2025. augusztus 24., vasárnap

Útiterv a házassághoz

Miért hidegül el egymástól két olyan ember, akiket néhány éve az isten is egymásnak teremtett? A válasz a változásban keresendő. Az emberélet egyetlen megváltoztathatatlan jellemzője, hogy folyton változik. Először kicsik vagyunk, aztán nagyok, és végül öregek.

A három fázis szabad szemmel láthatatlan módon alakul át egyikből a másikba. Fél év öregedést még a két időpontban rögzített fényképen is nehéz megállapítani. Ha a szerelmesek megváltoznak, az egymásról alkotott gondolkodásuk is megváltozik. Leegyszerűsítve: ami ma kell, holnap már nem kell. Aki mellett ma minden percben ott akarok lenni, talán öt év múlva már zavar és minden percben szeretnék a lehető legtávolabb kerülni tőle.

A hagyományos házastársak szeretnének mindent elkövetni, hogy társadalmi megítélésükön ne essen csorba, a válás még ma is, sok esetben szégyen és kudarc. Mintha a társadalom le akarná tagadni, hogy a férfi és a nő változik, mintha le akarná lassítani azt a folyamatot, amelyben maga a társadalom is változik, átalakul és új szokásokat, erkölcsöt, törvényeket hoz.

Az egyik tényező, ami miatt felgyorsul két ember elhidegülése, hogy már az elején se tudják, mit akarnak egymástól. Annyit tudnak, hogy jó a másik közelében lenni, még veszekedni is jó vele. Becézgetik, naphosszat csókolgatják egymást, ami sok esetben oda vezet, hogy gyerekük születik. Vannak ennél komolyabb emberek, akik kiküszöbölve ezt, szerződést kötnek egymással, még ha nem is írják le papírra. Megbeszélik, hogy kinek mi jó, mi rossz, mit akar és mit nem, azaz kitűzik a közös célt. Ha ezt a közös célt a nagyon távoli jövőbe helyezik, és tartják magukat az útitervhez, akkor hosszan tartó, boldog házasságra, aranylakodalomra lehet számítani. Ha azonban nincs cél, akkor útiterv sincs, és ha nincs útiterv, könnyű elsodródni.

A szerelem elsődleges célja, hogy génjeinket örökítsük, utódainkat biztonságban felneveljük. Ha két ember, akik vonzódnak egymáshoz, nem mondják ki, mi a közös céljuk, akkor kimondatlanul csak ennyi lesz. Számos házasságnak akkor van vége, amikor kirepülnek a fiókák, és az üres fészekben a szülők azt kérdezik maguktól, hogy akkor most hogyan tovább? Mivel ebben a korban az asszonyoknak már rendszerint nem lehet gyerekük, a férjeknek meg még igen, a férj elhagyja a nőt, a jól bevált céltáblát máshová tűzi ki és megpróbál futni még egy kört. Ha lenne közös cél, mennének együtt tovább - legalábbis nagyobb valószínűséggel.

Egy másik tényező a beteges féltékenység. A madaraknál a tojó fél, hogy a hím elmegy és nem törődik a fészekkel, a kakas pedig attól tart, hogy a fészekben nem az ő tojása lesz kiköltve. Az embereknél hasonló a helyzet, de annyiból más, hogy a túlzott féltékenység súlyos stresszhez vezet, ami egészségkárosodáshoz, ami pedig ahhoz, hogy sem a hím, sem a nő nem lesz alkalmas arra, hogy betöltsék szerelmük célját. A féltékenység ellen a legjobb gyógyszer a humor. Mosolygós környezetben könnyebb bevallani egy „bűnt" és sokkal könnyebb azt megbocsátani is.

Ne feledjük, a szerelem végső célja az öröm. Minél nagyobb örömet okozok a másiknak, annál nagyobb örömre számíthatok a részéről. Ha egy házasságban nincs öröm, abban köszönet sincsen. De mivel örömet mindig könnyű okozni, soha nincs menthetetlen elhidegülés.

2025. augusztus 14., csütörtök

A szerelmes ember irigyebb?

A "szerelmi hormonként" ismert oxitocin olyan negatív érzéseket is felerősíthet, mint az irigység, a féltékenység és a kárörvendés - derült ki egy izraeli kutatásból.

"Abból indulunk ki, hogy a hormon szociális érzések kiváltója: ha valaki pozitívan gondolkodik, az oxitocin erősíti a jó érzéseket, ha viszont negatívan, akkor a hormon a negatív érzéseket fokozza" - magyarázta Simone Shamay-Tsoory, a Haifai Egyetem kutatója.

Korábbi tanulmányok már bizonyították, hogy az oxitocin felerősíti a pozitív érzéseket, többek között a szülést megelőzően és a szexuális együttlét során is felszabadul.

Állatokon végzett kísérletek viszont azt mutatták, hogy a hormon az agresszió fokozódásáért is felelős lehet. Az izraeli kutatás célja éppen ezért annak vizsgálata volt, hogy milyen hatást gyakorol az oxitocin a negatív érzésekre.

A kutatásban részt vevő 56 alany fele először szintetikus formában lélegezte be a hormont, a második alkalommal viszont placebót kapott. A csoport másik felénél pont fordítva történt.

Az önkéntesek ezután vetélkedőn vettek részt, amelynek során pénzt nyerhettek vagy veszíthettek. Azoknál, akik épp belélegezték a hormont, erősebb irigység mutatkozott, amikor ellenfelük nyert, és nagyobb volt kárörvendés, amikor ők maguk diadalmaskodtak.

A játék végeztével azonban már nem mutatkoztak ezek a különbségek - számoltak be a tudósok a Biological Psychiarty című tudományos folyóiratban.

2025. július 25., péntek

Nem tombol a szerelem nyáron a franciáknál

A franciák átlagosan alig napi 29 percet szánnak szerelemre nyári vakációjuk során - állapította meg a TripAdvisor felmérése, amelyet a nyarat utazással töltők körében végzett. Ezek szerint a „szerelmes természetűnek" tartott franciák a legkevésbé romantikusak valamennyi európai nép közül.

A megkérdezettek többsége úgy vélte, hogy a vakáció arra való, hogy az ember változtasson megrögzött szokásain - ez önmagában helyes felfogás, mint ahogyan az is, hogy 35 százalék ilyenkor a szokottnál többet sportol. De ugyanennyien vannak azok is, akik a szabadság alatti nagyobb alkoholfogyasztásra várnak.

Az is kitűnt a felmérésből, hogy a franciák alszanak a legtöbbet az európaiak közül: 8 óra húsz percet töltenek naponta a legédesebb semmittevéssel, szemben a 7 óra 50 percet alvó angolokkal, 7 óra 31 percet alvó olaszokkal, vagy a csak 7 óra 8 percet alvással töltő spanyolokkal. És még a déliekre mondják, hogy lusták...

Dicséretes viszont, hogy nagyjából hasonló időtartamot - mintegy 2 és fél órát - töltenek ilyenkor egyaránt kultúrszomjuk csillapítására, sportolásra, napozásra és éttermi lakomára naponta. A vakáció sikerének fontos záloga, ha párjukkal mehetnek el (57 százalék), ha strandolhatnak (55) és ha szállodában lakhatnak (59). Ugyanakkor a válaszadók egynegyede egyértelműen kimondta: ha az apósokkal kell elmenni nyaralni, eleve el van rontva az egész....

2025. július 15., kedd

Depressziós gyerekek

A nemrégiben zajló pszichiátriai kongresszuson elhangzott többek között az a fontos megállapítás is, hogy már 7-8 éves korban kimutatható a depresszióra való hajlam. A pszichiátriai zavarokkal küzdő gyerekek és fiatalok életminősége rosszabb az egészségesekénél, de kezeléssel javítható.

A tanácskozáson, amelyet a Magyar Gyermekneurológiai, Idegsebészeti, Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Társaság szervezett, több mint ezer szakember vett részt. A fiatalkori depresszióról szóló előadást, az Egyesült Államokban dolgozó dr. Kovács Mária professzor tartotta, aki hangsúlyozta, hogy a depresszióra való hajlam öröklődik, hiszen minden betegségnek, a szervi bajokon kívül a mentális betegségeknek is van öröklött alapjuk. Ugyanakkor ebből nem következik, hogy betegek is leszünk. Nemzetközi adatok alapján 3-4 százalékra teszik a 10-12 évesek körében jelentkező depresszió betegséget, de egyes szakértők szerint 12 éves kor után a 15 százalékot is elérheti. A fiatalkori érzelmi reguláció témájával egy 8 éves kutatási program foglalkozik, amelyben magyarországi szakemberek és ellátóhelyek is részt vesznek. A vizsgálatokban arra keresték a választ, hogy genetikusan meghatározott-e - és ha igen, mennyiben és hogyan - a fiatalkorban kezdődő depresszió kialakulása. A kutatás arra a felismerésre épít, hogy az érzelmek szabályozása során, mit tesznek a gyerekek, illetve a regulációs problémák milyen idegrendszeri elváltozást okoznak. Kiderült, hogy az elégtelen érzelmi regulációs folyamatok kapcsán, a kimutatható vegetatív elváltozások alapján, akár már 7-8 éves korban kimutathatóvá válik a fiatalkori depresszióra való hajlam.

Még fontosabb talán, hogy a kutatás arra is rámutatott: a különféle feldolgozási technikák, stratégiák tanítása hatékonyan javíthatja az érzelmek szabályozását, így erre terápia építhető, amivel az érintett megtanulhatja saját magát kirántani a bajból. Márpedig ez, és a korai felismerés együttesen sokat segíthet. A valóságban ritkán fordul elő, hogy egyetlen oka van a depressziónak. Általában összefonódnak a különböző tényezők.

Tegyük föl, hogy valakinek genetikai hajlama van a depresszióra, olyan családban nő fel, ahol az élettel szemben a pesszimista beállítottság a jellemző, a családtagok ellenségesek egymással, gyakori a megszégyenítés, veszekedés. Ha gyerekként sokszor visszautasítottnak érzi magát, esetleg lelki vagy fizikai erőszak is előfordul a családban, kamaszkorában elhízik, így védekezik érzelmi kiszolgáltatottsága ellen. A kövérség később már önmagában okoz problémákat, tovább gyengíti az önbizalmát, rombolja az önképét. Még inkább úgy érzi, hogy nem támogatják, nem szeretik. De ebben a családban nincs hagyománya az érzelmi közelségnek és támogatásnak, nem hallják ki a gyerek hangjából a segítségkérést. Szülei segítségnyújtása addig terjed, hogy rászólnak, ne egyen annyit! A kisgyerek nem tud megbirkózni a szorongásaival, és évekkel később kamaszkorában - amikor életében először szerelmes lesz - teljesen függővé válik az illetőtől, aki viszont gyorsan megszabadul tőle, mert terhesnek érzi a fojtogató kötődését. Ez a szakítás tovább mélyíti a veszteségérzést, és a depresszió hamarosan kezelhetetlen méretűvé válik. Magányos és szomorú, semmiben nem talál örömet, tovább hízik, állandó fáradtsággal küzd, még önkritikusabb lesz, még több önvádat érez, semmi jót sem remél az életben, és az is megfordul a fejében, hogy öngyilkos lesz.

