Nemek harca a XXI. században - 1. rész

Az 1990. évi népszámlálás adatai alapján Magyarországon a lakosság 81%-a élt családban. Ez a szám az utóbbi évtizedben vészesen csökken. Egyre több az egyszülős családok száma, a házaspárok esetében, pedig jelentősen megemelkedett a gyermek nélkül élő házaspárok aránya. A gyermeküket egyedül nevelő szülők számának emelkedése egyben a szociális, mentális problémák, növekedését is jelenti. Szakember szerint soha nem látott méreteket ölt a nevelési tanácsadóknál, pszichológia szakrendeléseken megjelenő kisgyerekek, kamaszok száma, de a felnőtt lakosság körében is tapasztalható a szorongásos megbetegedések illetve a pszichoszomatikus betegségek arányának megnövekedése. Az előbb felsorolt problémák gyökereinek meghatározását szakemberek a férfi-női szerepek markáns megváltozására vezetik vissza.

Szociológusok egybehangzóan állítják, hogy az 1960-as évek második felétől Nyugat-Európából induló jelentős gazdasági és társadalmi változások hatásai szivárogtak be Magyarországra is, amely változások a családok szerkezetének és működésének módosulását előidézték. A társadalmi változások között a legjelentősebb a nők kereső tevékenységében következett be: egyrészt többszörösére emelkedett a kereső nők száma, másrészt kiemelkedtek a szakképzetlenségből, és mind nagyobb hányaduk szerzett olyan végzettséget, ami versenyképessé tette őket a férfiakkal, így partnerükkel szemben is, ezáltal nem fogadták el többé a nekik kijelölt hagyományos szerepeket a családban. Mindez egyre inkább újfajta családi értékeket alakított/alakít ki, amelyek közt kevesebb szerep jut a tradícióknak, a szülői minták követésének, a tekintély tiszteletének, s nagyobb azoknak, amelyek az egyéni autonómia megvalósítása, az individualizáció irányába mutatnak.
Elsősorban ezek a társadalmi változások idézték elő a hagyományos női-férfi szerepek felborulását, módosulását. A szerepek „felcserélődése" magában foglalja, hogy a párkapcsolatok milyensége is erős változásokon megy keresztül.

Tamást nemrég óta ismerem, a gyerekeink egy iskolába járnak. Múltkor beszédbe elegyedtünk, ahogy a buszra vártunk. Három éve váltunk el, de még mindig megy a harc közöttünk - meséli. Arca elgyötört, szeme szomorkás, és ha jól sejtem az utóbbi évben jó pár ráncot a homlokán a válásnak köszönhet. A félórás buszút alatt aztán megosztja velem gyötrelmeit: felesége érzelmileg elhidegült tőle, de nem akart válni. Régi paraszti családból származnak mindketten, a házasság szent intézményként ivódott beléjük. A sok veszekedés, vita után végül Tamás hozta meg a döntést, megismerkedett valakivel, és elhatározta új életet kezd. De képtelen „lemondani" a gyerekeiről. Elvált szülőként is szeretne minél inkább a gyerekek életének részese lenni, nem akarja a vasárnapi apuka szerepét elfogadni, de volt felesége a gyerekekkel való kapcsolattartást folyton lerövidíti, megakadályozza. A régi életet nem tudja lezárni, az újba nem tud beleszokni. A volt feleséggel jártak már pszichológusnál, moderátornál, és persze a bíróságon. Mindketten hajtatatlanok, mindketten a maguk igazát szajkózzák. De mi lesz így a gyerekekkel? Milyen mintát látnak? Milyen férfit és nőt, milyen párkapcsolatot? Ezzel törődnek legkevésbé a szülők...

Hogy valami baj van a társadalom lelki, érzelmi, mentális állapotával, nemcsak a válások nagy száma, a mind kevesebb gyerek születése jelzi, hanem az is, hogy soha ennyi tanulási és viselkedési zavarral küszködő gyerek, fiatal nem volt. Tehát baj van a felnövekvők többségének idegi-pszichológiai állapotával, de az idős, sőt az aktív korosztályhoz tartozók között is egyre több a különféle belgyógyászati betegség, pszichés probléma, a szorongásos panaszoktól a depresszióig. Egy sor súlyos belgyógyászati szív- és érrendszeri, daganatos betegség tekintetében listavezetők vagyunk, nemcsak európai, hanem világviszonylatban is. A gyomor és bélproblémákkal küszködők számáról már ne is beszéljünk. A szociológusok többsége azt állítja, hogy a legfőbb egészségkárosító tényezők: a szegénység, az egzisztenciális bizonytalanság, illetve az ezekkel járó negatív stressz valamint a nemi szerepek, elvárások erőteljes megváltozása.

