Csöng a telefon. Egy régi barátom az. Beszélgetünk már egy ideje, amikor előkerül a téma, hogyan tölti a karácsonyt. A régi barátom a következő adottságokkal rendelkezik: 35 év körüli, jól szituált, saját lakásában él egyedül majd 8 éve, elkötelezettséget nem vállaló férfi, akinek 3 éve állandó kapcsolata van, de a párkapcsolatai rendre zátonyra futnak. De miért írom le mindezeket? Hogy jön ez a karácsonyhoz?
Mindjárt elmagyarázom, de előbb nézzük, mit mondanak a szakértők az ünnepek és a párkapcsolatok viszonyáról. Szerintük ugyanis a november-decemberi időszakban az internetes társkereső oldalak forgalma általában megugrik, akár háromszorosára is. A mennyiség azonban nem jelent minőséget. A megnövekedett forgalom oka lehet, hogy a facérok a téli hónapokban nehezebben bírják az egyedüllétet. A szeretet ünnepe közeledtével pedig mindenkiben felerősödik az érzés, hogy társra van szüksége.
Viszont egy felmérés szerint az ünnepeket megelőző hetekben-hónapokban kötött kapcsolatok zöme legkésőbb kora tavaszra szakításba torkollik. Ezek a sebtében összehozott kapcsolatok a karácsony és szilveszter időszakát még túl szokták élni, de a problémákat a januári hétköznapok azonnal kihozzák. Ráadásul, míg az ünnepek közeledte új kapcsolat kezdésére inspirál minket, addig az évkezdés arra motivál, hogy új életet is kezdjünk, így ilyenkor az ember könnyebben lép ki egy akadozva működő kapcsolatból.
Pár hét és itt a karácsony, szilveszter, miegymás. Felvetődik a kérdés, hogyan töltsük a karácsonyt? Szerelmünkkel, szüleinkkel, esetleg eresszük össze az egész családot? Minden családban megvannak a szokások, hogyan is éljék túl az ünnepeket. Szándékosan használtam a túlélés szót, ugyanis az esetek nagy többségében erről van szó. Először mindenki ajándékok után kajtat, aztán végigrohanunk az egész rokonságon három nap alatt. Valahogy az ünnepekkel kapcsolatban ritkán hallani: „milyen meghitt, boldog és harmonikus hangulatban töltöttem az ünnepeket..."Az szinte biztos, hogy minden karácsonyra kijut egy jó kis veszekedés. Már az előkészületeknél lengedezik a vihar szele. Nálunk rendszerint a fenyőfa befaragásánál robbant az első bomba. Apám először egy nagyobb késsel esett neki a fának, aztán bárddal, végül baltával. Napközben mindenki kitombolta magát, estére lenyugodtunk, és jöhetett a „boldog karácsony".
Párkapcsolatban élők gyakori problémája, hol töltsék a Szentestét. Maradjanak kettesben otthon, esetleg menjenek el valamelyikük szüleihez. Most visszakanyarodnék a régi barátom - akit hívjunk Andornak - történetéhez. Andor a mai napig a szüleihez megy haza karácsonykor. Hiába az önálló élet, hiába a barátnő. Ellentétben a lánnyal, Anikóval, aki szeretné, ha kettesben töltenék a Szentestét. Andor azt hajtogatja, majd, ha gyerekek lesznek (4-5 éve mondogatja), akkor leszünk igazi család, most minek bámuljuk egymást a karácsonyfa előtt?! Anikó pedig azt gondolja, nem a gyerekek fognak minket családdá tenni... Elképzeli, milyen hangulatos lehetne, ha 24-én délelőtt együtt megfőznék a karácsonyi ebédet, beszélgetnének közben, zenét hallgatnának, feldíszítenék a fát, és este megajándékoznák egymást. Végre nem kéne külön tölteniük a Szentestét, végre 30 éves fejjel nem érezné még mindig gyereknek magát, mikor este a szülei házában, a régi szobájában fekszik le egyedül.
Andorék esete nem kirívó. Gyakran egy vonzó férfiről is kiderülhet, hogy lényegében alkalmatlan a komolyabb kapcsolatra és a közös életre, ha saját családjához olyan mértékben kötődik, hogy az már-már beteges. A másik fél azt érzi, hogy mindig a család az első, az ő szava sosem számít, de ha a testvér, vagy a szülők kérnek valamit, a pasija azonnal ugrik. A probléma oka természetesen a gyermekkorban gyökerezik: az újszülött számára az egyetlen biztos pont, a nyugalmat és feltétlen támogatást jelentő hátország kezdetben az anya, majd egyre nagyobb szerepet kap benne az apa és a testvérek. A család az első szocializációs közeg a gyermek számára; minden később, felnőttkorban alapvetőnek számító magatartásbeli minta, problémamegoldó stratégia, társas viselkedési megnyilvánulás és párkapcsolati séma alapja.
Ha a kötelék túl szoros marad, ott valami nem stimmel, hiszen a nagyra nőtt gyermek nem meri és nem is akarja elengedni az őt két kézzel markoló családot, ugyanis a bizalom, mint alapvető fontosságú pszichés funkció valahogy nem jött létre. A család szeretetének elvesztésétől való félelem, aggodalom, a rokonokon való állandó csüngést és odaadó, bizarr mértékű szeretetfüggést eredményez, ami mértéktelen telefonálgatásokban, hazajárkálásban, a családról való áradozásban és a barátnő nem tetszését kiváltó, állandóan tettre kész segítségnyújtásban nyilvánul meg - ez pedig kétségkívül hátráltatja az új, stabil párkapcsolat kiforrását. Hiszen ha párra talál a furcsa szimbiózisban élő, családfüggő férfi, a szülei kezét soha nem lesz képes elengedni. Az ilyen helyzetben élő férfi kedvenc mondatai párja számára, hogy „nekem a családom legfontosabb, mi törődünk egymással", vagy a „miért nem vagy képes elfogadni őket". Az éremnek két oldala van hiszen, az ilyen esetekben joggal lehetne számon kérni az állandóan telefonáló anyukát és a bűntudatra apelláló apát.
Nem könnyű szituáció. Kösse fel a gatyáját, aki ilyen helyzetbe keveredik, mindenesetre rendelkezzen dupla adag empátiával, toleranciával és türelemmel. Ja, és ami a legfontosabb: legyen biztos benne, hogy neki ez a férfi kell. Hisz férfit magunk választhatunk, de a rokonságát nem!