Nemek harca a XXI. században - 1. rész

Az 1990. évi népszámlálás adatai alapján Magyarországon a lakosság 81%-a élt családban. Ez a szám az utóbbi évtizedben vészesen csökken. Egyre több az egyszülős családok száma, a házaspárok esetében, pedig jelentősen megemelkedett a gyermek nélkül élő házaspárok aránya. A gyermeküket egyedül nevelő szülők számának emelkedése egyben a szociális, mentális problémák, növekedését is jelenti. Szakember szerint soha nem látott méreteket ölt a nevelési tanácsadóknál, pszichológia szakrendeléseken megjelenő kisgyerekek, kamaszok száma, de a felnőtt lakosság körében is tapasztalható a szorongásos megbetegedések illetve a pszichoszomatikus betegségek arányának megnövekedése. Az előbb felsorolt problémák gyökereinek meghatározását szakemberek a férfi-női szerepek markáns megváltozására vezetik vissza.

Szociológusok egybehangzóan állítják, hogy az 1960-as évek második felétől Nyugat-Európából induló jelentős gazdasági és társadalmi változások hatásai szivárogtak be Magyarországra is, amely változások a családok szerkezetének és működésének módosulását előidézték. A társadalmi változások között a legjelentősebb a nők kereső tevékenységében következett be: egyrészt többszörösére emelkedett a kereső nők száma, másrészt kiemelkedtek a szakképzetlenségből, és mind nagyobb hányaduk szerzett olyan végzettséget, ami versenyképessé tette őket a férfiakkal, így partnerükkel szemben is, ezáltal nem fogadták el többé a nekik kijelölt hagyományos szerepeket a családban. Mindez egyre inkább újfajta családi értékeket alakított/alakít ki, amelyek közt kevesebb szerep jut a tradícióknak, a szülői minták követésének, a tekintély tiszteletének, s nagyobb azoknak, amelyek az egyéni autonómia megvalósítása, az individualizáció irányába mutatnak.
Elsősorban ezek a társadalmi változások idézték elő a hagyományos női-férfi szerepek felborulását, módosulását. A szerepek „felcserélődése" magában foglalja, hogy a párkapcsolatok milyensége is erős változásokon megy keresztül.

Tamást nemrég óta ismerem, a gyerekeink egy iskolába járnak. Múltkor beszédbe elegyedtünk, ahogy a buszra vártunk. Három éve váltunk el, de még mindig megy a harc közöttünk - meséli. Arca elgyötört, szeme szomorkás, és ha jól sejtem az utóbbi évben jó pár ráncot a homlokán a válásnak köszönhet. A félórás buszút alatt aztán megosztja velem gyötrelmeit: felesége érzelmileg elhidegült tőle, de nem akart válni. Régi paraszti családból származnak mindketten, a házasság szent intézményként ivódott beléjük. A sok veszekedés, vita után végül Tamás hozta meg a döntést, megismerkedett valakivel, és elhatározta új életet kezd. De képtelen „lemondani" a gyerekeiről. Elvált szülőként is szeretne minél inkább a gyerekek életének részese lenni, nem akarja a vasárnapi apuka szerepét elfogadni, de volt felesége a gyerekekkel való kapcsolattartást folyton lerövidíti, megakadályozza. A régi életet nem tudja lezárni, az újba nem tud beleszokni. A volt feleséggel jártak már pszichológusnál, moderátornál, és persze a bíróságon. Mindketten hajtatatlanok, mindketten a maguk igazát szajkózzák. De mi lesz így a gyerekekkel? Milyen mintát látnak? Milyen férfit és nőt, milyen párkapcsolatot? Ezzel törődnek legkevésbé a szülők...

Hogy valami baj van a társadalom lelki, érzelmi, mentális állapotával, nemcsak a válások nagy száma, a mind kevesebb gyerek születése jelzi, hanem az is, hogy soha ennyi tanulási és viselkedési zavarral küszködő gyerek, fiatal nem volt. Tehát baj van a felnövekvők többségének idegi-pszichológiai állapotával, de az idős, sőt az aktív korosztályhoz tartozók között is egyre több a különféle belgyógyászati betegség, pszichés probléma, a szorongásos panaszoktól a depresszióig. Egy sor súlyos belgyógyászati szív- és érrendszeri, daganatos betegség tekintetében listavezetők vagyunk, nemcsak európai, hanem világviszonylatban is. A gyomor és bélproblémákkal küszködők számáról már ne is beszéljünk. A szociológusok többsége azt állítja, hogy a legfőbb egészségkárosító tényezők: a szegénység, az egzisztenciális bizonytalanság, illetve az ezekkel járó negatív stressz valamint a nemi szerepek, elvárások erőteljes megváltozása.

Merre van a kiút? Jó kérdés!
Valószínű a megoldás ott kezdődik, ahol a kérdés megszületik. Tehát, ha észrevesszük, hogy valami nincs rendjén bennünk, velünk.
A változások az emberi lét elkerülhetetlen, és szükségszerű folyamatai. Reméljük, hogy előbb-utóbb rendeződnek a társadalmi, nemi szerepek, szép lassan minden a helyére kerül, mert ebben a világban, ahol minden a feje tetejére állt, nem csoda, ha hamar fejünkbe száll a vér.

Korkülönbség a házasságban

Dániában, ahol a nők 81, a férfiak 76 évig élnek (hazánkban 78/69) a Max Planck intézet kutatása szerint a férfiak annál tovább élnek, minél fiatalabb nőt vesznek feleségül. Mivel a férfiak a világon mindenütt tovább nemzőképesek, mint a nők, a Sven Drehfal professzor által végzett elemzés következtetései valamennyi monogám életformájú társadalomban levonhatók.

Ha egy férfi 55 évesnél idősebb nővel él együtt, már nem számíthat arra, hogy ettől a nőtől gyereke lehet. Minél fiatalabb feleséggel él együtt, annál később lesz a felesége 55 éves, amikor is a nők túlnyomó része, mintegy 90 százaléka elveszti nemzőképességét (a nők mintegy fele már 50 éves korában). Ha azt feltételezzük, hogy egy férfi, valamennyi emlősfaj hím egyedéhez hasonlóan az utódnemzés céljából él, márpedig ez a végletesen leegyszerűsített magyarázat az alapja minden modern biológiai tárgyú tudománynak, akkor jó okkal jelenthetjük ki, hogy a céljától megfosztott férfi, mivel befejezte küldetését, hamarosan elpusztul. Az önző gének megkövetelik, hogy minden egyéb cél, legyen az akár a legfennköltebb is, ennek az elsődleges célnak legyen alárendelve. Mivel pedig a monogám típusú társadalmi elvárások még manapság sem kedveznek a családon kívüli gyereknemzésnek, és elítélik az olyan férfit, aki félrelép, a férfiakat önző génjük rákényszeríti, hogy ha sokáig akarnak élni, náluk jóval fiatalabb párt válasszanak. Érdekes módon, a Max Planck intézet demográfiai kutatása szerint a nőkre viszont nem igaz, hogy jobban járnak a náluk jóval fiatalabb férjjel, sőt, éppen ellenkezőleg, minél fiatalabb párt választanak, annál kevesebb ideig élnek. Ne feledjük, hogy egy férfi egyetlen ejakulátumában annyi hímivarsejt van (600 millió), hogy azzal, elméletben, a Földön élő valamennyi, arra alkalmas nőt teherbe ejthetné, míg egy nő, élete során 10-20 gyereknél többet nem hozhat a világra - leszámítva például azt a középkorban híressé vált, mindig több ikernek életet adó anya esetét, aki élete során negyvennél több gyereket szült.

A nőknek tehát, biológiai tulajdonságaik szerint, nem ugyanaz a céljuk, mint a férfiaknak, a nők önző génjei nagyobb hangsúlyt fektetnek az utód felnevelésére, ha úgy tetszik, a nők inkább a minőségre mennek, nem a mennyiségre. Ebből a szempontból tekintve a demográfiai szabályszerűséget, a nőnek nagyobb szüksége van egy lelkileg érett, biztonságot nyújtó szilárd támaszra, mint a nála éretlenebb, megbízhatatlan, energiáját a megtermékenyítésre és nem a nevelésre összpontosító hímre.

Bár minden nő számára kétségkívül hízelgő, ha még idősebb korában is felkelti egy nála jóval fiatalabb férfi érdeklődését, biológiai érdekei mást diktálnak. A nők sokkal több energiát fektetnek az unokák nevelésébe is, mint a férfiak. A nagypapák még képesek arra, hogy az unokáknak nagybácsit, nagynénit adjanak, sőt, volt példa arra is, hogy dédnagypapának született gyereke, ám a nők, ha felnevelték fiaikat és lányaikat, génjeik érdekeit már csak az unokák gondozásában képviselhetik.