Merre van a kiút? Jó kérdés!
Valószínű a megoldás ott kezdődik, ahol a kérdés megszületik. Tehát, ha észrevesszük, hogy valami nincs rendjén bennünk, velünk.
A változások az emberi lét elkerülhetetlen, és szükségszerű folyamatai. Reméljük, hogy előbb-utóbb rendeződnek a társadalmi, nemi szerepek, szép lassan minden a helyére kerül, mert ebben a világban, ahol minden a feje tetejére állt, nem csoda, ha hamar fejünkbe száll a vér.

Korkülönbség a házasságban

Dániában, ahol a nők 81, a férfiak 76 évig élnek (hazánkban 78/69) a Max Planck intézet kutatása szerint a férfiak annál tovább élnek, minél fiatalabb nőt vesznek feleségül. Mivel a férfiak a világon mindenütt tovább nemzőképesek, mint a nők, a Sven Drehfal professzor által végzett elemzés következtetései valamennyi monogám életformájú társadalomban levonhatók.

Ha egy férfi 55 évesnél idősebb nővel él együtt, már nem számíthat arra, hogy ettől a nőtől gyereke lehet. Minél fiatalabb feleséggel él együtt, annál később lesz a felesége 55 éves, amikor is a nők túlnyomó része, mintegy 90 százaléka elveszti nemzőképességét (a nők mintegy fele már 50 éves korában). Ha azt feltételezzük, hogy egy férfi, valamennyi emlősfaj hím egyedéhez hasonlóan az utódnemzés céljából él, márpedig ez a végletesen leegyszerűsített magyarázat az alapja minden modern biológiai tárgyú tudománynak, akkor jó okkal jelenthetjük ki, hogy a céljától megfosztott férfi, mivel befejezte küldetését, hamarosan elpusztul. Az önző gének megkövetelik, hogy minden egyéb cél, legyen az akár a legfennköltebb is, ennek az elsődleges célnak legyen alárendelve. Mivel pedig a monogám típusú társadalmi elvárások még manapság sem kedveznek a családon kívüli gyereknemzésnek, és elítélik az olyan férfit, aki félrelép, a férfiakat önző génjük rákényszeríti, hogy ha sokáig akarnak élni, náluk jóval fiatalabb párt válasszanak. Érdekes módon, a Max Planck intézet demográfiai kutatása szerint a nőkre viszont nem igaz, hogy jobban járnak a náluk jóval fiatalabb férjjel, sőt, éppen ellenkezőleg, minél fiatalabb párt választanak, annál kevesebb ideig élnek. Ne feledjük, hogy egy férfi egyetlen ejakulátumában annyi hímivarsejt van (600 millió), hogy azzal, elméletben, a Földön élő valamennyi, arra alkalmas nőt teherbe ejthetné, míg egy nő, élete során 10-20 gyereknél többet nem hozhat a világra - leszámítva például azt a középkorban híressé vált, mindig több ikernek életet adó anya esetét, aki élete során negyvennél több gyereket szült.

A nőknek tehát, biológiai tulajdonságaik szerint, nem ugyanaz a céljuk, mint a férfiaknak, a nők önző génjei nagyobb hangsúlyt fektetnek az utód felnevelésére, ha úgy tetszik, a nők inkább a minőségre mennek, nem a mennyiségre. Ebből a szempontból tekintve a demográfiai szabályszerűséget, a nőnek nagyobb szüksége van egy lelkileg érett, biztonságot nyújtó szilárd támaszra, mint a nála éretlenebb, megbízhatatlan, energiáját a megtermékenyítésre és nem a nevelésre összpontosító hímre.

Bár minden nő számára kétségkívül hízelgő, ha még idősebb korában is felkelti egy nála jóval fiatalabb férfi érdeklődését, biológiai érdekei mást diktálnak. A nők sokkal több energiát fektetnek az unokák nevelésébe is, mint a férfiak. A nagypapák még képesek arra, hogy az unokáknak nagybácsit, nagynénit adjanak, sőt, volt példa arra is, hogy dédnagypapának született gyereke, ám a nők, ha felnevelték fiaikat és lányaikat, génjeik érdekeit már csak az unokák gondozásában képviselhetik.

Harminc felett nehezebb teherbe esni

A harmincas, negyvenes éveikben gyermeket kívánó nők teherbe esési nehézségét az magyarázhatja, hogy petesejtkészletük szinte kimerül - közölte szerdán kutatók tanulmánya alapján a The Telegraph című brit lap.

Modellvizsgálatunk az mutatta, hogy a nők 95 százaléka 30 éves korára már csak 12 százalékát őrizte meg maximális petesejtkészletének, 40 éves korra pedig már csak három százaléka marad meg" - mondta el Hamish Wallace, a PLoS One című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány társszerzője.

Születéskor átlagosan 300 ezer petesejtje (primer oocitája) van a nőknek, ám ez a készlet azonnal fogyásnak indul, a mostani kutatás eredménye szerint nagyobb ütemben, mint azt korábban feltételezték. A kutatók szerint hibás az a gondolkodás, hogy amíg rendszeresen érik meg petesejt, addig állandó marad a nők termékenysége.

A tanulmányhoz a St. Andrews és az Edinburghi Egyetem munkatársai 325 különböző korú amerikai és európai, köztük brit nő termékenységi adatait elemezték. A kutatás azt is felfedte, hogy hatalmas különbség van a nők "petefészki tartalékának" méretében. Egyes nőknek két milliónál is több petesejtje volt, míg másoknak alig 35 ezer.

A szakemberek felhívják a figyelmet arra, hogy harmincas éveik közepétől a nők termékenysége jelentősen hanyatlik, a visszaesés üteme pedig igen egyedi, ezért sokaknak már túl késő lehet a gyermekvállalás. Néhány orvos azt is elképzelhetőnek tartja, hogy a termékenység rendszeres szűrését bevezessék az érintettek számára.

Ha nem jön a baba

Ha egy férfi és egy nő fizikailag egészséges nincs akadálya annak, hogy gyermekük szülessen. Azonban az utóbbi időben gyakran hallani olyan házaspárokról, akik szeretnének gyereket, fizikailag is egészségesek, mégis próbálkozásaik kudarcba fulladnak, valamilyen oknál fogva elkerüli őket a gyermekáldás.

A párok nagy részében fel sem merül, hogy pszichésen is fel kell készülni a családalapításra. A teherbeesésnek pedig nemcsak testi, de lelki gátjai is lehetnek.

Pszichológusok azt vizsgálták, hogyan reagálnak gyermeket váró, illetve úgynevezett funkcionálisan meddő párok - azaz testileg egészségesek - standard szimbólumokra, vagyis egy-egy ún. hívószó elhangzásakor, mi jelenik meg lelki szemeik előtt. A testileg egészséges meddő párok egészen másként reagáltak, mint az új jövevényt már várók. Reakciókban következetesen megjelentek a gyermekkori zavarokra, valamint a párkapcsolati problémákra utaló jelek. Az eredmények arra engednek következtetni, hogy a sérült lélek is gátolhatja, hogy megfoganjon egy új élet, tehát nagyobb esélyük van a gyermekáldásra azoknak, akik tiszta fejjel vágnak bele a családalapításba.

Ha komolyabban belegondolunk nincs semmi meglepő abban, hogy lelki probléma is állhat a meddőség hátterében, hisz, ahogy a betegségeknek, egyéb testi elváltozásoknak is lehetnek lelki okai, ugyanúgy a rossz párkapcsolat, feldolgozatlan gyermekkori sérelmek, frusztrációk is kihathatnak a termékenységre. Sajnos a legtöbb pár nem tulajdonít jelentőséget a lelki problémáknak, nem gondolják, hogy nagymértékben befolyásolhatja a fogantatást. Ezért amikor hónapok, évek múlva sem érkezik meg az utód, a párok végső elkeseredésükben belevágnak a lombikbébi-programba. A legtöbb esetben sem nekik, sem pedig a kezelőorvosuknak nem jut eszébe, hogy kiderítsék, vajon nem pszichés problémák állnak-e a sikertelen teherbeesési kísérletek hátterében, és vajon valóban érdemes-e súlyos összegeket fizetni a mesterséges megtermékenyítésért.

Ellenpéldák azért akadnak. Almási Tamás Sejtjeink című dokumentumfilmje két és fél éven át követi három pár sorsát, a gyermekért folytatott küzdelmüket. A néző tanúja lehet a mesterséges megtermékenyítés módjának, a párok érzelmi hullámzásának, a sikernek és a kudarcnak egyaránt. Az egyik pár, Györgyi és Karcsi negyedik beültetése sem sikerül, aztán csodák csodájára, mikor már a film elkészül, kapja a hírt a rendező, hogy Györgyi természetes úton teherbe esett. Hiába, a sors kiszámíthatatlan. De az biztos, hogy a sikerhez vezető úton a test és lélek harmóniája az egyik legfontosabb alappillér.

Házasság utáni elszámolás

A válás kellemetlen dolog, aki már túlesett ilyesmin, az tudja, hogy nehezen javuló, durva betegségre emlékeztet. Szerencsére a betegség nem gyógyíthatatlan, csak fájdalmas, kellemetlen szövődményekkel jár, és sokszor maradandó károsodást okoz, mint például a megszaporodó ősz hajszálak.

Amikor az útkereszteződésben a férj jobbra megy, a nő pedig balra, mert valamelyikük, vagy mind a ketten így döntenek, akkor sajnos nagyon kevesen integetnek nevetve a másiknak, hogy isten áldjon, jó utat, majd írj, mi van veled. Sajnos nem, a legtöbben átkozódva, fenyegetőzve szívükben örök haraggal búcsúznak. Vajon miért?

Elvesztünk valamit, ami egykor, szebb napokon nagyon jó volt nekünk és félünk, hogy ezután nagyon rossz lesz. Egyedül maradunk, ilyen csodálatos férfit/nőt már sose találunk. A népi bölcsességben, hogy fiam, egy nő miatt sose sírj, óriási igazság van, és fordítva is igaz, lányom, egy férfi miatt sose sopánkodj. Majd jön a következő. Hacsak nem akarunk egyedül maradni, biztosak lehetünk abban, hogy jön a következő. Két alapos okunk van ezt feltételezni: egy, nem vagyunk méltatlanok mások szeretetére, és kettő, mások se méltatlanok a mi szeretetünkre.

Arra gondolni, hogy a világ legcsodálatosabb embere az, aki éppen most hagy el minket, és a többi ember a nyomába se érhet, finoman szólva is súlyos tévedés. Az ember hajlamos azt gondolni, hogy a legnagyobb kincset vesztette el, amit csak ebben az életben megtalálhatott. Nagyon szűk az a látókör, amiben csak az én férjem/feleségem igazán értékes, és az ilyen szűklátókörűség oda vezet, hogy ha szembejön velünk az igazi nagy kincs, észre se vesszük. Márpedig igazi nagy kincs van bőven, jó, nem pontosan olyan, mint amilyen az én feleségem/férjem volt, de aki csak az aranyat szereti és az ezüstöt meg a gyémántot, ezért kidobja, azt még a legutolsó kincsvadász vagy ékszerész is kineveti.

Az útkereszteződésben az a kérdés is felmerül, hogy az eddig közösen cipelt poggyászt (házat, kocsit, TV-t, bankszámlát) ki vigye tovább, mielőtt igazságosan elosztják azokat. Felmerül továbbá, hogy mi legyen a gyerekkel/gyerekekkel, ki nevelje, ki hogyan láthassa, ki vigye óvodába, iskolába, egyetemre. Az ügyvédek körében van egy szólás, miszerint nincs jó szerződés, csak jó szerződők. Minden szerződést fel lehet rúgni, le lehet tagadni, meg lehet támadni, de a jó szerződőknek elég, ha mosolyogva, udvariasan megbeszélik, hogy ezentúl mi lesz. Az a jó a homo sapiens, azaz a bölcs ember semmilyen egyéb állatfajra nem jellemző elméjében, hogy bármikor gondolhat bármire. Arra is, hogy egy dolog jó és arra is, hogy az a dolog rossz. Gondoljunk csak bele! Bármilyen agyafúrtnak is tűnik ez az eszmefuttatás, a modern pszichológia, sőt minden vallás ugyanezt tanítja: minden éremnek két oldal van, így például a válásban is ugyanannyi a jó, mint a rossz. Miért ne néznénk a jó oldalát? Hogy az élet állandó változás, és minden változás izgalmas jó, és izgalmas rossz újdonságokat hoz közelebb hozzánk. Elválni egy csodálatos embertől, még ha most nagyon haragszom is rá, rettenetesen fájdalmas tapasztalat, de vigasztaljon az, hogy ha nem válnék most el tőle, nem ismernék meg miatta egy másik, új és legalább ugyanolyan szép szerelmet, legyen az bármi is, nem csak férfi/nő ebben a világban.