Emberi játszmák

Előre megírt forgatókönyv szerint történnek vitái házastársával, főnökével, gyerekével? Ugyanazok az elcsépelt mondatok hangzanak el? Akkor szinte biztos lehet benne, hogy játszmáról van szó. Az intim kapcsolatok létfontosságúak számunkra, de kockázatot is rejtenek, ezért néha félmegoldásokkal, például játszmákkal helyettesítjük őket. Eric Berne 1964-ben íródó könyvében e játszmák szerkezetét, mögöttes indítékait és ellenlépéseit ismerteti azzal a céllal, hogy hozzásegítsen bennünket az intimitás, közvetve az autonómia eléréséhez.

Eric Berne, a tranzakcionális analízis atyja, könyvében azzal szembesít bennünket, hogy a valódi intimitást nyújtó kapcsolatok helyett különféle pótlékokkal érjük be nap, mint nap. A könyvet eredetileg szakembereknek szánta, de a kötet rövid időn belül bestselleré vált, és a laikusok körében egyaránt nagy népszerűségnek örvend. Valószínűleg a szellemes meglátások, és az érthető megfogalmazás segítette Berne könyvét a siker útján.
A szerepek, a tranzakciók és az ezekből felépülő ún. játszmák hozzátartoznak az élethez, gördülékenyebbé, érdekesebbé, szórakoztatóbbá teszik. Akkor van baj, ha valaki berögzül szerepeibe, és valamelyik játszmáját életre-halálra kezdi játszani.

A tranzakcióanalízis nevű modell lényege, hogy az emberek az egymás közötti társas kapcsolataikban lényük különböző részeivel fordulnak egymás felé. A mindnyájunkban fellelhető Felnőtt, Szülő és Gyerek beszél, ragaszkodik, szeret, vagy éppen veszekszik a másikban fellelhető Felnőttel, Szülővel és Gyerekkel. Könnyű belátni, hogy így már két ember esetében is kilencféle kapcsolat jöhet létre. Eric Berne szerint egész életünkben játsszuk különféle szerepeinket: a férj a mindent tudó Szülő pózában oktatja ki az értetlen Gyereket játszó feleségét a térkép használatáról, majd ugyanez a feleség másnap a munkahelyén tökéletesen alakítja a Felnőttet, aki nem hagyja, hogy férfi kollégái lenézzék.

A 3 énállapot között pillanatról pillanatra válthat egy adott személy. Az énállapotok gyakran ellentétbe kerülnek egymással, és erősen különböznek egymástól.

A különbözőségük abban áll, hogy melyiknek, milyen feladata van az emberben: A felnőtt a legfontosabb, a fennmaradáshoz nélkülözhetetlen, adatokat dolgoz fel, számításokat végez, az ember ezek segítségével birkózhat meg sikeresen a külvilággal. A felnőtt dolgozza fel a tapasztalatokat is, valamint kontrollálja a másik két én-állapotot is, a gyermeket, mely az intuíciók, a spontán hajtóerők és az alkotókészség gyűjtőfogalma, valamint a szülőt, amely a valódi apaság, anyaság sikeréért felelős, és bizonyos válaszokat automatikussá tesz, ezzel időt és energiát takarítva meg. A felnőtt ezáltal mentesül az alól, hogy mindenféle apróságban újra és újra döntenie keljen, a fontosabb dolgokra koncentrálhat, a rutint hagyhatja a szülőre. A három énállapot egészséges egyensúlya adja ki a teljes embert.

Berne elgondolása szerint minden szervezetnek optimális mértékű ingerlésre van szüksége, máskülönben elsorvad. Ennek az ember esetében is a simogatás (szexualitás) a legelőnyösebb formája. Társadalmi szabályaink azonban a simogatásnak gyakran csak absztraktabb módozatait teszik lehetővé, olyanokat, mint például a dicséret, vagy mikor az utcán mosolyogva ránk köszön valaki. A tranzakcióban résztvevő felek általában a kapott simogatások maximalizálására törekednek. Ha mindezt - akár önmaguk előtt is - rejtetten, nyereségvágyból teszik, játszmát játszanak. A szocializáció nagyrészt abból áll, hogy elsajátítjuk környezetünk nemzedékről-nemzedékre szálló játszmáit. Az ideális állapot, az autonómia viszont ezzel ellentétes folyamat eredménye. Úgy érhető el, hogy felismerjük, milyen játszmákat játszunk, és megszabadulunk tőlük.

A tranzakciók rendszerint sorban zajlanak le. Ez azt jelenti, hogy bizonyos dolgoknak megvan a maga rituáléja (pl. az udvarlásnak) vagy megvan a maga eljárása (pl. munka). Ezeket nehéz megváltoztatni, de nem lehetetlen. A játszma mindig egy meghatározott cél felé viszi az egyént, nemegyszer ismétlő módon, legtöbbször trükkös lépések sorozata révén, a rejtett cél elérése érdekében. A különbség a játszmák, az eljárások és a rituálék között az, hogy a játszma mindig rejtett jellegű és nyereségvágy jellemzi. Az eljárás lehet sikeres, a rituálé hatékony, az időtöltés hasznot hajtó, és bár mind versengést szül, de mivel mindhárom nyílt, kimenetelük sosem drámai, nincs bennük konfliktus. A játszmák alapvetően tisztességtelenek, kimenetelük nem csupán izgalmas, de drámai jellegű is lehet. A játszma általában a szülői és a gyermek állapot között játszódik le. A tranzakciókban ez nem feltétlenül a gyermeknevelésre vonatkozik, lehet például egy házasságban is ilyen, munkahelyen, baráti kapcsolatban.

Normális társadalmi körülmények között minden játszmának fontos, talán döntő hatása van a játékos, játékosok sorsára, mint például az „alkoholista", az „adós", a „most rajtacsíptelek, te gazember!", a „rúgj belém", az „ennek is te vagy az oka" típusú játszmák, illetve ezek főbb változatai. Az effajta "életjátszmák" évek, esetleg évtizedek során nyerik el végső formájukat, a tőlük való megszabadulást sem lehet egyik napról a másikra remélni.

Berne a ráismerés öröménél többet is kínál, az elemzések és az antitézisek bemutatásával megkönnyíti, hogy ne csak magunkat, de másokat is letéríthessünk a játszmák kényszerpályáiról. Mielőtt azonban az utóbbi műveletre vállalkoznánk, idézzük magunk elé a szerző figyelmeztetését: nem mindenki, nem minden helyzetben képes az intimitásra.

Aki felismeri, hogy a könyvben szereplő valamelyik szerep ráillik, megtette az első lépést a játszmamentes, valódi intimitásra, őszinteségre, hiteles kommunikációra épülő párkapcsolat felé. A folytatás persze nem lesz könnyű, sőt komoly akadályokkal kell számolni. Gyakran a házasság végét jelenti, ha az egyik szereplő véget vet a játszmának.

Amikor a szülő hazudik

A gyerekek tökéletesen tudják, ki hazudik. Nincs ebben semmi misztikus, azért tudják, mert az ember, eredendően, megszületvén, nem tudja, mi a hazugság, a természetes dolgokat elfogadja, tényként kezeli, éles logikai érzéke viszont azonnal jelez, amikor két „tény" ellentmond egymásnak:

Például egy, hogy a Mikulás teszi a csizmába a csokit, és kettő, hogy apa tette be a csokit a csizmába, mert véletlenül megláttam. Mivel azt az állítást, hogy a Mikulás teszi be a csokit, az apa mondta, a gyerek úgy reagál erre az ellentmondásra, hogy amit apa mondott, az nincs rendben, hiszen a két állítás egyszerre nem lehet igaz, mert ez logikátlan lenne. Ha az apa nem csak azt hazudja, hogy a Mikulás hozza a csokit, hanem kijelentései más esetekben is kikezdik a gyerek logikai érzékét, a gyerek meghozza azt a következtetést, hogy apa állításai nem mindig felelnek meg a valóságnak és belátja, hogy ha az apa mond valamit, azt nem kell 100%-ig komolyan venni.

A gyermek akkor kezd hazudni, amikor az érdeke megkívánja. Tudja, hogy ha rossz fát tesz a tűzre, pl. eltör egy poharat, akkor ezért a szülők haragszanak rá, ingerültek lesznek és esetleg valamilyen kedvezményt, ajándékot, pl. csokit megtagadnak a gyerektől. Ekkor, mivel a gyerek tisztában van azzal, hogy a hamis állítás természetes, hiszen apa is gyakran él a módszerrel, azt mondja, hogy nem ő törte el a poharat, hanem a Mikulás. Mivel azonban apa már régi motoros a szakmában, ilyen állításnak nem dől be, közli a gyerekkel, hogy hazudott, mert Mikulás nincs is, ő nem törhette el a poharat. A gyerek tehát levonja azt a tökéletes következtetést, hogy ahhoz, hogy ne derüljön ki az igazság a pohár ügyben, rafináltan kell hazudni. Természetesen a gyermek elméje éles, mint a penge, innentől kezdve könnyen átveri a szülőt, még az sincs kizárva, hogy a gyerek bebizonyítja, hogy mégis van Mikulás. Mint ahogy, tegyük hozzá, van is.

A San Diego- és a Toronto Egyetem kutatói „nevelési célzatú hazugságnak" nevezik azt a jelenséget, amikor a szülők elvárják gyermeküktől az őszinteséget, ők maguk azonban gyakran hazudnak a gyerekeknek, hogy így befolyásolják viselkedésüket és érzelmeiket. A kutatási eredmények szerint a szülők igen gyakran füllentenek gyerekeiknek. Úgy gondolják, ha igazat mondanak, a gyerek nem fekszik le időben, nem szokik le a cumiról és nem mos fogat. Még azok a szülők is hazudoznak gyermekeiknek, akik amúgy kiemelt szerepet tulajdonítanak a szülő-gyerek kapcsolatban az őszinteségnek. Vajon miért? Mert a szülők, mikor gyerekek voltak, ugyanezt tanulták szüleiktől. Akármilyen nehéz is, meg kell törni ezt a láncot, mert nem várhatjuk el a gyerekünktől, hogy igazat mondjon, ha mi magunk sok esetben hazudunk neki. Márpedig az az információ, például, hogy a gyerek hol, kivel és meddig marad távol a családi fészektől, életbevágóan fontos lehet, például egy tizenéves esetében, aki vagány, drogmámoros társaságban kívánja eltölteni az éjszakát, majd a legvagányabb, ittas haver mögé felül a motorra, hogy hamar hazaérjen. A hazugság megfosztja a szülőt az ilyen fontos információktól, ráadásul, amikor a gyerek igazat mond, azt se hiszik el neki. Vannak kegyes hazugságok. Ha például nem tetszik a gyerek rajza, és ha ezt megmondom neki, többet nem akar majd rajzolni, ezért azt hazudom neki, hogy tetszik. Ilyen esetben sem kell hazudni. Ha nem mondjuk el, hogy nem tetszik, attól még nem hazudtunk, ráadásul nincs az a gyerekrajz, amelyikről ne lehetne pozitív kritikát mondani. Szépek a színek és látszik, hogy sokat dolgoztál rajta. Ha hazudunk a gyereknek, végső soron azt a meggyőződését is aláássuk, ami a legalapvetőbb gyermeki felismerés: hogy a világ csodálatos.

Pénzkidobás vagy szerelmes blabla?

"Olyan almát kell enni, amelyiknek kilenc magva van. Azt a kilenc magot bele kell tenni egy óvatlan pillanatban a kiválasztott fiú zsebébe, akkor biztos, hogy bele fog szeretni a praktikát végző lányba."

Ezt a népi babonát a modern tudomány nem tudja megcáfolni. Sőt. A párkereső tanácsadókban az elsők között tanítják. Remélem. Ugyanis a fiú, akinek a kilenc almamagot bedugják a zsebébe, mit gondol? Nyilván tetszik neki a lány, szeretné hinni, hogy ő is tetszik a lánynak, aki egyelőre túl félénk, el-elpirul, de talán nem tudja pontosan, mit akar, így a fiú sem mer közeledni. Ha viszont se szó, se beszéd kilenc magot talál a zsebében, mire gondol? Arra, hogy azt vagy a lány tette a zsebébe, vagy nem. Ha nem a lány tette oda, nem tudja, mire gondoljon. De ha a lány tette oda, és erről egyre inkább megbizonyosodik, akkor az azt jelenti, hogy ez a lány olyan szerelmes belé, hogy olyat még nem látott. Képes volt őérte elhinni ezt az ostoba babonát, hogy ha kilenc almamagot bedug a zsebébe, akkor majd ő belé szeret. Innentől ásó kapa nagyharang, és hepiend.

Ahogy a népi babonaságokat komolyan illik vennünk, ugyanígy vehetjük komolyan a Valentin napot. Az angolok 1446 óta emlékeznek meg február 14-én arra a bebörtönzött, halálra ítélt papra, más források szerint pápára, aki szerelmes lett börtönőre lányába, és akinek, kivégzése előtt, szerelmes üzeneteket küldött. A keresztény szeretet és a szerelem középkori összefonódásának hagyománya Magyarországra csak a XX. században érkezett meg, ám a nyugat iránti rokonszenvünk, úgy látszik, elég volt ahhoz, hogy húsz év alatt, elsősorban a városi kultúrában meggyökerezzen. Hozzátehetjük, nem esett nehezünkre, hiszen a szeretet és a szerelem nem áll távolabb tőlünk, mint az angolszászoktól, ráadásul tudjuk, hogy Európa valamennyi népe, köztük a szerelmeskedő francia és a szenvedélyes olasz is.

Rossz nyelvek szerint a kultusz nem más, mint a virág- és képeslapárusok jó üzlete, ám a rossz nyelveknek még kevesebb hitel jár, mint a babonásnak, sőt, örömmel gondolhatunk arra, hogy Valentin napján, akárcsak a Mikulásén, ami, valljuk be, hasonlóan került a naptárunkba, nem teszünk mást, mint az év többi napján, ajándékkal kedveskedünk szeretteinknek. És gondolhatunk arra is, hogy ha ezt az ajándékot úgy adjuk szerelmünknek, házas- vagy élettársunknak, hogy ugyanazon a napon egy egész világrész ugyanezt teszi, olyan közösségi élményben is részünk lehet, ami csak a nagy ünnepekkor jut ki nekünk.

A naiv népi bölcsességek hasznosságáról fentebb már megbizonyosodhattunk. A kilenc almamag szerepe a szerelem megvallásában nem több és nem kevesebb, mint a Valentin feliratú piros szív elküldése a nagy Ő-nek, még akkor sem, ha az előbbi módszert inkább a falusi- míg az utóbbit a nagyvárosok szerelmesei alkalmazzák.
"Azokat a szerelmeseket nem lehet semmilyen módszerrel elválasztani egymástól, akiknek összekulcsolt kezüket a két anya szentelt vízzel lemossa, a vizet pedig a fejükre önti. A pár ellen nem használ semmiféle szemverés, igézés, vagy rontás." Tegyük hozzá, ez utóbbiak azok ellen sem használnak, akik február 14-én Valentin napot ünnepelnek.

Ő az igazi?

Vajon ki ne örülne annak, ha birtokában lenne a titkos receptnek, és tudná, a megfelelő társat választotta magának egy életre... Sajnos, a recepttel mi sem rendelkezünk, de van néhány gondolatunk, ami a hozzávalókat illeti. Vigyázat, a cikk elolvasása utána reklamációt nem fogadunk el!

Menj az orrod után!

Kutatások igazolják, hogy a szaglás komolyan befolyásolja párválasztásunkat, ezt még az állatvilágból hoztuk magunkkal. Azt viszont már kevesebben tudják, hogy léteznek olyan hatások, amelyek ezt a természetes adottságunkat káros irányba befolyásolhatják, tehát nem mindig hagyatkozhatunk az ösztöneinkre. A 90-es évek elején egy svájci professzor, Claus Wedekind kutatásai bizonyították, hogy a nők annál inkább vonzódnak a férfiak természetes illatához, minél jobban különbözik az a sajátjuktól. Ez biztosítja, hogy a pár genetikai készlete merőben eltérő legyen, így van nagyobb esélyük az egészséges utód megszületésére.

Craig Roberts brit biológus továbbment ezen az úton: ő arra a megállapításra jutott, hogy a fogamzásgátló tabletták nagymértékben befolyásolják a nőket a párválasztásban. A vizsgált nők közül, akik nem szedtek tablettát megfigyelhető volt az evolúciós folyamat - szerepet játszott a szaglás, tapintás stb. - akik viszont fogamzásgátló tablettát szedtek nem voltak érzékenyek a biológia törvényeire.
A tabletta hatására a nők normál párválasztási szokásai visszájára fordultak: olyan férfiakhoz vonzódtak, akiknek hasonló volt az illatuk, így a DNS-ük szerkezete sem volt jelentősen eltérő. A fogamzásgátló tabletták ugyanis a terhességhez hasonló állapotot idéznek elő a nők szervezetében, magyarán nincsen peteérésük, így már nem az az elsődleges, hogy a genetikailag megfelelő partnert válasszák. Ennek pedig számos következménye lehet: először is, ha a nő abbahagyja a tabletta szedését, visszaáll a normál „szaglása", és nem fogja vonzónak találni partnerét.
Az is előfordulhat, hogy a tabletta következtében olyan párok találnak egymásra, akik találkozása genetikailag nem szerencsés, így utóduk sem születhet. De felmerül annak a lehetősége is, hogy a hasonló génkészletű párok utódai között nagyobb esély van a születési rendellenességre. Tehát, ajánlatos ismerkedés után tablettát szedni, akkor nem visz tévútra az orrunk!

Az ágyban dől el minden?

Semmiképp sem szeretnénk az általánosítás hibájába esni, de elgondolkodtató a mondás, miszerint a nőnek gyengédségre van szüksége, a férfinak szexre. Mindkét nem másként éli meg a szexualitást, de abban nagyon sokak véleménye egyezik, hogy amíg a szex működik, addig a többi problémát is lehet orvosolni valahogyan. Ha viszont az ágyban nem „passzol" férfi és nő, azt csak nagy nehézségek árán lehet orvosolni, ha lehet egyáltalán...

Kati 34 éves, 10 év házasság után 2 éve vált el. Imádtam a férjemmel szexelni - meséli, napi 2 orgazmus garantált volt, mégis az ágyon kívül majd megöltük egymást. Most már biztos vagyok benne, hogy a jó szex miatt tartottunk ki ilyen sokáig egymás mellett. Idővel azonban rá kellett döbbenjek, hogy a jó szex nem elég a boldog házassághoz. Folyton harcoltunk, vitatkoztunk, és én belefáradtam az állandó küzdelembe. Szeretnék egy kiegyensúlyozott, harmonikus kapcsolatot, ahol nem héja-nász az avaron folyik.

Katival ellentétben manapság sok olyan házasság is létezik, ahol a felek fiatal koruk ellenére évek óta elhidegültek egymástól. Több pszichológus is beszámolt róla, hogy míg régen a férfiak folyton szexelni akartak, manapság azzal keresik fel őket női pácienseik, hogy férjük nem akar lefeküdni velük. Szakemberek szerint ez a felborult, felcserélt női-férfi szerepekre vezethető vissza.

"Ismerd meg önmagad!"

Több terapeuta véleménye is megegyezik abban, hogy a házasságok, párkapcsolatok a rossz kommunikáció miatt jutnak kátyuba. A partnerek képtelenek őszintén, nyitottan beszélgetni, folytonosan sértegetik egymást, és az a lényeg, hogy melyikük kerül ki győztesen egy-egy veszekedésből. A legnagyobb hangsúlyt arra fektetik, hogy vajon kinek van igaza... Pedig ha energiáikat abba fektetnék, hogy megismerjék önmagukat és a másikat, már sikeresebben menne az együttműködésük.

Egy szó mint száz: a boldog és sikeres párkapcsolathoz hallgatnunk kell ösztöneinkre, megérzéseinkre, és testünk-lelkünk rejtett üzeneteire is. Vagyis ismernünk kell önmagunkat, tisztában kell lennünk, kik vagyunk valójában, mit akarunk. Mi tesz minket boldoggá, mitől félünk, honnan jöttünk és hová tartunk. Nagy szavak ezek, de kellő önismeret nélkül csak sötétben fogunk tapogatózni. Már pedig sötétben minden tehén fekete...

Karácsonyi ajándék

Az Európai Unió vizsgálata szerint az emberek 33%-a vásárlásfüggőnek mondható, és gyakran vásárol felesleges dolgokat. Amerikai adatok szerint ez az érték tovább növekszik, a fiatal korosztály és a negyven év alatti, egyedül élő nők különösen veszélyeztetettek.

Karácsonykor ajándékozunk: szeretteinknek, rokonainknak, munkatársainknak, barátainknak, akiknek csak lehet. Fizetünk is, mint a katonatiszt, ráadásul egyre többet - erre pedig külön iparág épült. A gazdasági válság ellenére sem csökkent a vásárlási, pénzköltési kedv, a plázák ugyanúgy megtelnek hétvégente, és főként a drága műszaki cikkek fogynak.

A karácsonyi ajándék régi keresztény szokás, amely feltehetőleg valamiféle ősi termékenységi áldozat leszármazottja, ez pedig mára szinte mindenhol a világon szokássá vált. És szokássá vált egyre többet költeni, a globalizációnak köszönhetően, egy egységes reklámmechanizmus hatására Japántól Új-Guineán át kis hazánkig.

A reklám nem gonosz dolog, egy jó reklám szórakoztat, segít tájékozódni, sőt esztétikai érzékünket is építi - hosszú azoknak a világhírű rendezőknek a listája, akik reklámfilmeket is készítenek. Ugyanakkor óriási manipulációs képessége van a modern pszichológia eszköztárával felszerelt, minket bombázó hirdetéseknek. Ma már elhisszük, hogy a vásárlás különleges élmény - és sokszor azt is, hogy mi is úgy válhatunk különlegessé, ha vásárolunk, minél több és drágább dolgot.

A vásárlási kényszer is olyan impulzus-kontroll betegség, mint az alkoholizmus, a drogfüggőség vagy a szerencsejáték-szenvedély - ebben az az ironikus, hogy a méregdrága tévéreklámokat, óriásplakátokat, fizetett hirdetéseket mi fizetjük ki a termék megvásárlásakor, hiszen mindezt beépítik az árba.

Karácsonykor pedig minden összejön: a harsogó hirdetések, a vásárlási kényszer, sőt némi kompenzáció az év közben elmaradt odafigyelésért. Így aztán ilyenkor gondolkodás nélkül nyitjuk ki a pénztárcánkat és vesszük meg a legdrágább ajándékot is, noha az sem biztos, hogy örömet okozunk vele. Legalábbis gyakori, hogy nem ez a legfőbb motivációs tényező. Nem véletlen, hogy ha mostanában bekapcsoljuk a tévét vagy megnézzük a köztéri reklámokat, a legnépszerűbb hirdetéseken mobiltelefonokat, plazmatévéket, újság-előfizetéseket és drága kozmetikumokat tukmálnak ránk - ezek a legkevésbé sem mondhatóak személyes ajándéknak.

Lassítsunk egy kicsit karácsony előtt, hagyjunk időt magunknak. Ahogy Márai Sándor írta ,„ha az ünnep elérkezik életedben, akkor ünnepelj egészen. (...) Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás."