A Facebook, vagy más, hasonló szolgáltatást nyújtó, népszerű webfelületek a kellemdús időtöltés mellett a korszellem adta veszélyekkel is megajándékozzák használóikat. Az egyik ilyen veszélyforrás a féltékenységből fakadó függőség.
A kanadai Guelph Egyetem kutatói szerelmes fiatalok bevonásával készítettek felmérést, mi szerint a közösségi oldalakon időző egyetemisták olyan információkhoz jutnak kedvesükről, ami ördögi körbe vonja őket, és elfeledkezve minden másról, az FBI-t megszégyenítő színvonalú nyomozgatásokba kezdenek. A nyomozás során hosszú órákat töltenek a nevezett oldalon, és sok esetben reggelétől késő éjszakáig tapadnak a forró nyomra. A közösségi oldalakat üzemeltető óriáscégek gazdasági igazgatói örülnek ennek, mivel minden klikkeléssel több és több pénz üti a markukat, ám a szülők és a tanárok aggódnak.
A féltékenység negatív pszichológiai inger, és mint ilyen súlyos csapdát jelent. Nem marad idő más, fontosabb élvezetre, mint amilyen a tanulás, vagy a sport. A magatartásformákat vizsgáló kutatók szemében az eset nem egyéb, mint annak az evolúciós stratégiának a megfigyelése, miszerint a biológiai cél az utódnemzés, a féltékenység pedig e cél elérésében szerephez jutó párválasztási küzdelem.
Aki féltékeny, legyen az illető ember, majom, vagy elefánt, az semmi másra nem tud koncentrálni, csak arra, nehogy elvegyék tőle az utódnemzés tekintetében legoptimálisabbnak tűnő szülőtársat. A dominancia harcot az állatvilág szereplői erdőkben, szavannákon, vagy a tenger mélyén játsszák, a modern ember pedig, sok esetben, a közösségi oldalakon. Persze, az ember, legtöbb esetben, nem agyarakkal és lesújtó izomerővel szereti megvívni a párjára szemet vető konkurens elleni harcot, az idő- és energia ráfordítás mégis kísértetiesen hasonló. A feltöltött vicces képek, hozzászólások, meghívások, amelyekből kiderül, hogy kiválasztottam félreérthetetlenül, csak és kizárólag hozzám tartozik, olyan üzenet az ellenérdekű fél számára, aki lehet akár a legjobb ismerősöm is, ami nem maradhat válasz nélkül. A válasz viszontválaszt követel és így tovább. A rejtett információ, melyben ügyesen kerül kódolásra, hogy ki, kivel, hol és mikor lépett kapcsolatba, olyan időigényes feldolgozást követel, ami a szakemberek szerint már függőséget jelent, és mint ilyen, több kárt okoz, mint hasznot.
A féltékenység zöld szemű szörny, talán azért, mert aki kórosan kialvatlan és sokat bámulja a képernyőt, az bezöldül. De még ha nem is színeződünk el, a számítógép monitora előtt kuporogva, szemünket, gerincünket rongálva, olyan csatákat vívunk meg, amire az épeszű embernek nincs szüksége, csak akkor, ha pusztán evolúciós ösztöneire hallgat. Bár kétségtelenül biztonságosabb a Facebook-on rivalizáni, mint késsel a zsebben egy diszkó előtt, az eredmény nem sokban különbözik. Mind a kettőre van jobb megoldás. Az ember éppen azért a teremtés koronája, mert nem csak az evolúció irányítja. Az ember képes irányítani az evolúciót. Az ember képes felülemelkedni a féltékenységen, mert tudja, hogy nem az önző gén a legfontosabb, hanem valami más...