Ilyen csók olyan csók

A magyar nyelvben csak egyetlen szavunk van a szeretet, a szenvedély, a szerelem e megnyilvánulására. Csóknak nevezzük, amit gyerekünk arcára cuppantunk, testvéreinknek, szüleinknek, esetleg barátainknak adunk, csóknak, amit kedvesünk ajkára forrasztunk. A régi rómaiak precízebbek voltak.

A csóknak annak függvényében, hogy kinek és milyen érzelmekkel adták, más-más elnevezést adtak. Volt a basium, az osculum és a savium. És ha ma már nem is lehet abszolút pontossággal azonosítani ezeket, néhány alapvető különbség világos.

A basium volt a szerelmes csók, mint ahogy ez kiderül Catullusnak a hűtlen Lesbiához intézett invokációjából: "Adj ezer csókot, aztán még százat..." (Da mihi basia mille, deinde cento) - írta az ókori költő. Az osculum viszont, bár szájra adták (az os szóból ered, ami szájat jelentett), a hozzátartozókat illette meg. A nők olykor azért is kapták, mert így ellenőrizték leheletükön, hogy nem ittak-e számukra tiltott bort.

Más népek is, például a perzsák szájcsókkal üdvözölték a velük egyenlőt. Ha viszont csókkal az arcot illették, ez azt jelentette, hogy aki kapta, az alsóbb népréteg tagja volt és a csók adója ezzel jelezte a köztük lévő társadalmi különbséget.

A római nők abban az időben a krónikák szerint, kihasználták az alkalom adta lehetőséget. Az osculum ürügyén ugyancsak erotikus csókokat produkáltak. A történetíró Suetonius vádolta ilyesmivel Agrippinát, Claudius császár feleségét, Nero anyját. Ami a saviumot illeti, az egyértelműen a libido csókja volt. Valentin napján mindhárom bőségesen osztogatható.

Genetikai okai vannak a tinédzserszexnek

A tinédzserek szexualitása egyre korábban ébredezik. Amerikai kutatók most úgy vélik, megtalálták annak genetikai okát, hogy bizonyos fiatalok különösen korán élik át első szexuális aktusukat.

Jane Mendle, az oregoni egyetem kutatója csapatával 1382 amerikai adatait értékelte ki, amelyeket egy országos kutatás számára gyűjtöttek. 1979 és 1994 között évente interjúvolták meg az önkénteseket, azt követően kétévente. A kutatók a csoportból olyan anyákat választottak ki, akik más résztvevőkkel rokonságban álltak: ikrek, testvérek vagy unokatestvérek voltak. A kiválasztott nők 14 évesnél idősebb gyermekeit interjúvolták meg.

Azok a fiatalok, akiket egyedül nevelt az anyjuk, jóval korábban kezdtek el szexuális életet élni, mint a többiek. A kategória 63 százaléka élt már át nemi aktust, míg azoknak a tiniknek, akiknek az apja legalább időszakonként a családdal élt, csak 53 százaléka. Az ép családban felnőtt gyerekek csupán 21 százalékának voltak ezirányú tapasztalatai. Másképp kifejezve az apák nélkül felcseperedett fiatalok átlagosan 15,28 évesek voltak az első közösüléskor, míg a klasszikus családok gyerekei 16,11 évesek - írják a kutatók a Child Development című szaklapban.

A kutatók a különbséget kevésbé tulajdonítják a környezeti tényezőknek, mint a genetikai okoknak. Összehasonlították az egymással rokon, de különböző családi helyzetben élő fiatalokat. Megállapították, hogy minél közelebbi rokonságban áll két résztvevő, annál közelebb esett egymáshoz az első aktus időpontja. A kutatók kijelentették, hogy arról nem tudnak nyilatkozni, milyen súllyal hat az örökítőanyag a fiatalkori szexualitásra.

Ettől függetlenül érte kritika a kutatást. A New Scientist honlapja például Bruce Ellist, a tucsoni Arizonai Egyetem kutatóját idézi, aki szerint a vizsgálatban sem a gének hatását, sem a szociális tényezőket nem lehet bizonyítani. Utalt arra is, hogy a testvérek gyerekei között amúgy is csekély a genetikai egyezés.

A szerelmi bánat biológiája

Egy amerikai kutatás megerősítette, hogy a szerelmi bánat igazi szenvedés, amelyben a fizikai fájdalom agyi zónái aktivizálódnak.

A Proceedings of the National Academy of Sciences-ban publikált tanulmány egy kaliforniai pszichológusnő megfigyeléseit összegzi. 122 résztvevőnél laboratóriumi úton idézte elő a csalódást egy játékban, amelyből egy-egy szereplőt egyszer-egyszer kizártak a többiek. A mágneses rezonancia kimutatta, hogy ennek a személynek ugyanazok az agyi zónái aktivizálódtak, mint a fizikai fájdalomnál. Te hát a fizikai és a pszichikai fájdalomnak ugyanaz a biológiai bázisa. Egyébként, a fájdalomnak, legyen az fizikai vagy pszichikai azonos az értelme is: jelzi, hogy kerülnünk kell valamit, ami árt-hat nekünk. Lehet ez egy téves kapcsolat, vagy forró víz.

Az agy mindkét esetben ugyanazokat a jeleket bocsátja ki, nem véletlen, hogy a fájdalomcsillapítók, morfium vagy hasonlók oldják a fizikai fájdalmat és az ezt kísérő érzelmi stresszt is. Ezért olyan nagy a kísértés arra, hogy a szerelmi bánatot fájdalom-csillapítókkal enyhítsék.

A pszichológusok szerint azonban ez nem követhető út, mert a szerelmi bánat is figyelmeztetés és arra szolgál, hogy megtanuljuk kiválasztani a megfe1ő partnert. Orvossággal kúrálni csak akkor szabad, ha depresszióvá fajul. A szerelmet ‚különben, ilyen módon nem szabad manipulálni.
Mivel ezeknek a gyógyszereknek megvan az a kockázata, hogy ugyanaz történjen, mint amikor depressziósokat kezelnek olyan gyógyszerekkel, amelyek a szerelem biológiájában érintett rendszerekre hatnak: vannak, akik miután meggyógyultak, újra képesek szerelembe esni és vannak, akik sohasem szerzik többé vissza érzelmi képességeiket. Nehéz előrelátni, hogy mi fog történni.

Amikor szeretünk, a "szociális" agyi zónáink 80 %-a aktivizálódik. Ilyen bonyolult folyamatba kívülről beavatkozni előreláthatatlan következményekkel járhat.