A boldogság titka

Hetvenkét évvel ezelőtt nagy fába vágta fejszéjét a Harvard egyetem kutató csoportja. Grant Study névvel elindítottak egy felmérést, amelynek célja volt megfejteni a boldogság titkát, azt, hogy miért élnek egyes emberek hosszú, derűs életet, míg mások egy nyugtalan lét után hamar halnak meg.

Az orvosi kutatás túl nagy figyelmet szentel a betegekre és keveset az egészségesekre - mondta Arlie Bock, a Harvard pszichiátere, amikor hivatalosan elindította híres szponzora, a W.T. Grant üzlethálózat tulajdonosának nevével a Grant Study-t.

Bock a kísérlet céljára a Harvard legragyogóbb, legambíciózusabb és leggazdagabb diákjai közül választott ki 268 fiatalembert, akiket figyelemmel kísértek karrieren, háborúkon, házasságokon, válásokon, betegségeken keresztül egészen a halálukig.

A Harvard akkor a gazdag férfiak enklávéja volt, a tanulmányozottakból négyen szenátorok, egy miniszter, nagyrészt pedig nagyvállalatok vezetői lettek. Közöttük volt a később elnök, John F. Kennedy is, akinek a dossziéjába azonban nem lehet betekinteni, valamint Ben Bradlee, aki a The Washington Post igazgatója volt a Watergate-ügy idején és egy híres író, valószínűleg Norman Mailer. De a nevek nagy része örökre titkos marad. Még Joshua Wolf Schennek, az első újságírónak, aki hozzáférhetett a Grant Study archívumához, is hallgatnia kellett a nevekről.

Harminc évvel ezelőtt a kutató csoport vezetését George Vaillant, a Harvard másik pszichiátere vette át. A kiválasztottak közül akkor már sokan „téves" utakon jártak. „Amikor kiválasztottam őket, nagyon normálisak voltak" - kesergett Bock egy dokumentumban, amelyet Schenk elolvashatott. Az 50. év elmúltával ugyanis több mint egyharmaduknál mutatkoztak az alkohol- és drogfüggőség okozta mentális betegségek nyomai.

Pedig ellenőrzésük szigorú szabályok szerint zajlott. A bőséges szövetségi és magánadományoknak köszönhetően Vaillant kétévenként töltetett ki velük fizikai és mentális állapotukra, házasságukra, gyerekeikre, karrierjükre, betegségeikre vonatkozó kérdőíveket.

Minden ötödik évben orvosi vizsgálatnak kellett alávetniük magukat és Vaillant az orvosoktól megkapta dossziéjukat. Minden 15. évben pedig személyes beszélgetésre hívta őket, ahol életük minden aspektusáról be kellett számolniuk.

Schenk a The Atlantic című folyóiratban közzétett hosszú esszéjében azt írta, hogy Vaillant-t nem elsősorban védenceinek problémái érdekelték, inkább azt vizsgálta, hogyan reagálnak ezekre a problémákra, a konfliktusokra, a bizonytalanságra.

A legérdekesebb figura szerint maga Vaillant volt, aki 10 éves korában árva lett. Sikeres, látszólag boldog apja öngyilkos lett. Ő három válás után visszatért második feleségéhez, de fiai a vele való együttélést „polgárháborúnak" minősítették.

Vaillant, közeli barátai szerint, nem tudta irányítani érzelmi életét. Mivel a zseniális és excentrikus pszichiáter, felvételek hiányában kizárólag saját jegyzeteire támaszkodott és egyéni értelmezése szerint dolgozta fel a kiválasztott csoport tagjainak életét, következtetései is erősen szubjektívek, vitathatók.

Ő ugyanis az évtizedekig tartó felmérés adataiból azt szűrte le, hogy a szeretet a boldogság titka. Hogy csak az, aki szeret, és akit szeretnek, nemcsak a partnere, hanem a szülei, a barátai, a testvérei, a gyerekei, lehet boldog és aspirálhat a derűs életre.

A kísérletre kiválasztottak közül 114-en még élnek és elemzésük ma is tart. De Schenk úgy gondolja, hogy „a tanulmány ugyanazzal a céllal indult, hogy mikroszkóp alatt vizsgálja az emberek életét, végül azonban ezek az életek bonyolultabbak, ellentmondásokban, árnyalatokban túl gazdagok ahhoz, hogy címkézni lehessen őket"

A boldog házasság az agyi katasztrófa megelőzésének titka

A boldog házasságban élő férfiakat kisebb valószínűséggel sújtja agyi katasztrófa, mint az egyedül, vagy boldogtalan házasságban élő társaikat - derült ki egy izraeli kutatásból.

A szakemberek szerint az egyedülálló, vagy sikertelen házasságban élő férfiak esetében 64 százalékkal magasabb az agyi katasztrófa kialakulásának kockázata, mint a boldog, kiegyensúlyozott házasságban élő társaiknál. Sőt, boldogtalan családfőként, vagy agglegényként egy férfinak ugyanakkora esélye van az agyi katasztrófára, mint a cukorbetegség kialakulására - olvasható a The Daily Telegraph brit napilap internetes kiadásában.

Izraeli szakemberek tanulmánya 10.059 köztisztviselő és önkormányzati alkalmazott életét követte figyelemmel 1963 óta isémiás szívbetegségekkel - a vérellátás csökkenése miatt bekövetkező szöveti oxigénhiányos állapotokkal - foglalkozó kutatásban. Két évvel az első felmérést követően a résztvevőket arról kérdezték, hogy sikeresnek, vagy sikertelennek tartják-e a házasságukat, illetve, hogy voltak-e egyáltalán valaha házasok. Ezután 1997-ig a különböző halálozási- és egyéb nyilvántartási adatokon keresztül követték figyelemmel a férfiakat, hogy megvizsgálhassák haláluk körülményeit.

Uri Goldbourt, a Tel Aviv Egyetem munkatársa szerint a tanulmány azt bizonyítja, hogy milyen fontos a férfiak számára a jó párkapcsolat. "Nem gondoltam volna, hogy a rossz házasságnak ilyen kiemelkedő statisztikai jelentősége van" - hangoztatta.

"Figyelembe véve, hogy hány évesen haltak meg, és azt összevetve szociális helyzetükkel, túlsúlyukkal, vérnyomásukkal, dohányzási szokásaikkal és családi állapotukkal, valamint a korábbi felméréseknél már létező cukor- és szívbetegségeikkel, azt mondhatjuk, hogy az egyedülálló férfiak esetében 64 százalékkal volt magasabb a halálos kimenetelű agyi katasztrófák kockázata, mint a házasságban élő férfiak körében" - tette hozzá Goldbourt.

A vizsgálat a nőkre egyáltalán nem terjedt ki, és bár a családi állapot és annak sikeressége valószínűleg hasonló hatással van rájuk is, szükség van e téren is önálló kutatásra - mondják a szakemberek.

Kik a szexuálisan boldog emberek?

Pascal de Sutter professzor, francia szexuálpszichológus A boldog emberek szexualitása címen írt könyvet, állítása szerint azért, mert „kedve támadt pozitív módon beszélni erről a témáról, amelyről gyakran csak orvosi, patológiai vonatkozásban, vagy mint problémáról, pornográfiáról, extrém esetekről szólnak.

A Le Figarónak adott interjúban elmondta: a véleménye, hogy ebben a válságos időben a könyve hozhat az emberek életébe egy kis oxigént, egy kis melegséget, mutathat néhány utat, hogy boldogabbak legyenek általában és szexuálisan is. Szexuálpszichológiai tapasztalatain kívül ír a tudományos kutatásokból származó szexuális ismeretekről, amelyeket a nagyközönség nem mindig ismer. Tudni kellene mindenkinek - mondta - hogy a boldogság és a szexualitás között létezik kapcsolat. A szexualitás jót tesz a bőrnek, a szívnek, az emésztésnek, az alvásnak. Ezek a pozitív hatások tudományosan bizonyítottak.

A legkiteljesedettebb szexualitással azok a férfiak és nők rendelkeznek, akik saját maguk és partnerük tiszteletben tartása mellett képesek realista és realizálható, könnyű erotikus fantáziálásra. Akiknek van ilyen képzelő erejük, boldogabb szexuális életet élnek, mint mások. Ez különösen a nőkre vonatkozóan igaz. A hibák között, amelyek akadályozzák, hogy szexuálisan boldogok legyünk, tapasztalatai szerint, a legelterjedtebb az a gondolat, hogy a kiteljesedett szexualitás csak úgy, az égből pottyan hozzánk. A találkozás első szenvedélyes érzelmeinek időszakában „a kémia elég a láng fellobbantásához, később tudatosan kell energiát befektetni, hogy működjön. A szexualitást építeni, karbantartani kell."

A szexualitásnak alapvetően fontos vetületei vannak. Ilyen például, hogy kihatással van az egész társadalomra és fordítva. Amikor a társadalom toleránsabb, nyitottabb, amikor érvényesül a férfi és a nő közötti egyenjogúság, amikor kevésbé puritán a szexualitással szemben, amikor kevesebb a tilalom, az emberek boldogabbak, nagyobb a jólét, kevesebb az erőszak.

A másik fontos vetület az optimizmus. Amikor valakinek van egy szexuális problémája, például az erekcióval, akkor nem arra kell gondolnia, hogy fuccsba ment a szexuális élete, hanem azt, hogy az adott pillanatban gondjai vannak a munkahelyén, a legközelebb jobban fog menni. Az asszony, akinek nincs orgazmusa, se gondolja, hogy frigid, inkább törekedjen arra, hogy megtanulja, hogyan jusson el odáig.

„Gondolkodásunkkal javíthatunk, vagy ronthatunk helyzetünkön. A szexuálisan boldog emberek egyik titka az optimizmus" - állította végezetül a professzor.

Halál a családban - Hogy mondjuk el a gyereknek?

Ha meghal egy olyan személy, aki egy gyerek számára fontos volt, két lehetőségünk adódik. A tekintélyes hiányérzettel küzdő gyermeknek vagy azt mondjuk, hogy az illető meghalt, de valahol még él, vagy pedig azt, hogy meghalt, és sajnos vége, ő soha többé nincsen.

Az elsőt mondhatnánk vallásos, míg a másodikat tudományos magyarázatnak. Ám a kettőt, sok modern pszichológus szerint, nemhogy élesen nem, de egyáltalán nem választhatjuk el. A két dolog a gyermek elméjében szorosan összefügg. Ha azt mondjuk, hogy az elhalálozott családtag valahol még él, akkor a gyermek számára tökéletesen ésszerű választ adtunk, hiszen, ha máshol nem, a gyermek, és a gyermek rokonainak emlékében biztosan él még a szeretett nagybácsi, vagy a dédnagymama. A gyerek számára a képzelet és a „valóság" között nem több a különbség, mint a húszason a fej és az írás között. Bruno Bettelheim nézetei szerint - aki a XX. század egyik legmeghatározóbb gyermekpszichológusa volt - súlyos következménnyel jár, ha a gyerek képzeletét túl korán leválasztjuk a „valóságról". Zavarodottságot kelt benne egy olyan kijelentés, ami végső soron azt bizonyítja, hogy amit ő a világból lát, amit a világról gondol, az „valójában" nincs is, vagy egyáltalán nem úgy van. A gyermeknek szilárd biztonságban kell lennie, hogy a körülötte lévő, őt befogadó világban minden történet vége igazságos és minden szenvedés ellenére a világ olyan hely, ahol érdemes leélni egy életet. Ha ragaszkodunk ahhoz, hogy a gyereknek „igazat" mondjunk, és közöljük vele, hogy az eltávozott rokon egyszerűen nincs többé, nem létezik és nincs tudomása semmiről, akkor ezzel azt is kimondjuk, hiszen a gyermeki logikával erre a következtetésre jutunk, hogy Csipkerózsika sincsen, boszorkányok, sárkányok, sőt beszélő állatok sincsenek, és mindez csak mese, és apu, anyu már rég nem is hisz benne.

Mit gondol a gyermek? Biztosan nem azt, hogy az univerzumot csak tudományosan érdemes szemlélni, és a tudományos tények szerint még az emberi szeretet is csak egyfajta biokémiai állapot. Nem, azt fogja gondolni, hogy valamit rosszul gondol, hogy hibázik, mert ami az ő képzeletében él, azt apu megmosolyogja, és ha a takaró alatt találkozik egy óriással, ezentúl háromszor is meggondolja, hogy elmesélje anyunak, aki, láthatóan, nem hiszi ezt el neki. A halálesettel kapcsolatban hasonló a helyzet, összezavarodik, hiszen nem érti meg, hogy aki tegnap még beszélt vele, az ma már megszűnt, kitörölték az életéből, mint radírral egy nevető arcú királylányt a papíron. A gyermeket „a magány és az elszakadás kétségbe ejti, gyakran halálos félelmet érez. Ezeket az érzéseit szavakban legtöbbször nem tudja kifejezni, csak közvetett úton, fél a sötétségtől, valamilyen állattól, félti testi épségét" - írja Bettelheim. Aki tudományos hitelességű magyarázattal kívánja a gyermekét felvilágosítani, az egyszerűen nem veszi tudomásul, hogy a tudományos magyarázatokat csak érett, sokszor rendkívül intelligens felnőtt emberek értik, és nem a gyermek. Ne gondoljuk, hogy hazudunk a gyereknek, ha nem mondjuk meg neki, hogy szerintünk, és a tudomány mai állása szerint, aki meghalt, az már CSAK és kizárólag csak az emlékeinkben él tovább. Ne vegyük el gyermekünktől azt a lehetőséget, hogy mikor majd felnő, ne csak a „tudományos" világban érezze otthon magát.