Amikor a szülő hazudik

A gyerekek tökéletesen tudják, ki hazudik. Nincs ebben semmi misztikus, azért tudják, mert az ember, eredendően, megszületvén, nem tudja, mi a hazugság, a természetes dolgokat elfogadja, tényként kezeli, éles logikai érzéke viszont azonnal jelez, amikor két „tény" ellentmond egymásnak:

Például egy, hogy a Mikulás teszi a csizmába a csokit, és kettő, hogy apa tette be a csokit a csizmába, mert véletlenül megláttam. Mivel azt az állítást, hogy a Mikulás teszi be a csokit, az apa mondta, a gyerek úgy reagál erre az ellentmondásra, hogy amit apa mondott, az nincs rendben, hiszen a két állítás egyszerre nem lehet igaz, mert ez logikátlan lenne. Ha az apa nem csak azt hazudja, hogy a Mikulás hozza a csokit, hanem kijelentései más esetekben is kikezdik a gyerek logikai érzékét, a gyerek meghozza azt a következtetést, hogy apa állításai nem mindig felelnek meg a valóságnak és belátja, hogy ha az apa mond valamit, azt nem kell 100%-ig komolyan venni.

A gyermek akkor kezd hazudni, amikor az érdeke megkívánja. Tudja, hogy ha rossz fát tesz a tűzre, pl. eltör egy poharat, akkor ezért a szülők haragszanak rá, ingerültek lesznek és esetleg valamilyen kedvezményt, ajándékot, pl. csokit megtagadnak a gyerektől. Ekkor, mivel a gyerek tisztában van azzal, hogy a hamis állítás természetes, hiszen apa is gyakran él a módszerrel, azt mondja, hogy nem ő törte el a poharat, hanem a Mikulás. Mivel azonban apa már régi motoros a szakmában, ilyen állításnak nem dől be, közli a gyerekkel, hogy hazudott, mert Mikulás nincs is, ő nem törhette el a poharat. A gyerek tehát levonja azt a tökéletes következtetést, hogy ahhoz, hogy ne derüljön ki az igazság a pohár ügyben, rafináltan kell hazudni. Természetesen a gyermek elméje éles, mint a penge, innentől kezdve könnyen átveri a szülőt, még az sincs kizárva, hogy a gyerek bebizonyítja, hogy mégis van Mikulás. Mint ahogy, tegyük hozzá, van is.

A San Diego- és a Toronto Egyetem kutatói „nevelési célzatú hazugságnak" nevezik azt a jelenséget, amikor a szülők elvárják gyermeküktől az őszinteséget, ők maguk azonban gyakran hazudnak a gyerekeknek, hogy így befolyásolják viselkedésüket és érzelmeiket. A kutatási eredmények szerint a szülők igen gyakran füllentenek gyerekeiknek. Úgy gondolják, ha igazat mondanak, a gyerek nem fekszik le időben, nem szokik le a cumiról és nem mos fogat. Még azok a szülők is hazudoznak gyermekeiknek, akik amúgy kiemelt szerepet tulajdonítanak a szülő-gyerek kapcsolatban az őszinteségnek. Vajon miért? Mert a szülők, mikor gyerekek voltak, ugyanezt tanulták szüleiktől. Akármilyen nehéz is, meg kell törni ezt a láncot, mert nem várhatjuk el a gyerekünktől, hogy igazat mondjon, ha mi magunk sok esetben hazudunk neki. Márpedig az az információ, például, hogy a gyerek hol, kivel és meddig marad távol a családi fészektől, életbevágóan fontos lehet, például egy tizenéves esetében, aki vagány, drogmámoros társaságban kívánja eltölteni az éjszakát, majd a legvagányabb, ittas haver mögé felül a motorra, hogy hamar hazaérjen. A hazugság megfosztja a szülőt az ilyen fontos információktól, ráadásul, amikor a gyerek igazat mond, azt se hiszik el neki. Vannak kegyes hazugságok. Ha például nem tetszik a gyerek rajza, és ha ezt megmondom neki, többet nem akar majd rajzolni, ezért azt hazudom neki, hogy tetszik. Ilyen esetben sem kell hazudni. Ha nem mondjuk el, hogy nem tetszik, attól még nem hazudtunk, ráadásul nincs az a gyerekrajz, amelyikről ne lehetne pozitív kritikát mondani. Szépek a színek és látszik, hogy sokat dolgoztál rajta. Ha hazudunk a gyereknek, végső soron azt a meggyőződését is aláássuk, ami a legalapvetőbb gyermeki felismerés: hogy a világ csodálatos.

Pénzkidobás vagy szerelmes blabla?

"Olyan almát kell enni, amelyiknek kilenc magva van. Azt a kilenc magot bele kell tenni egy óvatlan pillanatban a kiválasztott fiú zsebébe, akkor biztos, hogy bele fog szeretni a praktikát végző lányba."

Ezt a népi babonát a modern tudomány nem tudja megcáfolni. Sőt. A párkereső tanácsadókban az elsők között tanítják. Remélem. Ugyanis a fiú, akinek a kilenc almamagot bedugják a zsebébe, mit gondol? Nyilván tetszik neki a lány, szeretné hinni, hogy ő is tetszik a lánynak, aki egyelőre túl félénk, el-elpirul, de talán nem tudja pontosan, mit akar, így a fiú sem mer közeledni. Ha viszont se szó, se beszéd kilenc magot talál a zsebében, mire gondol? Arra, hogy azt vagy a lány tette a zsebébe, vagy nem. Ha nem a lány tette oda, nem tudja, mire gondoljon. De ha a lány tette oda, és erről egyre inkább megbizonyosodik, akkor az azt jelenti, hogy ez a lány olyan szerelmes belé, hogy olyat még nem látott. Képes volt őérte elhinni ezt az ostoba babonát, hogy ha kilenc almamagot bedug a zsebébe, akkor majd ő belé szeret. Innentől ásó kapa nagyharang, és hepiend.

Ahogy a népi babonaságokat komolyan illik vennünk, ugyanígy vehetjük komolyan a Valentin napot. Az angolok 1446 óta emlékeznek meg február 14-én arra a bebörtönzött, halálra ítélt papra, más források szerint pápára, aki szerelmes lett börtönőre lányába, és akinek, kivégzése előtt, szerelmes üzeneteket küldött. A keresztény szeretet és a szerelem középkori összefonódásának hagyománya Magyarországra csak a XX. században érkezett meg, ám a nyugat iránti rokonszenvünk, úgy látszik, elég volt ahhoz, hogy húsz év alatt, elsősorban a városi kultúrában meggyökerezzen. Hozzátehetjük, nem esett nehezünkre, hiszen a szeretet és a szerelem nem áll távolabb tőlünk, mint az angolszászoktól, ráadásul tudjuk, hogy Európa valamennyi népe, köztük a szerelmeskedő francia és a szenvedélyes olasz is.

Rossz nyelvek szerint a kultusz nem más, mint a virág- és képeslapárusok jó üzlete, ám a rossz nyelveknek még kevesebb hitel jár, mint a babonásnak, sőt, örömmel gondolhatunk arra, hogy Valentin napján, akárcsak a Mikulásén, ami, valljuk be, hasonlóan került a naptárunkba, nem teszünk mást, mint az év többi napján, ajándékkal kedveskedünk szeretteinknek. És gondolhatunk arra is, hogy ha ezt az ajándékot úgy adjuk szerelmünknek, házas- vagy élettársunknak, hogy ugyanazon a napon egy egész világrész ugyanezt teszi, olyan közösségi élményben is részünk lehet, ami csak a nagy ünnepekkor jut ki nekünk.

A naiv népi bölcsességek hasznosságáról fentebb már megbizonyosodhattunk. A kilenc almamag szerepe a szerelem megvallásában nem több és nem kevesebb, mint a Valentin feliratú piros szív elküldése a nagy Ő-nek, még akkor sem, ha az előbbi módszert inkább a falusi- míg az utóbbit a nagyvárosok szerelmesei alkalmazzák.
"Azokat a szerelmeseket nem lehet semmilyen módszerrel elválasztani egymástól, akiknek összekulcsolt kezüket a két anya szentelt vízzel lemossa, a vizet pedig a fejükre önti. A pár ellen nem használ semmiféle szemverés, igézés, vagy rontás." Tegyük hozzá, ez utóbbiak azok ellen sem használnak, akik február 14-én Valentin napot ünnepelnek.