Ennek a bonyolult történetnek egyszer majd fel kell tárni a gyökereit, az illetőnek meg kell értenie, mi történt vele, azután meg kell tanulnia, hogyan tud magának segíteni. Mindenekelőtt azonban szakember, orvos vagy pszichológus segítségére van szüksége, egyébként az öngyilkosságig is fokozódhat a reménytelensége. Vagyis minden egyes konkrét esetben nagyon fontos, hogy megkeressük azokat a bonyolult szálakat, amiből a depresszió köteléke szövődött. Ehhez türelem kell és kitartás, hiszen - mint az előbbi példából is láttuk - a legtöbb esetben évek alatt jönnek létre ezek a mély válságok, és nyilván a megoldásukhoz is hosszabb idő kell.

Hazai vonatkozások

Dr. Kovács Mária elmondta, hogy kutatóként elsősorban nem a páciensek életminősége foglalkoztatja, hanem, hogy megelőzze, vagy gyógyítsa a betegséget, mert ez vezethet az életminőség javulásához. Hogy pontosan miként is határozható meg az "életminőség", azt a professzor egy példával érzékeltette. "Ha nagyon idős és magatehetetlen embereket kérdezünk arról, meg vannak-e elégedve jelenlegi életükkel, gyakran azt válaszolják, hogy nem, mert nem tudják magukat ellátni, nem képesek függetlenül élni. Ha a gyerek beteg, nyilván rossz az életminősége, hiszen nem tudja azt csinálni, amit szeret, nem érzi magát jól a családban, nem érzi magát elfogadva" - fejtette ki. A professzorasszony kitért arra is, hogy a kutatás során foglalkoztak azzal, van-e különbség a gyermekdepresszió kialakulása terén Magyarország és más államok között. A tapasztalat szerint nincs, ugyanakkor Magyarországon mindenféle lelki zavarral kapcsolatban erősebb az előítélet, a megbélyegzés. Még mindig értetlenséggel fogadja a szülő, ha gyermekét pszichológushoz irányítja a pedagógus. Ellentétben Amerikával, ahol évtizedek óta folyik a megelőző és felvilágosító program a dohányzással, az alkohollal és a mentális betegségekkel kapcsolatban, így a szülők nem ijednek meg, hanem magától értetődően viszik szakemberhez a lelki problémás gyerekeket. A depressziós fiatalok arányáról szólva Kovács Mária emlékeztetett rá, hogy húsz éve még el sem ismerte a gyermekpszichológia, hogy létezhet depresszió ilyen zsenge korban. Úgy vélte, hogy a korábbiakhoz képest "nincs annyival több depressziós beteg, csak - mint a mellrák esetében - jobb a felismerés".

A Szegedi Egyetem is végzett kutatásokat a fiatalkori depresszió, és az életminőség kapcsolatát illetően: összesen 229 depresszióval diagnosztizált, átlagosan 11,5 éves magyar fiatal életminőségét vizsgálta. A kutatásból kiderült, hogy a fiatalkori depresszió mintegy 20 százalékkal rontja az életminőséget a korosztálybeli egészséges társakéhoz képest. A depresszióval küzdő hazai fiatalok életét olyan tünetek nehezítik, mint az indulatosság, az öngyilkossági gondolatok és egyéb, párhuzamosan fennálló betegségek.

2025. június 25., szerda

A nők korábban felismerik az érzelmeket

A nők a félelmet, az undort és más hasonló érzelmeket mind az arckifejezés, mind a hang alapján hamarabb és jobban felismerik, mint a férfiak - derítették ki kanadai kutatók.

A montreali egyetem idegkutatói Oliver Collignonnal az élükön színészekkel játszatták el az érzelmeket. Eredményeiktől azt várták, hogy jobban megértsék általa a pszichés betegségeket, például az autizmust - írják a Neuropsychologia című szaklapban.

Az eddigi hasonló kísérletekben többnyire arcokról készült fényképeket mutattak meg az alanyoknak. Collignon és csapata ezzel szemben színészeket alkalmaztak, akik a félelmet és az undort vagy mimikájukkal, vagy egy felkiáltással fejezték ki.

A résztvevők - 23 nő és 23 férfi, mind 18 és 45 év közöttiek - külön látták a színész arckifejezését, vagy hallották a felkiáltást, vagy egyszerre észlelték mindkettőt. Ezután minél gyorsabban meg kellett mondaniuk, hogy félelmet vagy undort vettek-e észre.

A férfiakhoz képest a nők gyorsabban felismerték az arckifejezést. Az arckifejezés és a hang kombinációját is hamarabb besorolták. Ezenkívül gyorsabban felismerték az érzelmeket, ha női színész játszotta el azokat.

A vizsgálat célja nem az volt, hogy megmutassa a nők fölényét bizonyos képességekben, hanem hogy segítse a pszichés zavarok megértését, ezek ugyanis jelentősen különböznek a férfiak és nők között - hangsúlyozta Collignon a Die Welt című német lap internetes kiadása szerint.

Fontos példa erre az autizmus, amely lényegesen több férfit érint, mint nőt. Az érintetteknek igen nehezükre esik felismerniük embertársaik érzelmeit. Egy erősen vitatott elmélet szerint az autizmus nem más, mint a férfi viselkedés szélsőséges megnyilvánulása, amelynek ismérve a csekély empátia. A mostani kutatás bizonyos mértékben alátámasztja ezt az elméletet.

2025. június 15., vasárnap

Miért félnek egymástól a nők és a férfiak?

Ha egy férfi nem tud megszólalni egy nő mellett, az a nő számára lehet jó jel - erre mondták a népmesék, hogy a napra lehet nézni, de rá nem. De vajon mi az oka ennek? Miért jön zavarba valaki, ha tetszik neki egy nő? Egyszerű a magyarázat: a félelem miatt.

Ha félünk, kimerevedik a pupillánk, úgy ver a szívünk, hogy kiszakad a helyéről, felkészülünk a menekülésre vagy a támadásra. Ilyen állapotban egy férfi csak ritkán szerezhet meg magának egy nőt, bár igaz, a legnagyobb szerelmekre mégis ilyenkor talál. A férfi a legkiválóbb anyát szeretné utódja gondozójául, ha pedig egy ilyenre akad, minden energiáját bedobja és mint Napóleon, midőn megszerezte fél Európát, megtámadja a nőt.

Amikor nem tud megszólalni, az a vihar előtti csend. Ha egy férfi meglát egy nőt, majd lazán, szellemesen eltársalog vele, és a félelemnek nyoma sincs, akkor vagy nagyon sok nyugtatót szed, vagy nem kíván támadni. Az ilyet flörtnek hívják, és többnyire felszínes kapcsolatok születnek belőle. Mivel a férfiak sokkal több nőt akarnak megszerezni maguknak, mint ahány férfit a nők, a férfiak többet flörtölnek. Megfordulnak az utcán, ha fedetlen női lábat látnak, füttyentenek, tahó megjegyzéseket szólnak be. Ellenben nagyon ritka, hogy egy nő utána fütyüljön egy férfinak, vagy viccesen felkínálja magát. Ha egy nő flörtöl, az azt jelenti, hogy csak elismerést akar kicsikarni, vagy nem akar gyereket az illetőtől. Ha egy nő nem flörtöl, hanem gyereket akar, arca kitelik, felpirul, ajkai megduzzadnak, szíve nagy erejű vérfröccsöt küld az agyba, kémiai bombák robbannak szerte a testében. Végső soron felkészül arra, hogy megtámadják és teherbe essen - a nő felkészülésének látványa pedig beindítja a férfi első rohamát.

Ilyen egyszerű lenne az egész? Hála istennek, nem. A párszerző stratégia ennél agyafúrtabb, a leplezések és a megjátszások szinte végtelen variációit kínálja. A nő úgy tesz, mintha csak flörtölne, a férfi leplezi, hogy rohamra készül. A késleltetés jó manőver, hogy közelebbről is szemügyre vegyük az ellenfelet, egyes társadalmakban akár évekig is elhúzódhat, hogy a tökéletes választás illúziója meglegyen. A tökéletes választás azonban rendszerint az első egy percben eldől.

A párválasztáshoz bárki bármilyen tanácsot adhat; filozófusok és pszichiáterek írhatnak róla ezer kötetet - a szerelemnek kevés köze van az elméhez, a szívben játszódik le. A szív jelzi, hogy ki kell neki. Pontosan akkor és úgy dobban meg, hogy az elme csak akkor nem ismeri fel az üzenetet, ha nem akarja. Azt mondják, ne hallgass senkire, csak az ösztöneidre. Mit jelent ez? Az ösztön nem más, mint a tudattal csak kevéssé irányítható viselkedés. Ilyen a szívverés is. A szív akkor működik a legintenzívebben, ha félünk. Ezért, ha egy férfi/nő fél egy nőtől/férfitól, vagyis alig kap levegőt a közelében, össze-vissza beszél, megnémulva vigyorog, vagy úgy néz a másikra, mint egy ökölvívó a véres küzdelem előtt, akkor pontosan tudhatjuk, hogy az illető megtalálta az igazit.

2025. május 30., péntek

Gondolatok a mozaik-családról

Tikkasztó, nyári hőség. Kora délután elindulunk a négyesben Duna partra, amely 5 percre található a házunktól. Gyerekeknek ideális a kavicsos, homokos partszakasz. Én már csak a Dunakanyar szépségében gyönyörködöm, a nagy pocakom miatt idén nem fürödtem a Dunában. Viszont a parton van zuhany, így mikor odaérünk, Máté kinyitja nekem a vizet, hogy aláálljak hűsölni. A kajakos fiúk edzője megjegyzi, milyen aranyos vagy, hogy kinyitod anyukádnak a csapot. A lányom harciasan válaszol, nem is az anyukája!! Ő az én anyukám! - folytatja. Az edző felnevet, majd megszólal, nem baj, viszont te milyen talpraesett kiscsaj vagy, ilyen kell nekünk is, remélem, apukád lehoz majd kajakozni. De ő nem az apukám! - kiáltja a lányom, mire Andrással összenézünk, nevetünk. Hogy is van ez? Ki kicsoda a mozaik-családunkban? Egyáltalán mit is jelent a mozaik-család?

Akasztják a hóhért, vagyis akasztom magam. Ahogy már a bevezetőből kiderült, jómagam is mozaik, ismertebb néven patchwork családban élek. A patchwork család elnevezés viszonylag új keletű, azonban a jelenség egyáltalán nem az. Ha jól belegondolunk a világháborúk utáni időszakban is számtalan patchwork család keletkezett, hisz sok férj meghalt a háborúban, az özvegyek, pedig árván maradt gyerekeikkel gyakran újból férjhez mentek. (Ha közelebbről megnézzük a gyerekirodalmat, ritkán találunk egész családra példát.) Mondhatjuk, hogy a patchwork család, mint jelenség az emberiséggel egyidős. A szó eredeti jelentése az a különböző foltokból, anyagdarabokból álló takaró, amely bár eltérő darabokból áll, mégis egységes és egésszé válik akkor, amikor az alkotó kéz összedolgozza őket. A patchwork családok is hasonló „képződmények", vagyis sok, különálló egységből tevődnek össze, mégis egy együttest alkot.

Hogyan lehet kezelni ezt az élethelyzetet, amely tele van konfliktuslehetőségekkel, és amely önmagában véve sem egy könnyű megoldásokat kínáló családmodell, mostohákkal, féltestvérekkel, innen-onnan érkező rokonsággal? Rengeteg idő, türelem, tolerancia és nyílt kommunikáció. Ezek a kulcsszavak, ahhoz, hogy működőképes legyen a mozaik-család.

Idő, türelem és tolerancia

Rengeteg idő alatt nem hónapokat, vagy 1-2 évet értek, hanem sok-sok évet: a családdá válást nem lehet siettetni vagy kierőszakolni. Nagyon fontos, hogy a pár mindkét tagja szövetségesként jelenjen meg, együttműködve alakítsák ki a másik gyerekével való kapcsolatot. Támaszt nyújtsanak egymásnak, hisz az nem vezet semmi jóra, ha az egyik fél úgy érzi, hogy minden, a gyerekkel kapcsolatos probléma ráhárul vagy épp az ellenkezője, hogy a gyerekhez igazából neki semmi köze. Az érzelem a „mostoha" gyerekkel kapcsolatban sokkal inkább az együttműködésen és egymás elfogadásán nyugszik, sem mint a vér szaván.

Ha a pár mindkét tagja hozza magával az előző kapcsolatából származó gyermekét, akkor így akár két, addig teljesen más családban nevelkedő és más családi kultúrát hordozó gyermek válik jogi értelemben testvérré. A gyerekek életkorukat tekintve akár ikrekként nőhetnek fel, hiszen nem egyszer egykorúak. Tőlük sem szabad elvárni, hogy attól, mert így alakult az életük, még testvérként kezeljék, szeressék egymást. Ők nem választották egymást, csak egymás mellé sodorta őket az élet. Felesleges elvárásainkkal csak akadályozhatjuk a köztük kialakuló kapcsolatot. Ne feledjük a gyerekek pontosan leképezik a szülők közti feszültséget és problémákat, tehát ha a párkapcsolat harmonikus, a gyerekek viszonya is „révbe ér".
Ne akarjunk „normális" családhoz hasonlóan működni, élni. A mozaik-család szerkezete, határai merőben eltérnek a hagyományos családmodelltől. Megkönnyítjük az életünket, ha a különbségeket tudomásul véve törekszünk boldog családként élni.

Nyílt, őszinte kommunikáció

A mozaik-család megalapításakor fontos, hogy reális célokat tűzzünk ki magunk elé. Egymás kölcsönös tisztelete és elfogadás lehet az alapja egy jól működő viszonynak. Mindig őszintén közvetítsük az érzelmeinket, felesleges megjátszani magunkat, mellébeszélni. A hazugságok sosem szoktak jól elsülni, a gyerekek mindig tudják, hányadán állnak a felnőttekkel, sokkal okosabbak, mint azt hinnénk.
Soha ne várjuk el egy patchwork családban felnőtt gyerektől, hogy apja helyett apjaként szeresse és kezelje az édesanya választott párját, illetve fordítva se legyen kötelezően elvárt az édesapa új társával kapcsolatban. Soha ne kérjük, hogy apának szólítsa az édesanya új párját a gyermek, főleg, hogyha a vér szerinti apa részt vesz a gyermek nevelésében, és a gyermek ezt nem szeretné magától. Ha mégis úgy dönt a gyermek, akkor nyugodtan engedjük meg neki. Viszont azt gyermekünk előtt is tisztázni kell, hogy tartsa tiszteletben új társunkat és fogadja el, hogy nekünk is van magánéletünk.

És végül...

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy előnyösebb a helyzet, amikor a vérszerinti szülők élnek harmonikus házasságban. Nyilván kevesebb problémával találják szembe magukat, és könnyebben kialakul az otthonos, természetes alaphangulat a családtagok között. Ha viszont a házasság tönkremegy, szerencsésebb kompromisszumot kötni és elfogadni, hogy az új kapcsolat, az új család is lehet sikeres, csak nehezebben megy az összekovácsolódás. A különböző életstílusok, életfelfogások megismerése, és azok elfogadása a mozaik-család minden tagjának személyiségfejlődésére pozitívan hathat, előnyére válhat. Ha úgy érezzük elakadtunk, ne féljünk külső segítséget kérni, teljesen természetes, ha beletörik a bicskánk a nehézségekbe. Ilyenkor egy jó szakember aranyat ér.

2025. május 20., kedd

A féltékenység lélektana

A „zöldszemű szörny" kifejezéssel Shakespeare Otellójában találkozhatunk először. Azóta a féltékenység metaforájává nőtte ki magát ez a szókapcsolat. Ha józan ésszel szemléljük Shakespeare drámáját, akkor érthetetlennek tűnik, hogy miért kell akkora patáliát csapni egy zsebkendő miatt. Ha belevisszük az érzelmeinket a történet értelmezésébe, akkor már egész más színezetet kapnak az események.

Az irigység, a rivalizáció megjelenése nagy port tud kavarni egy párkapcsolatban. A féltékenység viszont pusztító viharként formálja át egy szerető ember gondolkodását.

Dr. Haraszti László féltékenységről szóló tanulmányában kifejti, hogy tulajdonképpen kevés olyan érzelem, esemény létezik, amely az ember kialakult személyiségét át tudja hangolni. Ilyen például a nagy trauma, haláleset, súlyos betegség, a szerelem és a féltékenység is. Ez utóbbi olyan dolgokra késztetheti az embert, amely előtte idegen volt tőle, soha nem volt jellemző a gondolkodására, viselkedésére. A féltékeny ember nem gondolkodik, csak megy fejjel a falnak, és felsorolni is nehéz, milyen praktikákat vet be, hogy bebizonyítsa, féltékenysége nem alaptalan. Egyfajta megszállottság jellemző a féltékeny emberre, megnöveli szemében az áhított dolog értékét, és minden erejét latba veti, hogy megszerezze, vagy megtartsa azt. De milyen lélektani okok húzódhatnak meg a háttérben?

A szerelem érzése olyan, mint a dagály, elönt mindent. Már nem létezik én és te, csak mi. Ez az egység magában foglalja, hogy mindenki más kiszorul belőle. A féltékenység abban a fenyegetésben gyökerezik, hogy egy harmadik személy megbontja az egységet. Minél jobban félünk valaminek az elvesztésétől, annál intenzívebb a féltékenységünk. De meglepő módon a féltékenységet csak fokozza, ha az illetőt - akire vonatkozik - már el is vesztettük. Kutatások szerint a különélő vagy már elvált személyek szenvednek a legtöbbet a féltékenységtől, a legkevésbé pedig a házasokra jellemző. Tehát a másik elvesztése saját maga elvesztésével párosul, így függ szorosan össze a személyiség biztonság, önbizalom képével a féltékenység. A túlélése, a továbbélése kerül veszélybe az egyénnek, tehát a féltékenység maga az életösztön.(hisz én egyedül nem létezhetem, csak a másikkal együtt...)

Freud követői szerint a féltékenység megjelenésekor az a gyerekkori félelem és kín éled újra, amit akkor éreztünk, amikor felfedeztük, hogy a szüleink nem lehetnek szerelmünk tárgyai. Természetesen ez egy öntudatlan emlék, de akik ezt nagyon erősen élték át gyerekkorukban, azok felnőttként is minduntalan a veszteségtől félnek.
A családterápiával foglalkozók a gyakorlati tapasztalatok alapján azt hangsúlyozzák, hogy a féltékenység előidézésében általában mindkét partner szerepet játszik. Ha például az egyik megcsalja a másikat, az csaknem kivétel nélkül valami kapcsolati problémára való reagálás, amelyért viszont mindketten felelősek. Szociológusok szerint a féltékenység valójában egy társadalmi jelenség, amely az adott kultúrától függően játszódik le.

Egy szociológia felmérés szerint a férfiak 56%-a nyilatkozta, hogy házassága jó és boldog, mégis létesít külső kapcsolatot, a nőknél ez a szám 34%. A nőknél az érzelmi kapcsolat jóval előrébb való, mint a férfiaknál, akik a szexuális kapcsolatot helyezik előtérbe. Tehát a férfiaknál a szexuális megcsalás jóval nagyobb trauma, a nőknél az intimitás elvesztésétől való félelem a meghatározó.
A féltékenységet is másként éli meg a két nem: a férfiak általában dühöt éreznek a rivális férfi iránt, a nők körében sokkal gyakoribb, hogy a partner bizalmának vagy szerelmének elvesztése miatt mély gyászba merülnek, és ebbe akár bele is betegednek.

Ha a szerelem eleven és izgalmas, akkor ez sokkal hatásosabb megelőzés, mint utólag helyrehozni a megsérült kapcsolatot. Egy jól működő párkapcsolatért rengeteget kell dolgozni mindkét félnek, és ezt sokan nem képesek megtenni. Persze, ha már kialakult a féltékenység, azzal valamit kezdeni kell. A jövő szempontjából a legfontosabb, hogy az önértékelésünk és az emberi kapcsolatokba vetett bizalmunk a lehető legkevésbé sérüljön - függetlenül attól, hogy valójában mi történt a partnerünkkel. A legfontosabb, hogy elejét vegyük, vagy leállítsuk az idegőrlő, irracionális gondolatokat, amelytől valóban szinte meg lehet bolondulni. Szándékosan vágjuk el a féltékenység kiváltotta fantáziákat.
Nagyon sok házassági konfliktus azért nem hozhat semmi eredményt, mert a partnerek szinte rájátszanak arra, hogy a másikat kihozzák a sodrából. Hiszen mindkét fél pontosan tisztában van azzal, hogy amit mond, és amit tesz, bántó, gyakran durva és jelentős részben igazságtalan. De már annyira belekeveredtek a kölcsönös vádaskodásba, sértődöttségbe, hogy egyikük sem képes visszalépni. Mivel a negatív kommunikáció, vagyis a veszekedés már ösztönös magatartássá vált, első lépés a megoldás felé, hogy szembesülünk saját rossz kommunikációs berögződéseinkkel. További lépésként fel kell ismerni azokat a titkos, elfojtott - és talán magunk előtt is rejtett - érzelmeket, amelyek a haragunk és a másik elleni kritikánk mélyén húzódnak meg. Ezeknek az érzéseknek sokszor semmi köze sincs a veszekedés látszólagos tárgyához.

A felismeréshez hozzátartozik a múlt feldolgozása is. Sok párkapcsolati probléma mélyén gyerekkori traumák húzódnak meg: az illető úgy érzi, úgy emlékszik, hogy őt senki nem szerette, visszautasították akár már gyermekkorában, háttérbe szorították vagy súlyosan bántalmazták. Ilyenkor a partner viselkedése ezekből a rejtett és többnyire nem is tudatos sérelmekből indul ki. Valójában azt szeretné, hogy a másik sokkal jobban szeresse, sokkal több figyelmet fordítson rá, és kizárólag vele foglalkozzon. Ezért is támad fel a féltékenység. Ám a régi sérelmek nem ritkán olyan súlyosak, hogy ezzel együtt fél is az illető mások közelségétől vagy közeledésétől. Ezért képtelen elviselni az intimitást, azt bántja meg, akitől szeretetet remél, és mindezt még magának sem vallja be, és pont ezzel a viselkedéssel üldözi el magától párját.

2025. május 10., szombat

A párválasztás titkai

„Férfi és nő hogyan is érthetnék meg egymást, hisz mind a kettő mást akar - a férfi a nőt, a nő férfit..."

Karinthy örökérvényű mondását úgysem tudjuk túlszárnyalni, ehelyett inkább utánajártunk, milyen testi-lelki háttere van párválasztásunknak: vajon a génjeink vagy gyermekkori szocializációnk befolyásolja jobban párválasztásunkat? Olyan társat keresünk, akiben saját magunkat ismerjük fel, vagy olyat, aki az ellentétes nemű szülőnkre emlékeztet? A „hasonló hasonlót vonz" vagy az „ellentétek vonzzák egymást"

4 eset, amikor brutálisan félresiklik a párválasztás | Bízz magadban!

Egy kis biológia

Ha a személyiséget biológiai nézőpontból vizsgáljuk, azzal a ténnyel találjuk szembe magunkat, hogy az evolúciós folyamatok sokkal erőteljesebb hatást gyakorolnak párválasztásunkra, mint azt elképzeltük. Gyakran egy szóval is meg tudjuk fogalmazni, miért vonzódunk valakihez: „van köztünk kémia..."

Az állatok főként szag, mozgás, szín vagy alak után ismerik fel ideális párzótársukat. Náluk a külső jegyek a döntőek és párzásuk minden alkalommal a fajfenntartást, egy vagy több utód létrehozását szolgálja. Az állatvilágban versengés folyik annak érdekében, hogy az egyén minél hatékonyabban, minél több példányban tudja génjeit átörökíteni.

A cél érdekében használt stratégiákat elsősorban az utódok száma és az utódgondozásba fektetett energia határozza meg. Az emberek viszonylag kevés számú utódot hoznak létre és a nevelésre, gondozásra fordított energia mennyisége jelentős. Különbség van azonban a férfiak és a nők párválasztási stratégiája között, amit a két nem eltérő biológiai adottságai határoznak meg.

A nőnek kilenc hónap szükséges ahhoz, hogy kihordja gyermekét, majd a szülés, szoptatás feladata is ráhárul. Az anya már a fogamzás első pillanatától nagyobb felelősséget vállal az utód iránt, mint az apa. Ennek megfelelően a nő olyan partnert keres, aki nem csak nemzőképes, de a hosszú ideig gondozásra, támogatásra szoruló gyerek felnevelésében is segítséget tud nyújtani. Ezért azok a férfiak lesznek legesélyesebbek a nők kegyeinek elnyerésében, akik vagy már rendelkeznek az erőforrásokkal, vagy vélhetően meg tudják azokat szerezni, tehát pl. testileg rátermettek, kellő ambícióval rendelkeznek.

A férfiak ezzel szemben kevésbé jövőcentrikusak, hiszen úgy tudják érvényre juttatni szaporodási sikerüket, ha minél több nővel "párosodnak". A nők kiválasztásában számukra a nemzőképesség kulcsingere a meghatározó, vagyis hogy a nő kora és egészsége alapján alkalmasnak tűnjön az utódnemzésre. Ilyen kulcsingerek például a bőr, dús ajkak, mell vagy a derék és csípő megfelelő aránya.
A fentieket szem előtt tartva most már érthető, hogy a nők miért az egészségüket, fiatalságukat hangsúlyozzák. Ugyanis az az érdekük, hogy széles körben felkeltsék a férfiak érdeklődését, hogy válogatni tudjanak, és csak akkor kötelezik el magukat, ha az aktuálisan rendelkezésre álló felhozatalból a lehető legjobbat kiválasztották. A férfiak ezzel szemben teljesítményeiket és anyagi lehetőségeiket teszik a nők számára egyértelművé. A drága autó a státuszt, míg az izmok a fizikai erőnlétet, a védelemnyújtás képességét jelzik. Az evolúciós pszichológia szerint tehát párválasztási stratégiáink veleszületettek, és ténylegesen irányítják is cselekedeteinket, és felismerhetőek párválasztási, házasságkereső viselkedésünkben.

Tudományos kutatások

Roppant nagy a szakirodalma az emberi párválasztást befolyásoló tényezőkről szóló kutatásoknak. Ezek közül is kiemelkedik a pécsi, a PTE BTK Általános és Evolúciós Pszichológia Tanszék vezetőjének, Bereczkei Tamásnak és munkatársainak vizsgálata, amely, még a világsajtót is bejárta. A kutatás azt vizsgálta, hogy a lányok miért apjuk, a fiúk miért anyjuk arcvonásait keresik leendő párjukban. Bereczkeiék fő állítása, az volt, hogy az emberek gyermekkori tapasztalataik alapján az ellentétes nemű szülőt használják valamifajta modellként, hogy párt találjanak maguknak. Abból indultak ki, hogy a mindennapi tapasztalat szerint valóban sok esetben a párok hasonlítanak egymásra az intelligenciát, a fizikai vonzerőt, a státuszt és bizonyos személyiségjegyeket tekintve. Legelső magyarázatként az merült fel, hogy a párok azért hasonlítanak egymásra, mert az emberek minden tudatos reflexió nélkül vesznek saját magukról valamifajta mintát, és azt vetítik a párjukra. Ezt hívják fenotípusos illesztésnek, ami egy genetikailag kódolt önfelismerési folyamat. Lényege, hogy nem tudatosan hordozunk valamilyen mintát saját magunkról, és keressük a magunkhoz hasonlókat. Bereczkeiék elképzelése más volt, azt gondolták, hogy nem ennyire erősen genetikailag kódolt ez a folyamat, hanem sokkal inkább tanult. Részt vesznek persze a párválasztásban veleszületett genetikai elemek, de van egy tanulási folyamat, a gyerekkori a szülői mintavétel. Nem egy erős genetikai felismerésről van szó, sem pedig a saját tulajdonságaink párunkra vetítéséről, hanem egy modellkeresés történik, amely egy gyermekkori tanulási folyamatnak az eredménye, amelyet szexuális imprinting-nek hívunk. Ez az a folyamat, amely során az ellentétes nemű szülő arcát bevéssük gyermekkorunkban a memóriánkba, majd ezt felnőttkorban a párválasztásnál előhívjuk.

Korábban végzett vizsgálatokból az is kiderült, hogy minél szorosabb a szülővel az érzelmi kapcsolat gyerekkorban, az első 6-8 évben, annál inkább ehhez a szülőhöz hasonló partnert választunk, mintegy rávetítjük a potenciális partnerünkre a szülőről a memóriánkban elraktározott modellt.

Sok pár között persze semmilyen hasonlóságot sem lehet észrevenni. Sőt ellentétes tulajdonságokkal, személyiségjegyekkel rendelkezhetnek. Pszichológusok szerint gyakran a másikban azt keressük, ami hiányzott a szülői kapcsolatunkból, vagy annak ellentétét, amelyet a fiúk anyjukban, lányok apjukban nem szerettek. Ha valaki nem kedvelte apjában a tutyimutyi, papucsférj fellépést, inkább a határozott típusú férfiakat kedveli. A tisztaságmániás családban felnőtt férfi tudat alatt olyan párt kereshet, aki rendetlen, így lázadva a szülői törvények ellen.

És a lélek?

A párválasztással kapcsolatos kutatásoknak se vége, se hossza. De ne felejtsük el, hogy az ember nem csupán test, izom és ösztön. Lelki beállítódásunk legalább ugyanolyan mértékben befolyásolja párválasztásunkat: az önismeret, az önértékelés, és az önmagunkkal kapcsolatos elvárások. A megoldás valahol a kettő között - test és lélek - rejlik, csak mindenkinek rá kell találnia az útra, megtalálnia saját magát, és a másik felét.

Ideális lenne, ha minden olyan egyszerűen működne, mint ahogy a dal mondja: „Szerelemhez nem kell szépség/szerelemhez nem kell ész/ szerelemhez nem kell semmi más/csak szerelem kell és kész."

2025. április 24., csütörtök

A családi minták jelentősége

Mikor megszületik a gyermekünk, akkor rögtön rózsaszínbe vagy kékbe öltöztetjük, nem is sejtve, hogy ezáltal a gyermekkel való bánásmódot is kijelöljük. A gyermek születését megelőzően az anya és az apa is ápol magában egy képet arról, hogy kislányt vagy kisfiút szeretne, illetve, elvárásai vannak a születendő gyermek jellemével kapcsolatban is. Akkor mondható szerencsésnek egy szülő-gyermek találkozás, ha összecsengenek a szülő elvárásai a gyerek értékeivel.

Ranschburg Jenő szerint hat éves korig jobb lánynak lenni, utána pedig fiúnak. Azért mert eddig az életkorig az érzelmi légkör melegsége a fontos, utána a világ megismerése, az önállóság. A kislányokra többet mosolyog az anyukájuk, elfogadottabb, ha pátyolgatják, babusgatják őket. A kisfiúkra erős szociális presszió hat, például a kisfiúk nem sírnak, milyen férfi lesz így belőled stb.

A fiúk és a lányok másként ismerik meg a világot. A nők eszköze a verbalitás, a lányok pl. hamarabb tanulnak meg beszélni, mint a fiúk. Ez a különbség felnőttkorban is megmarad, nagyon eltérő módon kommunikál a két nem. A nők könnyebben és többet beszélnek a problémáikról, a férfiaknál már az is nehézséget jelent, hogy felismerjék a problémáikat, és kevesebb jelentőséget tulajdonítanak az érzelmeiknek is.

Egy felmérés kapcsán a tanító néniket arra kérték, hogy mondják meg, ki a legjobb tanuló az osztályban. A legtöbb pedagógus, kivétel nélkül lányokat nevezett meg, néha 1-1 fiút is említettek. A magatartásban negatív értelemben a fiúk vezetnek. A kisfiúk gyengébb teljesítményének egyik fő oka, hogy nem hajlandóak a tanító néninek tanulni. A kisgyerekeket drámai módon nők veszik körül. A gyerekek majd 10 éves korukig szinte kizárólag csak nőkkel találkoznak, nők nevelik őket otthon, az óvodában és az iskolában, férfi sehol.

A tanítói, tanári pálya teljesen elnőiesedett. A pedagógusok nyolcvan százaléka nő. A hatéves kisfiú azonban csak férfi modellekkel hajlandó szóba állni. (Például, ha az anyuka kéri fiát, hogy segítsen borsót szedni, nagyon nincs ínyére a dolog, de ha apával kell füvet nyírni, akkor minden további nélkül szalad a gyerek.)

Ranschburg Jenő egyik írásában azt mondja, hogy tapasztalatai szerint korunk társadalma apátlan társadalom. A családban, az apaszerepben is háttérbe szorulnak a férfiak. Az apa negligálásának (akárcsak az anyai szerepvesztésnek) katasztrofális következményei lehetnek. A gyerek szocializációjában a férfias és a nőies mintáknak meghatározó ugyanis a jelentőségük. A szociálpszichológusok szerint ugyanis nemi szerepünket személyiségfejlődésünk során, öntudatlanul sajátítjuk el. Ez a "tanulási folyamat" a szülői és emberi kapcsolatok következménye. A gyerek a szüleire figyel, azokkal azonosítja magát, majd az ő viselkedésükből építkezik későbbi élete folyamán.

A férfiak és nők közötti különbség annyira fontos, hogy ennek mentén alakul tovább a személyiségünk. Ezek után érthető, hogy minden olyan változás, amely valamiképpen hátráltatja a nemi szerepnek megfelelő magatartás kiépülését, feltétlenül gátló hatást fejt ki a másnemű féllel kialakítandó kapcsolatok tekintetében. Ha a gyerek életéből hiányzik az apa - s ez manapság egyre többek életében tény -, az a továbbiakban számos mentális probléma forrása lehet. Ma az apaság a válást követően - és gyakran már előtte is - két dologra egyszerűsödik le: a biológiai aktusra és a tartásdíjra. Viszont a kéthetenkénti láthatás azt jelenti, hogy egy idő után apa és gyerek nem tud, mit mondani egymásnak. Ez a kevéske idő semmire sem elég, pláne nem meghitt, bensőséges viszony kialakítására.

Mivel egyre többen élnek főleg anya-gyerek(ek) szerkezetű családban, ez is az oka, hogy felserdülve, fiatal felnőtté válva egyre nehezebben találnak kapaszkodót, hiszen a szüleik kínálta "mintát" vagy nem tudják, vagy nem akarják "utánozni".

2025. április 8., kedd

Melyik nem a betegesebb?

Nem most fedezte fel az orvostudomány, hogy a férfiak és a nők különbözőképp betegszenek meg, az úgynevezett gender medicína témája számos nemzetközi kongresszus középpontjában áll. Ezzel - azaz az orvostudomány és a nemek kapcsolatával - foglalkozik az a hétvégi berlini kongresszus is, amelyre a világ minden tájáról várnak szakértőket.

Párkapcsolati harcok helyett - avagy a férfi nyelvezete - Titkos Tanácsok  Nőknek

A tanácskozás házigazdája a berlini Charité kórház és kutatóintézet. Az Charitéhez tartozó, az orvostudomány területén a nemek kutatásával foglalkozó intézet igazgatója hétfőn a küszöbön álló kongresszus kapcsán arról nyilatkozott: miért van az, hogy a férfiak és a nők eltérő módon betegszenek meg.

Vera Regitz-Zagrosek szívspecialista - aki 2003-ban az intézetet alapította - az interjúban rámutatott arra, hogy minél fejlettebb az egészségügyi rendszer, illetve minél tovább élnek az emberek, annál nyilvánvalóbbá válnak a szóban forgó különbségek. Éppen ezért elengedhetetlen, hogy az orvostudomány vizsgálja az anyagcsere-folyamatok, illetve a stressz-tényezők különbözőségét. Ebből a többi között következtetéseket lehet levonni arra, hogy a férfiak, illetve a nők esetében eltérő gyógyszeradagolásra van szükség.

A professzor szerint a kromoszómák - illetve a kapcsolt gének - közötti eltérés jelentősen befolyásolja az egyes szervek működését, legyen szó akár a szívműködésről vagy a vérkeringésről, az agyi funkciókról vagy épp az immunrendszerről. Ebből a szempontból előnyösebbek az X-kromoszómák, amelyekből a nők kétszer annyival rendelkeznek, mint a férfiak, azaz a gyengébb nem képviselői a kromoszómák terén erősebb "támasszal" rendelkeznek. "A hormonok szerepét például még egyáltalán nem értettük meg eléggé" - fűzte hozzá, utalva ugyanakkor arra, hogy az életkor növekedésével párhuzamosan a hormonok szerinti különbség mind csekélyebb szerepet kap, növekszik viszont a kromoszómák közötti különbség szerepe.

Vera Regitz-Zagrosek elmondta, hogy az utóbbi időben egyre többször találják szembe magukat a szívizom-megbetegedés egy különleges megjelenési formájával, amely tíz közül kilenc esetben a nőket érinti. A kiváltó okot elsősorban a pszichikai stressz jelenti, a betegséget azonban alaposan vizsgálni kell. Mint ahogy általánosságban a szívműködés gyengeségének különböző formáit is, amelyek a nőket és a férfiakat különbözőképp érinthetik.

Az igazgató rámutatott arra is, hogy a nők és a férfiak eltérő módon fogják fel, illetve "kezelik" saját betegségüket. Köztudomású, hogy az utóbbiak gyakrabban és korábban panaszkodnak, ezért a terápia az ő esetükben előbb megkezdődhet. Problémát jelent az is, hogy a különböző gyógyszerkísérleteket is hím egerekkel végzik, továbbá, hogy azok klinikai kipróbálásakor is a legtöbb résztvevő férfi. Ezért nem megfelelőek az ismeretek arra vonatkozóan, hogy a nők számára milyen a megfelelő gyógyszeradagolás, mint ahogy arra vonatkozóan sem, hogy melyek azok az alapanyagok, amelyek különösen kedvezően hatnak az ő esetükben.

Azt azonban a leghatározottabban cáfolta, hogy a gendermedicína csak a nők iránt érdeklődne. "Vizsgálnunk kell azt is, hogy melyek azok a betegségek, amelyek elsősorban a férfiakat veszélyeztetik, és milyen korban" - fogalmazott az igazgató, utalva egyebek között arra a még megválaszolatlan kérdésre: miért van az, hogy a fiatal sportolók hirtelen szívhalála szinte kizárólag a férfiakat érinti. Vagy, hogy miért nehezebb a depresszió felismerése a férfiak esetében - fűzte hozzá, hangsúlyozva: "Egyformán törődünk mind a két nemmel."

2025. március 29., szombat

A túlsúlyos férfiaknak kisebb az esélye a nősülésre

Azoknak a férfiaknak, akiknek 18 éves korukban jelentős a súlyfeleslegük, kisebb az esélyük arra, hogy felnőtté válva feleséget találjanak. Ez áll abban a svéd tanulmányban, amelyet a túlsúlyosságról szóló amszterdami konferencián terjesztettek elő.

A megállapítás egyaránt vonatkozik a legkülönbözőbb intellektusú, vagy társadalmi-anyagi helyzetű férfiakra, és Malin Kark, a stockholmi Karolinska intézet kutatója szerint valószínűnek tűnik, hogy a fiatal nők a párválasztásnál nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a külső megjelenésnek, mint más jellemvonásoknak.

A felmérésben több mint 500 ezer, 1951 és 1961 közötti svéd férfi vett részt, és kiderült: a már 18 évesen is kövéreknek 1991-ben 46, 2004-ben 45 százalékkal volt kisebb esélyük a nősülésre, mint jó kondícióban lévő férfitársaiknak. A súlyfelesleggel rendelkező, ám elhízottnak még nem mondható 18 éveseknek is kevesebb a sanszuk, de ez 1991-ben 10, 2004-ben 9 százalékkal volt alatta az átlagnak.

A túlsúlyosság bélyege hosszú ideig elkíséri tehát azokat, akik már fiatalon ebben szenvednek és ez kihat szakmai előmenetelükre épp úgy, mint emberi kapcsolataikra - vélekedik Malin Kark, aki szerint, bár az ő felmérésük erről nem szólt, az elhízott fiatalok többsége felnőttként is az marad.

Ugyancsak az amsterdami tanácskozáson került napirendre a dijoni Európai Ízléstudományi Központ tanulmánya, amely szerint az elhízás oka lehet a rossz alvás. Felmérésükből az világlott ki, hogy egy rossz éjszaka után az emberek általában szokásos kalóriamennyiségüknél 22 százalékkal többet visznek be.

Megállapították azt is, hogy az éhségérzés erősebb azoknál, akik előző éjszaka csak négy órát aludtak, mint azoknál, akik nyolc órát töltöttek alvással. A maastrichti egyetem kutatói pedig azt mutatták ki, hogy azok a fiatalok, akik kamaszkorukban rossz alvók lettek, inkább gyarapodtak súlyban, mint azok, akik jól alszanak.

2025. március 20., csütörtök

Mérgező szülők

Párkapcsolatai rendszeresen kudarcba fulladnak? Fél az intimitástól, esetleg túlzottan ragaszkodik partneréhez? Problémái vannak az önérvényesítéssel vagy folyton lázad mindenki ellen? Hogyan neveli gyermekét? Úgy bánik vele, ahogyan a szülei tették önnel vagy pont az ellenkezője? Sokan nem is gondolnák, hogy a fenti kérdésekre a válasz a szüleinkben keresendő.

Társadalmunkban kevés olyan ember van, akik felnőttkori problémáikat kapcsolatba tudják és merik hozni egykori szülő-gyerek viszonyukkal. Legtöbben egyszerűen nem tulajdonítanak jelentőséget ennek, főként a szülő kényszerű idealizálása miatt. Amennyiben feladjuk a szüleinkhez való kritikátlan lojalitást, akkor tudunk csak elindulni az úton: tudatosítani, majd feldolgozni a múlt értelmetlen, káros szülői üzeneteit.

Tökéletes szülő nem létezik, senki sem képes a nap minden percében érzelmileg rendelkezésre állni, de nem is kell. Teljesen normális dolog, ha a szülő néha rákiabál gyermekeire, vagy idegesebb a kelleténél. Időnként minden szülő túlzottan korlátozóvá válik, vagy elfenekeli a gyerekét. Nem ezektől a botlásoktól válik az ember kegyetlen vagy alkalmatlan szülővé. A legtöbb gyerek képes feldolgozni az alkalmankénti dühkitöréseket, ha mellette sok szeretetben és megértésben részesül. Ha a családra a nyílt és őszinte kommunikáció a jellemző, ha bármit megkérdezhet a gyerek, és kérdésére válasz is érkezik. Azonban az olyan szülő, akinek negatív viselkedési formái állandóan és túlnyomórészt jelen vannak a gyerek életében, sérüléseket okoz. Az ilyen szülők által okozott érzelmi károsodás méregként terjed szét a gyerek egész lényén, és ahogy a gyerek felnő, úgy fokozódik a fájdalom is.
A mérgező szülők kifejezést Susan Forward amerikai családterapeuta használja, azonos című könyvében. Szerinte, ha valaki ilyen szülők felnőtt gyereke, sok mindent tehet, hogy megszabaduljon bűntudattal és kétségekkel terhelt torz örökségétől. Bizakodni kell, de nem azzal a hiú várakozással, hogy szülei megváltoznak, hanem hogy ő lesz képes lelkileg kiszabadulni az óriási és romboló hatás alól. A könyv jelmondata az alábbi: "Nem felelős azért, amit védtelen gyerekként önnel tettek! Felelős azért, hogy most tegyen pozitív lépéseket, és kezdjen valamit ezek hatásával!"

Susan Forward megrázó példákon keresztül mutatja be, milyen sérüléseket okoz a gyerek lelkében a destruktív szülői magatartás. Azokról a szülőkről szól, akik gyermeküket valamilyen módon megakadályozták az őket megillető, önálló és önmagáért felelős életvitel kialakításában. A pszichológusnő könyvével megdönti a kultúránkban tabuként jelen lévő, "szent és sérthetetlen szülő" mítoszát. A negatív szülői üzenetek skálája széles: a ridegségtől, elhanyagolástól, veréstől kezdve a rafinált szülői manipulációkon keresztül egészen a szexuális zaklatásig. Olyan súlyos dolgok szerepelnek a bűnlajstromban, mint a gyermek önállóságérzésének tudatos aláásása, vagy a gyermek életébe történő állandó szülői beszivárgás, netán a szülő saját életének felelősség-átruházása a gyerekre. Terapeutaként a jellegzetesebb romboló típusokról gazdag tapasztalati anyagot gyűjtött össze a szerző.

Az alkalmatlan szülők nemcsak hogy képtelenek kielégíteni gyermekük szükségleteit, de sok esetben elvárják, sőt megkövetelik, hogy a gyerekek viseljék a szülők gondját. Amikor a szülő saját teendőit a gyerekre kényszeríti, a családi szerepek összemosódnak eltorzulnak vagy felcserélődnek. Arra kényszerül, hogy túl korán felnőjön, és ezzel megfosztják gyerekkorától. Mini-felnőtté kell válnia, hogy a családot egybetartsa.

Az irányító szülők gyermekeiket nem bátorítják cselekvésre, próbálkozásra, felfedezésre, boldogulásra és kockáztatásra. Aggódó, rettegő szülők túlzott irányítása gyakran magukban a gyerekekben is aggodalmat és rettegést vált ki, soha nem képesek kinőni a szülői útmutatás és irányítás igényét. Ennek következtében szüleik továbbra is bitorolják, manipulálják, és nemegyszer uralják életüket. Ezek a szülők kórosan rettegnek az "üres fészek szindrómától": a veszteség elkerülhetetlen érzésétől, amelyet minden szülő átél, akinek a gyerekei végleg elhagyják az otthont. "A javadat akarjuk", "ezt érted tesszük" kifejezések mind ugyanazt jelentik: "Azért teszem ezt, mert annyira rettegek, hogy elveszítelek, hogy még arra is kész vagyok, hogy boldogtalanná tegyelek" - persze mindezt nem tudatosan. Minden szülő addig irányítja gyerekét, amíg az nem képes ura lenni a saját életének.

Az alkoholisták családjában felnövő gyerekek hamar megtanulják, hogy az alkoholizmus nagy titok. A külvilág felé a család magára ölti a "minden a legnagyobb rendben" mázát. A gyerekre nézve a normális család látszata különöse romboló hatású, mert arra kényszeríti, hogy letagadja saját érzéseit és észleléseit. Torz lojalitásérzet alakul ki benne, felnőttkorára elvakult lojalitása destruktív motívumként uralja tovább az életét. Az ilyen szülők gyerekei megtanulják, hogy akiket szeretnek, kiszámíthatatlanok, ezért gyakran rettegnek attól, hogy egy másik emberhez közel kerüljenek.
Talán a legkegyetlenebb és legmegmagyarázhatatlanabb emberi magatartás a szexuális erőszak. Az áldozat kiszolgáltatott, nincs hova, kihez menekülni. Az ilyen áldozatok arra kényszerülnek, hogy elrejtsék a családi rendszer abnormalitását, egész életükben hordozzák a családi titkot. Ám ha bátran segítséghez fordulnak, képesek lehetnek visszanyerni méltóságukat.

Susan Forward nem bosszúra buzdít a szülői tévedések megtorlása gyanánt. Csupán hangsúlyozza, hogy a felismerés félig-meddig gyógyulás is, és a felfedezés kezelhetőbbé teszi az eddig homályba burkolódzó összefüggéseket, segíthet szembenézni a szüleinkkel való közös múltunk árnyékos oldalaival, hogy rádöbbenhessünk bizonyos szülői üzenetek máig tartó kihatására a mindennapi életünkre. Hosszabb távon talán hozzásegít a rejtett sérelmek felfedezése után a tudatos megbocsátáshoz, s így egy boldogabb felnőtt léthez. Az önismeret útján járó felnőtteknek nem könnyű, de lelki egészségük érdekében érdemes. Valahol el kell kezdeni, és első lépésként jó kapaszkodóul szolgál ez a könyv.

2025. március 10., hétfő

Emberi játszmák

Előre megírt forgatókönyv szerint történnek vitái házastársával, főnökével, gyerekével? Ugyanazok az elcsépelt mondatok hangzanak el? Akkor szinte biztos lehet benne, hogy játszmáról van szó. Az intim kapcsolatok létfontosságúak számunkra, de kockázatot is rejtenek, ezért néha félmegoldásokkal, például játszmákkal helyettesítjük őket. Eric Berne 1964-ben íródó könyvében e játszmák szerkezetét, mögöttes indítékait és ellenlépéseit ismerteti azzal a céllal, hogy hozzásegítsen bennünket az intimitás, közvetve az autonómia eléréséhez.

Eric Berne, a tranzakcionális analízis atyja, könyvében azzal szembesít bennünket, hogy a valódi intimitást nyújtó kapcsolatok helyett különféle pótlékokkal érjük be nap, mint nap. A könyvet eredetileg szakembereknek szánta, de a kötet rövid időn belül bestselleré vált, és a laikusok körében egyaránt nagy népszerűségnek örvend. Valószínűleg a szellemes meglátások, és az érthető megfogalmazás segítette Berne könyvét a siker útján.
A szerepek, a tranzakciók és az ezekből felépülő ún. játszmák hozzátartoznak az élethez, gördülékenyebbé, érdekesebbé, szórakoztatóbbá teszik. Akkor van baj, ha valaki berögzül szerepeibe, és valamelyik játszmáját életre-halálra kezdi játszani.

A tranzakcióanalízis nevű modell lényege, hogy az emberek az egymás közötti társas kapcsolataikban lényük különböző részeivel fordulnak egymás felé. A mindnyájunkban fellelhető Felnőtt, Szülő és Gyerek beszél, ragaszkodik, szeret, vagy éppen veszekszik a másikban fellelhető Felnőttel, Szülővel és Gyerekkel. Könnyű belátni, hogy így már két ember esetében is kilencféle kapcsolat jöhet létre. Eric Berne szerint egész életünkben játsszuk különféle szerepeinket: a férj a mindent tudó Szülő pózában oktatja ki az értetlen Gyereket játszó feleségét a térkép használatáról, majd ugyanez a feleség másnap a munkahelyén tökéletesen alakítja a Felnőttet, aki nem hagyja, hogy férfi kollégái lenézzék.

A 3 énállapot között pillanatról pillanatra válthat egy adott személy. Az énállapotok gyakran ellentétbe kerülnek egymással, és erősen különböznek egymástól.

A különbözőségük abban áll, hogy melyiknek, milyen feladata van az emberben: A felnőtt a legfontosabb, a fennmaradáshoz nélkülözhetetlen, adatokat dolgoz fel, számításokat végez, az ember ezek segítségével birkózhat meg sikeresen a külvilággal. A felnőtt dolgozza fel a tapasztalatokat is, valamint kontrollálja a másik két én-állapotot is, a gyermeket, mely az intuíciók, a spontán hajtóerők és az alkotókészség gyűjtőfogalma, valamint a szülőt, amely a valódi apaság, anyaság sikeréért felelős, és bizonyos válaszokat automatikussá tesz, ezzel időt és energiát takarítva meg. A felnőtt ezáltal mentesül az alól, hogy mindenféle apróságban újra és újra döntenie keljen, a fontosabb dolgokra koncentrálhat, a rutint hagyhatja a szülőre. A három énállapot egészséges egyensúlya adja ki a teljes embert.

Berne elgondolása szerint minden szervezetnek optimális mértékű ingerlésre van szüksége, máskülönben elsorvad. Ennek az ember esetében is a simogatás (szexualitás) a legelőnyösebb formája. Társadalmi szabályaink azonban a simogatásnak gyakran csak absztraktabb módozatait teszik lehetővé, olyanokat, mint például a dicséret, vagy mikor az utcán mosolyogva ránk köszön valaki. A tranzakcióban résztvevő felek általában a kapott simogatások maximalizálására törekednek. Ha mindezt - akár önmaguk előtt is - rejtetten, nyereségvágyból teszik, játszmát játszanak. A szocializáció nagyrészt abból áll, hogy elsajátítjuk környezetünk nemzedékről-nemzedékre szálló játszmáit. Az ideális állapot, az autonómia viszont ezzel ellentétes folyamat eredménye. Úgy érhető el, hogy felismerjük, milyen játszmákat játszunk, és megszabadulunk tőlük.

A tranzakciók rendszerint sorban zajlanak le. Ez azt jelenti, hogy bizonyos dolgoknak megvan a maga rituáléja (pl. az udvarlásnak) vagy megvan a maga eljárása (pl. munka). Ezeket nehéz megváltoztatni, de nem lehetetlen. A játszma mindig egy meghatározott cél felé viszi az egyént, nemegyszer ismétlő módon, legtöbbször trükkös lépések sorozata révén, a rejtett cél elérése érdekében. A különbség a játszmák, az eljárások és a rituálék között az, hogy a játszma mindig rejtett jellegű és nyereségvágy jellemzi. Az eljárás lehet sikeres, a rituálé hatékony, az időtöltés hasznot hajtó, és bár mind versengést szül, de mivel mindhárom nyílt, kimenetelük sosem drámai, nincs bennük konfliktus. A játszmák alapvetően tisztességtelenek, kimenetelük nem csupán izgalmas, de drámai jellegű is lehet. A játszma általában a szülői és a gyermek állapot között játszódik le. A tranzakciókban ez nem feltétlenül a gyermeknevelésre vonatkozik, lehet például egy házasságban is ilyen, munkahelyen, baráti kapcsolatban.

Normális társadalmi körülmények között minden játszmának fontos, talán döntő hatása van a játékos, játékosok sorsára, mint például az „alkoholista", az „adós", a „most rajtacsíptelek, te gazember!", a „rúgj belém", az „ennek is te vagy az oka" típusú játszmák, illetve ezek főbb változatai. Az effajta "életjátszmák" évek, esetleg évtizedek során nyerik el végső formájukat, a tőlük való megszabadulást sem lehet egyik napról a másikra remélni.

Berne a ráismerés öröménél többet is kínál, az elemzések és az antitézisek bemutatásával megkönnyíti, hogy ne csak magunkat, de másokat is letéríthessünk a játszmák kényszerpályáiról. Mielőtt azonban az utóbbi műveletre vállalkoznánk, idézzük magunk elé a szerző figyelmeztetését: nem mindenki, nem minden helyzetben képes az intimitásra.

Aki felismeri, hogy a könyvben szereplő valamelyik szerep ráillik, megtette az első lépést a játszmamentes, valódi intimitásra, őszinteségre, hiteles kommunikációra épülő párkapcsolat felé. A folytatás persze nem lesz könnyű, sőt komoly akadályokkal kell számolni. Gyakran a házasság végét jelenti, ha az egyik szereplő véget vet a játszmának.

2025. február 25., kedd

Amikor a szülő hazudik

A gyerekek tökéletesen tudják, ki hazudik. Nincs ebben semmi misztikus, azért tudják, mert az ember, eredendően, megszületvén, nem tudja, mi a hazugság, a természetes dolgokat elfogadja, tényként kezeli, éles logikai érzéke viszont azonnal jelez, amikor két „tény" ellentmond egymásnak:

Például egy, hogy a Mikulás teszi a csizmába a csokit, és kettő, hogy apa tette be a csokit a csizmába, mert véletlenül megláttam. Mivel azt az állítást, hogy a Mikulás teszi be a csokit, az apa mondta, a gyerek úgy reagál erre az ellentmondásra, hogy amit apa mondott, az nincs rendben, hiszen a két állítás egyszerre nem lehet igaz, mert ez logikátlan lenne. Ha az apa nem csak azt hazudja, hogy a Mikulás hozza a csokit, hanem kijelentései más esetekben is kikezdik a gyerek logikai érzékét, a gyerek meghozza azt a következtetést, hogy apa állításai nem mindig felelnek meg a valóságnak és belátja, hogy ha az apa mond valamit, azt nem kell 100%-ig komolyan venni.

A gyermek akkor kezd hazudni, amikor az érdeke megkívánja. Tudja, hogy ha rossz fát tesz a tűzre, pl. eltör egy poharat, akkor ezért a szülők haragszanak rá, ingerültek lesznek és esetleg valamilyen kedvezményt, ajándékot, pl. csokit megtagadnak a gyerektől. Ekkor, mivel a gyerek tisztában van azzal, hogy a hamis állítás természetes, hiszen apa is gyakran él a módszerrel, azt mondja, hogy nem ő törte el a poharat, hanem a Mikulás. Mivel azonban apa már régi motoros a szakmában, ilyen állításnak nem dől be, közli a gyerekkel, hogy hazudott, mert Mikulás nincs is, ő nem törhette el a poharat. A gyerek tehát levonja azt a tökéletes következtetést, hogy ahhoz, hogy ne derüljön ki az igazság a pohár ügyben, rafináltan kell hazudni. Természetesen a gyermek elméje éles, mint a penge, innentől kezdve könnyen átveri a szülőt, még az sincs kizárva, hogy a gyerek bebizonyítja, hogy mégis van Mikulás. Mint ahogy, tegyük hozzá, van is.

A San Diego- és a Toronto Egyetem kutatói „nevelési célzatú hazugságnak" nevezik azt a jelenséget, amikor a szülők elvárják gyermeküktől az őszinteséget, ők maguk azonban gyakran hazudnak a gyerekeknek, hogy így befolyásolják viselkedésüket és érzelmeiket. A kutatási eredmények szerint a szülők igen gyakran füllentenek gyerekeiknek. Úgy gondolják, ha igazat mondanak, a gyerek nem fekszik le időben, nem szokik le a cumiról és nem mos fogat. Még azok a szülők is hazudoznak gyermekeiknek, akik amúgy kiemelt szerepet tulajdonítanak a szülő-gyerek kapcsolatban az őszinteségnek. Vajon miért? Mert a szülők, mikor gyerekek voltak, ugyanezt tanulták szüleiktől. Akármilyen nehéz is, meg kell törni ezt a láncot, mert nem várhatjuk el a gyerekünktől, hogy igazat mondjon, ha mi magunk sok esetben hazudunk neki. Márpedig az az információ, például, hogy a gyerek hol, kivel és meddig marad távol a családi fészektől, életbevágóan fontos lehet, például egy tizenéves esetében, aki vagány, drogmámoros társaságban kívánja eltölteni az éjszakát, majd a legvagányabb, ittas haver mögé felül a motorra, hogy hamar hazaérjen. A hazugság megfosztja a szülőt az ilyen fontos információktól, ráadásul, amikor a gyerek igazat mond, azt se hiszik el neki. Vannak kegyes hazugságok. Ha például nem tetszik a gyerek rajza, és ha ezt megmondom neki, többet nem akar majd rajzolni, ezért azt hazudom neki, hogy tetszik. Ilyen esetben sem kell hazudni. Ha nem mondjuk el, hogy nem tetszik, attól még nem hazudtunk, ráadásul nincs az a gyerekrajz, amelyikről ne lehetne pozitív kritikát mondani. Szépek a színek és látszik, hogy sokat dolgoztál rajta. Ha hazudunk a gyereknek, végső soron azt a meggyőződését is aláássuk, ami a legalapvetőbb gyermeki felismerés: hogy a világ csodálatos.

2025. február 14., péntek

Pénzkidobás vagy szerelmes blabla?

"Olyan almát kell enni, amelyiknek kilenc magva van. Azt a kilenc magot bele kell tenni egy óvatlan pillanatban a kiválasztott fiú zsebébe, akkor biztos, hogy bele fog szeretni a praktikát végző lányba."

Ezt a népi babonát a modern tudomány nem tudja megcáfolni. Sőt. A párkereső tanácsadókban az elsők között tanítják. Remélem. Ugyanis a fiú, akinek a kilenc almamagot bedugják a zsebébe, mit gondol? Nyilván tetszik neki a lány, szeretné hinni, hogy ő is tetszik a lánynak, aki egyelőre túl félénk, el-elpirul, de talán nem tudja pontosan, mit akar, így a fiú sem mer közeledni. Ha viszont se szó, se beszéd kilenc magot talál a zsebében, mire gondol? Arra, hogy azt vagy a lány tette a zsebébe, vagy nem. Ha nem a lány tette oda, nem tudja, mire gondoljon. De ha a lány tette oda, és erről egyre inkább megbizonyosodik, akkor az azt jelenti, hogy ez a lány olyan szerelmes belé, hogy olyat még nem látott. Képes volt őérte elhinni ezt az ostoba babonát, hogy ha kilenc almamagot bedug a zsebébe, akkor majd ő belé szeret. Innentől ásó kapa nagyharang, és hepiend.

Ahogy a népi babonaságokat komolyan illik vennünk, ugyanígy vehetjük komolyan a Valentin napot. Az angolok 1446 óta emlékeznek meg február 14-én arra a bebörtönzött, halálra ítélt papra, más források szerint pápára, aki szerelmes lett börtönőre lányába, és akinek, kivégzése előtt, szerelmes üzeneteket küldött. A keresztény szeretet és a szerelem középkori összefonódásának hagyománya Magyarországra csak a XX. században érkezett meg, ám a nyugat iránti rokonszenvünk, úgy látszik, elég volt ahhoz, hogy húsz év alatt, elsősorban a városi kultúrában meggyökerezzen. Hozzátehetjük, nem esett nehezünkre, hiszen a szeretet és a szerelem nem áll távolabb tőlünk, mint az angolszászoktól, ráadásul tudjuk, hogy Európa valamennyi népe, köztük a szerelmeskedő francia és a szenvedélyes olasz is.

Rossz nyelvek szerint a kultusz nem más, mint a virág- és képeslapárusok jó üzlete, ám a rossz nyelveknek még kevesebb hitel jár, mint a babonásnak, sőt, örömmel gondolhatunk arra, hogy Valentin napján, akárcsak a Mikulásén, ami, valljuk be, hasonlóan került a naptárunkba, nem teszünk mást, mint az év többi napján, ajándékkal kedveskedünk szeretteinknek. És gondolhatunk arra is, hogy ha ezt az ajándékot úgy adjuk szerelmünknek, házas- vagy élettársunknak, hogy ugyanazon a napon egy egész világrész ugyanezt teszi, olyan közösségi élményben is részünk lehet, ami csak a nagy ünnepekkor jut ki nekünk.

A naiv népi bölcsességek hasznosságáról fentebb már megbizonyosodhattunk. A kilenc almamag szerepe a szerelem megvallásában nem több és nem kevesebb, mint a Valentin feliratú piros szív elküldése a nagy Ő-nek, még akkor sem, ha az előbbi módszert inkább a falusi- míg az utóbbit a nagyvárosok szerelmesei alkalmazzák.
"Azokat a szerelmeseket nem lehet semmilyen módszerrel elválasztani egymástól, akiknek összekulcsolt kezüket a két anya szentelt vízzel lemossa, a vizet pedig a fejükre önti. A pár ellen nem használ semmiféle szemverés, igézés, vagy rontás." Tegyük hozzá, ez utóbbiak azok ellen sem használnak, akik február 14-én Valentin napot ünnepelnek.

2025. január 24., péntek

Ő az igazi?

Vajon ki ne örülne annak, ha birtokában lenne a titkos receptnek, és tudná, a megfelelő társat választotta magának egy életre... Sajnos, a recepttel mi sem rendelkezünk, de van néhány gondolatunk, ami a hozzávalókat illeti. Vigyázat, a cikk elolvasása utána reklamációt nem fogadunk el!

Menj az orrod után!

Kutatások igazolják, hogy a szaglás komolyan befolyásolja párválasztásunkat, ezt még az állatvilágból hoztuk magunkkal. Azt viszont már kevesebben tudják, hogy léteznek olyan hatások, amelyek ezt a természetes adottságunkat káros irányba befolyásolhatják, tehát nem mindig hagyatkozhatunk az ösztöneinkre. A 90-es évek elején egy svájci professzor, Claus Wedekind kutatásai bizonyították, hogy a nők annál inkább vonzódnak a férfiak természetes illatához, minél jobban különbözik az a sajátjuktól. Ez biztosítja, hogy a pár genetikai készlete merőben eltérő legyen, így van nagyobb esélyük az egészséges utód megszületésére.

Craig Roberts brit biológus továbbment ezen az úton: ő arra a megállapításra jutott, hogy a fogamzásgátló tabletták nagymértékben befolyásolják a nőket a párválasztásban. A vizsgált nők közül, akik nem szedtek tablettát megfigyelhető volt az evolúciós folyamat - szerepet játszott a szaglás, tapintás stb. - akik viszont fogamzásgátló tablettát szedtek nem voltak érzékenyek a biológia törvényeire.
A tabletta hatására a nők normál párválasztási szokásai visszájára fordultak: olyan férfiakhoz vonzódtak, akiknek hasonló volt az illatuk, így a DNS-ük szerkezete sem volt jelentősen eltérő. A fogamzásgátló tabletták ugyanis a terhességhez hasonló állapotot idéznek elő a nők szervezetében, magyarán nincsen peteérésük, így már nem az az elsődleges, hogy a genetikailag megfelelő partnert válasszák. Ennek pedig számos következménye lehet: először is, ha a nő abbahagyja a tabletta szedését, visszaáll a normál „szaglása", és nem fogja vonzónak találni partnerét.
Az is előfordulhat, hogy a tabletta következtében olyan párok találnak egymásra, akik találkozása genetikailag nem szerencsés, így utóduk sem születhet. De felmerül annak a lehetősége is, hogy a hasonló génkészletű párok utódai között nagyobb esély van a születési rendellenességre. Tehát, ajánlatos ismerkedés után tablettát szedni, akkor nem visz tévútra az orrunk!

Az ágyban dől el minden?

Semmiképp sem szeretnénk az általánosítás hibájába esni, de elgondolkodtató a mondás, miszerint a nőnek gyengédségre van szüksége, a férfinak szexre. Mindkét nem másként éli meg a szexualitást, de abban nagyon sokak véleménye egyezik, hogy amíg a szex működik, addig a többi problémát is lehet orvosolni valahogyan. Ha viszont az ágyban nem „passzol" férfi és nő, azt csak nagy nehézségek árán lehet orvosolni, ha lehet egyáltalán...

Kati 34 éves, 10 év házasság után 2 éve vált el. Imádtam a férjemmel szexelni - meséli, napi 2 orgazmus garantált volt, mégis az ágyon kívül majd megöltük egymást. Most már biztos vagyok benne, hogy a jó szex miatt tartottunk ki ilyen sokáig egymás mellett. Idővel azonban rá kellett döbbenjek, hogy a jó szex nem elég a boldog házassághoz. Folyton harcoltunk, vitatkoztunk, és én belefáradtam az állandó küzdelembe. Szeretnék egy kiegyensúlyozott, harmonikus kapcsolatot, ahol nem héja-nász az avaron folyik.

Katival ellentétben manapság sok olyan házasság is létezik, ahol a felek fiatal koruk ellenére évek óta elhidegültek egymástól. Több pszichológus is beszámolt róla, hogy míg régen a férfiak folyton szexelni akartak, manapság azzal keresik fel őket női pácienseik, hogy férjük nem akar lefeküdni velük. Szakemberek szerint ez a felborult, felcserélt női-férfi szerepekre vezethető vissza.

"Ismerd meg önmagad!"

Több terapeuta véleménye is megegyezik abban, hogy a házasságok, párkapcsolatok a rossz kommunikáció miatt jutnak kátyuba. A partnerek képtelenek őszintén, nyitottan beszélgetni, folytonosan sértegetik egymást, és az a lényeg, hogy melyikük kerül ki győztesen egy-egy veszekedésből. A legnagyobb hangsúlyt arra fektetik, hogy vajon kinek van igaza... Pedig ha energiáikat abba fektetnék, hogy megismerjék önmagukat és a másikat, már sikeresebben menne az együttműködésük.

Egy szó mint száz: a boldog és sikeres párkapcsolathoz hallgatnunk kell ösztöneinkre, megérzéseinkre, és testünk-lelkünk rejtett üzeneteire is. Vagyis ismernünk kell önmagunkat, tisztában kell lennünk, kik vagyunk valójában, mit akarunk. Mi tesz minket boldoggá, mitől félünk, honnan jöttünk és hová tartunk. Nagy szavak ezek, de kellő önismeret nélkül csak sötétben fogunk tapogatózni. Már pedig sötétben minden tehén fekete...

2025. január 5., vasárnap

Karácsonyi ajándék

Az Európai Unió vizsgálata szerint az emberek 33%-a vásárlásfüggőnek mondható, és gyakran vásárol felesleges dolgokat. Amerikai adatok szerint ez az érték tovább növekszik, a fiatal korosztály és a negyven év alatti, egyedül élő nők különösen veszélyeztetettek.

Karácsonykor ajándékozunk: szeretteinknek, rokonainknak, munkatársainknak, barátainknak, akiknek csak lehet. Fizetünk is, mint a katonatiszt, ráadásul egyre többet - erre pedig külön iparág épült. A gazdasági válság ellenére sem csökkent a vásárlási, pénzköltési kedv, a plázák ugyanúgy megtelnek hétvégente, és főként a drága műszaki cikkek fogynak.

A karácsonyi ajándék régi keresztény szokás, amely feltehetőleg valamiféle ősi termékenységi áldozat leszármazottja, ez pedig mára szinte mindenhol a világon szokássá vált. És szokássá vált egyre többet költeni, a globalizációnak köszönhetően, egy egységes reklámmechanizmus hatására Japántól Új-Guineán át kis hazánkig.

A reklám nem gonosz dolog, egy jó reklám szórakoztat, segít tájékozódni, sőt esztétikai érzékünket is építi - hosszú azoknak a világhírű rendezőknek a listája, akik reklámfilmeket is készítenek. Ugyanakkor óriási manipulációs képessége van a modern pszichológia eszköztárával felszerelt, minket bombázó hirdetéseknek. Ma már elhisszük, hogy a vásárlás különleges élmény - és sokszor azt is, hogy mi is úgy válhatunk különlegessé, ha vásárolunk, minél több és drágább dolgot.

A vásárlási kényszer is olyan impulzus-kontroll betegség, mint az alkoholizmus, a drogfüggőség vagy a szerencsejáték-szenvedély - ebben az az ironikus, hogy a méregdrága tévéreklámokat, óriásplakátokat, fizetett hirdetéseket mi fizetjük ki a termék megvásárlásakor, hiszen mindezt beépítik az árba.

Karácsonykor pedig minden összejön: a harsogó hirdetések, a vásárlási kényszer, sőt némi kompenzáció az év közben elmaradt odafigyelésért. Így aztán ilyenkor gondolkodás nélkül nyitjuk ki a pénztárcánkat és vesszük meg a legdrágább ajándékot is, noha az sem biztos, hogy örömet okozunk vele. Legalábbis gyakori, hogy nem ez a legfőbb motivációs tényező. Nem véletlen, hogy ha mostanában bekapcsoljuk a tévét vagy megnézzük a köztéri reklámokat, a legnépszerűbb hirdetéseken mobiltelefonokat, plazmatévéket, újság-előfizetéseket és drága kozmetikumokat tukmálnak ránk - ezek a legkevésbé sem mondhatóak személyes ajándéknak.

Lassítsunk egy kicsit karácsony előtt, hagyjunk időt magunknak. Ahogy Márai Sándor írta ,„ha az ünnep elérkezik életedben, akkor ünnepelj egészen. (...) Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás."