Az utódnevelés első fél évében, a véres csata utáni kiérdemelt békében az anyáknak nem szexre van szükségük, hanem felépülésre, egészséges szervezetre és olyan biztonságos környezetre, ahol minél kevesebb figyelmet kell fordítania másra, mint, hogy az utódot, az őt megillető ünnepi fogadtatással beavassa az új világba.
Azok a férfiak, akik ezt nem értik meg, és hadakoznak ez ellen, azok olyanok, mint egy kedves barátom, aki, négyévesen, mikor megérkezett a frissen született kishúga, és a szülők hazavitték, a kapuban azt mondta az apjának, hogy idézem: „én ide nem megyek be, itt rám már nincs szükség, itt már egy új ember van."
A szex, mint a táplálkozás utáni második legintenzívebb örömforrásunk, a szex céljának beteljesülésekor, az utód megszületésével, és azt követően, veszít fontosságából, ám a hosszúnak tűnő szünet éppen a folytatás örömét készíti elő. Az anyák, szülés után hajlamosak arra, hogy ezt ne értsék meg, és magukat, ok nélkül, csúnyának, visszataszítónak találják, sőt, ami ennél is ésszerűtlenebb, sokszor azt hiszik, hogy már soha többet nem lesz olyan jó a szex, mint korábban. Számos férfi azonban úgy gondolja, hogy a legtöbb nő sokszor a második, vagy a harmadik szülését követően lesz a legszebb és legkívánatosabb, a szülés utáni torzulások, mint valami véső a szobrász kezében alakítják a nőt érettebb és tökéletesebb kreatúrává.
A szülés után sem az anya, sem az apa nem mondhatja többé, ha nem akarnak hazudni, hogy nincs gyerekük, a változás tehát csak ennyi, elhagyva a mérföldkövet, új, még izgalmasabb útszakasz következik. A szülést követő hatodik hétig a szex nem csak fájdalmas a nő számára, hanem ritkán jó, legtöbbször a dolog nem más, mint türelmetlen önigazolás: nehogy a másik fél azt higgye, hogy nekem ő már nem kell, és nehogy azt higgye, hogy ez nekem még mindig nem jó. Szülészek beszámolójából tudhatjuk, hogy a szülés utáni, túl korai nemi élet olyan terhességhez vezethet, ami súlyosan megterheli az anya szervezetét. Ha valaki tanácstalan lenne, hogy szülés után mikor kezdje újra a szexet, hallgasson a testére. A test mindenkinél jobban tudja, hogy mire van szüksége. A libidó, a kéjvágy segít ebben: akkor lehet újra szexelni, amikor igazán és kétséget kizáróan vágyunk rá. Ha csak a partnerünknek van libidója, legjobb esetben is csak neki lesz jó. Ne gondoljunk arra, hogy evés közben jön meg az étvágy, a nagy lakoma, a terhesség, szinte kivétel nélkül, minden nő gyomrát durván megfeküdte, az ételre ilyenkor még gondolni is rossz. Persze, vannak, akik ezt máshogy gondolják és vannak olyanok is, akik a szülés után három-négy héttel már újra élvezik a nemek küzdelmét - de ez is csak azt bizonyítja, hogy az ember nem skatulyázható be sehova, az ember páratlanul változékony és megfejthetetlenül gazdag jellemű élőlény, aki nem hagyja, hogy intimitását meglessék és kiismerjék, hanem jogosan elvárja, hogy párjával, minden őket érintő kérdésben maguk döntsenek.
Aki azonban mégis hallgat a szexológusokra, a nőgyógyászokra és az evolúciót kutató biológusokra, az tiszteletben tartja, hogy az ember nem csak gondolkodó és boldogságra vágyakozó lény, hanem szinte száz százalékig test is, és a test megköveteli azt, ami jár neki. Egy gyermek születése áldozattal jár, érkezése napjától legalább ugyanolyan fontos az ő teste is, mint a szülőké, a csecsemő testét pedig, jó ideig, kizárólag az anya tartja életben. Az apák feladata, ebben a korai időszakban, arra korlátozódik, hogy megkönnyítsék az anyák feladatát.