Szereposztás

Az utóbbi időben jól látszik, hogy a társadalom nemiséggel kapcsolatos általános felfogása fokozatosan átalakul. Pszichológusok a férfi és női szerepek egyensúlyának megbomlásáról, az egyensúly elvesztéséről beszélnek. Márpedig a nemi szerepek arányának felborulása nem jó senkinek. Nem jó az egyénnek, a családnak és a társadalomnak sem.

 

Hajts, melózz, vedd meg és edd meg! Röviden és tömören mindennapjaink meghatározó jelszavai ezek: dolgozz, hogy meg tudd vásárolni, fogyaszd el és vegyél másikat! A legelkeserítőbb, hogy ez a hozzáállás átszivárgott az emberi kapcsolatokba is: tárgyként tekintünk a személyekre.

Már közhelyként kezeljük a tényt, hogy minden második házasság válással végződik. Biztos vagyok benne, hogy mindenki környezetében hemzsegnek a boldogtalan párkapcsolatban vergődő emberek. Nem arra a helyzetre gondolok, mikor két ember felismeri, hogy útjuk más irányba fordult, és felelősségteljesen képesek búcsút mondani egymásnak. Hanem a gyakoribb esetről: mikor a párok tagjai nem küzdenek a kapcsolatért, ha az problémássá válik, rögtön elhagyják egymást és másik embert keresnek. Nagyon fontos lenne, hogy kifejezzék szeretetüket, elkötelezzék magukat, és felelősséget vállaljanak egymásért.

De napjainkban mindenki azt teszi, amihez kedve szottyan. Alkalmazkodni, kompromisszumot kötni nem divat ma. De elköteleződni és felelősséget vállalni sem, pedig ha a szeretetről beszélünk, akkor lehetetlen nem szembesülni ezzel a két dologgal, hogy a bizalomról már ne is beszéljünk! De miért megy ez olyan nehezen férfinak és nőnek egyaránt? Miért érezzük gyakran, hogy felcserélődtek a női és férfi szerepek? Mintha minden kicsit összekuszálódott volna.

A számtalan magyarázat közül íme néhány gondolat:

Ha a dolgot a társadalmi oldaláról közelítjük, akkor a női szerep megítélése az adott történelmi korban más-más követelmények, elvárások mentén alakult. Az iparosodás korát megelőzően, a nagycsaládos életformában a nők szerepe főként az otthon környékére terjedt ki, a ház körüli teendőkre és a gyermeknevelésre.

Az ipari forradalmakat követően a nők is dolgozni kényszerültek, hogy a család minimális megélhetését biztosítani tudják. Ehhez hozzájárult még, hogy a világháborúk következtében sok nő maradt egyedül, kénytelenek voltak maguk boldogulni. A nők tömeges munkába állásával felborult a női szerepben addig megszokott egyensúly: a nőknek egyszerre kellett eleget tenni a tisztességesen dolgozó nő, és a gondoskodó anya, szerető feleség szerepelvárásainak.

Sok szakember szerint a legnagyobb probléma abból származik, hogy miután a nők évszázadokon keresztül nem töltötték be a saját helyüket, vagy amit betöltöttek azzal elégedetlenek voltak, a társadalomban nem alakult ki az a minta, hogy milyen egy önmagát becsülő nő, családanya, szerelmes asszony szerepe. És ez napjainkra is érvényes. Egy nőnek mai is döntenie kell például, hogy család vagy karrier. Mivel a nők nincsenek a helyükön, boldogtalanok. Ebből aztán már egyszerű a képlet, hogy a férfiak is boldogtalanok, így a családok és a gyerekek is.

Nem árt tudatosítani, hogy a férfi, női szerepek kialakulását a biológia is erősen befolyásolta. Az ember jobb és bal agyfélteke, és annak működése némiképp eltér egymástól. A férfiaknál domináns bal agyfélteke a racionális, logikus, elemző, elvonatkoztató műveleteket végzi, érzelem nélkül. Analizál, szétszed, spekulál, következtet; célja kiáradni a világba, neki van időtudata, mikor mi történt, csak tényszerűen!

A jobb agyfélteke mindent tud, amit a bal, csak máshogy. Analogikusan gondolkodik: hasonlatokat keres, képekben fogalmaz, épít, az egységet képviseli, élményeket rögzít, az emlékeket a hozzájuk kapcsolódó érzésekkel együtt tárolja. És ez a lényeg: az élet értékét a dolgok élvezete adja, az, hogy mit ér az embernek egyik vagy másik élmény! Fentiek miatt azonban mást vár el egy nő, mint amit egy férfi adni képes neki, és ebből sajnos sok félreértés van.

A legfontosabb viszont, hogy a bal és jobb agyfélteke együtt teremt! Próbáljuk meg ne a különbségeket keresni férfiban és nőben, hanem a hasonlóságot. Ezzel együtt fogadjuk el, barátkozzunk meg a gondolattal, hogy léteznek tipikusan női és férfi szerepek. Ne akarjunk mások lenni, mint amik valójában vagyunk.
Az utóbbi évtizedekben eluralkodott az, amit a bal rész képvisel: a rideg, érzelemmentes, kiszikkadt gondolkodásmód. Régóta a férfi értékek állnak piedesztálon, sőt csak azokat jegyzik: az erőt, hatalmat, pénzt.

Ha a nő nembeli sajátosságainak megfelelően teljesít, például kihord egy gyereket, az nem számít - véli Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus. Hozzáteszi, hogy a fent említett értékrendnek az elfogadásában a nőknek is nagy szerepük van. Egyetértek vele, mikor azt mondja, hogy mindkét nemnek nagy a felelőssége, hogy az érzelmek, egymás megbecsülése, és a szeretet visszakerüljön az értékek közé. Hisz, ha egy férfi megkapja a megbecsülést, az elismerést, ő is meg fogja adni egy nőnek. Ne feledjük, egy nő, akkor igazán nő, ha megjelenik a férfi...

Kreativitás a szexben

A szerelem művészet. De mi a szerelem és mi a művészet? A művészet az, amikor úgy hozunk létre valamit, hogy az Isten se tudná szebben és jobban létrehozni, a szerelem pedig az, amikor egy férfi és egy nő nem akar egymás nélkül élni. A szerelem azonban csak addig marad fenn, amíg művészet.

Ha már nem olyan, hogy annál nem lehet jobb, akkor elkezd lefelé csúszni, kihűlni, elmúlni. Ha valakit meg akarunk tartani, a szerelmet végig művészi szinten kell tartani, ami rendkívüli kreativitást és energia befektetést igényel. Akik ezt megspórolják, számíthatnak a válásra, akik azonban megfizetik ezt az árat és minden nap ugyanolyan kreatívak maradnak, mint az első napon, azokat valóban csak az ásó, kapa, nagyharang választhatja szét a másiktól.

Miért hidegülünk el egymástól? Miért nem fizetjük meg szerelmünkért minden nap az első árat? A férjek rendszerint azért, mert egy másik nőbe fektetik a tőkét, a feleségek pedig azért, mert férjük ilyen esetben a feleség előtt ereszti ki a szelepet, elengedi magát és visszataszítóvá válik. Egy nő számára az a legvisszataszítóbb egy férfiban, ha alkalmatlannak látja őt az utódnemzésre és az utódok gondozására. Egy asszonyt nem a férj pocakja meg hasonló, külső jegyek taszítják, hanem a megbízhatatlanság. Tudja, hogy ha a férje már nem fektet energiát belé, akkor nem bízhat benne, hogy közös utódjukról gondoskodik elsősorban.

A kulcs tehát a nő kezében van: ki kell csikarnia, hogy a férfinak ne egy másik nő kelljen, hanem jól felfogott érdekből újra és újra őt válassza; megértse, génjei akkor maradnak fenn a legnagyobb biztonságban, ha csak és kizárólag vele van kapcsolatban. Egyszerűbben fogalmazva: a nőnek el kell érnie, hogy a férfi minden nap újra beleszeressen, és ha ez megtörténik, a férfinak eszébe se fog jutni, hogy másokra pazarolja az energiáját.

Minden az ágyban dől el. A szexet a rutin és a megszokás pusztítja el, a művészet tartja életben. A férjek, bármily meglepő, elsődlegesen nem azért közelednek felségeikhez, mert nemi szerveik összepasszolnak, hanem azért, hogy újra és újra átélje a szerelmet, vagyis azt az állapotot, amikor úgy érzi, megtalálta azt a személyt, akivel utódot akar nemzeni. Amennyiben ezt nem érzi, máshol keresi a megoldást. A nők hajlamosak feladni, azt képzelik, hogy már nem kell a férjüknek, és elengedik magukat. Az élet azonban, szerencsére, mindenkinek adott annyi kreativitást, hogy bármikor el tudja csábítani azt, akit egyszer már el tudott csábítani, és ha valakit minden nap elcsábít, az örökre vele marad.

De mi is ez a kreativitás? Ugyanaz, mint a teremtés. A teremtés pedig az, amikor megszületik valami új, valami olyan, ami eddig még sose született meg ugyanebben a formában. A változékonyság, a formai gazdagság, és minden, ami valakit csodálatra ösztönöz, azt a kreativitás szüli. A szex nem az ágyban kezdődik. A szex az első pillanatban kezdődik, amikor egy férfi és egy nő meglátja egymást. Mivel minden nap egy új kezdet, a férfi és a nő minden nap újra és újra meglátja egymást először. Ha a nő egy vonzó férfit pillant meg először és fordítva, akkor a szex minden nap újjászületik, és ha nem védekeznek, azon kapják magukat nyolcvan évesen, az aranylakodalomban, hogy annyi az utód, hogy nem tudják megjegyezni a sok nevet. Ehhez azonban, nem lehet eléggé hangsúlyozni, nagyon nagy árat kell megfizetni: a soha nem szűnő kreativitást.

Ilyen a szerelem

Reggeli csúcs, metró, tömegnyomor, lökdösődés, kezdődő elmebaj, mint szokásosan.

Előttem foglalja el helyét 1 párocska. Tizenéves titán; két oldalt aligra nyírt hajzat, fejtetőn égnek zselézve/keményítve. Ha este találkoznék vele az utcán, nem a jóságos jutna eszembe róla. Párja hasonszőrű; hátul összefogott, oldalt lógni hagyott, multikolor haj, meglehetős smink. Kb. másodikas/harmadikas gimibe indulnak most.

Kezdtem felkészülni a vár6ó jelenetekre, párbeszédekre, amikre ilyen esetekben számíthat az ember. Aztán!

A téma a reggeli lett. Mármint, hogy a hímnél volt 2 péksüti valaminő töltelékkel, a lánynál meg nem. S ami az enyém, a tiéd is alapon, titánunk lovagiasan felajánlja az embereledelt élete választottjának. Csakhogy, logisztikai probléma: nincs hely a mütyürnyi, színes szivecskés övtáskában a kajának. S mint műfaj inkább férfias, hát emberünk szortíroz a számára érthetetlen és legfőképp felesleges cuccokkal kitömött parányban. Ez ide, az amoda, s lőn, hősiesen beleszuszakolja a reggelit szíve hölgye miniatűr tartozékába. Érintett - csodálatát nem titkolva - köszönetet rebeg, újfent megerősítést nyervén imádatában. Mert a mai világban kiben 1esül ennyi érdem: gondoskodás, gyakorlatiasság, előzékenység, és így tovább?

Na kérem, hát ilyen a szerelem.