nemi aktust, hanem kellemesebbé és élvezetesebbé is. Különösen figyelemre méltó volt, hogy a sérülések aránya 1 százalék alá csökkent a felmérteknél.
A kutatók szerint e síkosítóknak nincsenek jelentős káros mellékhatásaik.

Ne legyen a szex mumus

A szexuális nevelés Nagy-Britanniában is, mint a nyugati országok többségében, része az iskolai tantervnek, de a tanárok és a nevelők eddig a nem kívánt terhességekkel és a nemi betegségekkel kapcsolatos felvilágosításra összpontosítottak.

A brit National Health Service, a közegészségügyi szolgálat új nézőpontból közelítette meg a témát és arra tette a hangsúlyt, hogy a szex örömforrás és jót tesz az egészségnek. A kampány vitát gerjesztő szlogenje: „Napi egy orgazmus feleslegessé teszi az orvost".

Így fogalmaz a Pleasure (Öröm, élvezet) című füzet is, amelyet az NHS július közepén Sheffield körzetében kiosztott a szülőknek, oktatóknak, kiskorúakkal foglalkozó szociális asszisztenseknek. A füzet a későbbiekben eljut az ország többi részébe is, ha a tiltakozások miatt nem állítja le a minisztérium.

A Sunday Times egész oldalas magyarázata szerint a kezdeményezés célja elmondani a diákoknak, hogy joguk van a kellemes szexuális élethez és tudatosítani bennük, hogy a rendszeres szexelés jót tesz az egészségnek, a szívnek, az ereknek, relaxál és javítja a kedélyt.

A szándék: korszerűsíteni a szexuális nevelést, mivel a szakemberek elsősorban a „biztonságos" szexre koncentráltak és nem vettek tudomást a fő okról, amiért az emberek szexelnek, arról, hogy élvezetet találnak benne.

Az új, provokatív szlogen mellett a sugallt megközelítés: „Az egészség szakértői azt tanácsolják, hogy együnk naponta öt adag gyűmölcsöt vagy zöldséget, és végezzünk hetenként legalább kétszer félórás fizikai tevékenységet.
Miért nem javasolják, hogy szexeljünk hetente kétszer? Ez is jót tesz."

A tanárok és az oktatók azonban attól tartanak, hogy az új kampányt úgy értelmezik a diákok, mint zöld szemafort arra, hogy annyit és úgy szexeljenek, ahogy akarnak. Ezt sokan veszélyes megközelítésnek tekintik. A füzet szerzői viszont úgy vélik, hogy a kampány bátorítja a kiskorúakat szexuális promiszkuitásra, és fontosnak tartják, hogy teljes információt kapjanak a szexualitásnak nemcsak a kockázatairól, hanem jótéteményeiről is. Ügyelve arra, hogy a szex egy autentikus kapcsolatban valósuljon meg, a serdülőknek is ugyanannyi joguk van hozzá, mint a felnőtteknek.

Keserű az édeshármas?

A legtöbb pár nem vállalja fel, és csak szemlesütve hajlandó beszélni róla, ha monogám kapcsolatuk színterére időnként bevonnak még egy személyt, így csempészve izgalmat a kifáradt szexuális életükbe. Ám vigyázni kell a heves kísérletezéssel, mert az újdonság ereje hamar kihűl, viszont gyorsan tönkreteheti a szerelmet.

A párkapcsolati szakértők szerint a társadalom még mindig ferde szemmel nézi, ha egy tartós kapcsolatban élő párban feltámad a vágy, hogy egy harmadik személlyel is megosszák a kétszemélyes ágyat. Sokuknál ez nem is marad meg pusztán a fantázia szintjén. A jelenség létezik, bár nem sokat hallani róla - valószínűleg azért, mert a magyar társadalom még mindig nagyon konzervatívnak számít ebből a szempontból.
Azt hihetnék, hogy inkább a férfiak kezdeményezik az ilyen helyzeteket, de felmérések, és a szexuálpszichológusok tapasztalatai szerint a nők is legalább annyira nyitottak a kérdésben. A nők általában egy férfit, a férfiak egy nőt szeretnének bevonni harmadiknak.

Minden párkapcsolatban eljön az a pont, amin túl - ha a felek nem dolgoznak rajta - a hétköznapok a szexet is felőrlik, unalmassá tehetik. Egyes kutatások szerint ez átlagban 12-14 hónap után jön el. Azt tapasztaljuk, hogy egyre kevesebbet szeretkezünk, a mozdulatok, a pozitúrák rutinszerűvé válnak.
Eltérőek az okok, motivációk a nők és férfiak esetében. A nők alapjáraton sokkal inkább érzelmi alapokra helyezik a szexet. Kevesebb az olyan eset, hogy csak a játék vagy az izgalom kedvéért belemennének egy egyéjszakás kalandba, vagy félrelépnének azért, mert otthon nem kapják meg, amire vágynak. Míg a férfiak nagy részének nem okoz gondot, hogy valóra váltsák nem titkolt fantáziájukat, a háromszereplős szexet, a nők többsége el sem tudja képzelni, hogy mással szeretkezzen a párja szeme láttára.
Előfordul sajnos olyan is, mikor valaki azért bólint rá az édeshármasra, mert attól fél, elveszíti a párját. Ebben az esetben mindenképp komoly párkapcsolati problémáról beszélhetünk, amelyen egy másik szereplő megjelenése nemhogy segítene, de még inkább hátráltatja az intim, elfogadó légkör kialakulását.

Hiába tűnik kihagyhatatlanul izgalmas kalandnak a hármas felállás, érzelmi szempontból nagyon keskeny mozgásteret hagy, amelyen igazán nagy bravúr megfelelően egyensúlyozni, főleg, ha több irányból is kitapintható a vonzalom a hármas tagjai között. Ilyenkor a kialakuló érzelmek újrarajzolhatják az eredeti kapcsolatot, és könnyen átrendeződhetnek a viszonyok, a spontán mozdulatokba becsempésződnek az érzelmek, és szép lassan megjelenik a féltékenység zöldszemű szörnyetege. Onnantól kezdve, hogy az egyik fél kisajátítást érzékel, vagy árgus szemekkel nézi, hogyan élvezi az ismeretlen kezek simogatását a párja, a dolog rendszerint működésképtelenné válik. Akkor a leginkább életképes a hármas szituáció, és akkor nem visszük vásárra a párkapcsolatot sem, ha a motivációk egyértelműek, és a legfontosabb cél a játék, az izgalom, az érzelmektől való távolmaradás. Ez viszont nem könnyű feladat, hisz a vonzalom csírái minden ilyen helyzetben növekedésnek indulnak. És nemcsak az érzelmeinket kell a szobán kívül hagynunk. Az is fontos, hogy megfelelő önismerettel rendelkezzünk, pontosan tudjuk, ki mit vár a hármas szextől, és mennyit bír el a kapcsolat. Hiába ugyanis az újdonság hajtotta szexuális vágy, ha közben éles helyzetben kiderül például: mégsem vagyunk rá felkészülve, hogy szerelmünket egy idegen személy ölelésében lássuk.