Miért hidegül el egymástól két olyan ember, akiket néhány éve az isten is egymásnak teremtett? A válasz a változásban keresendő. Az emberélet egyetlen megváltoztathatatlan jellemzője, hogy folyton változik. Először kicsik vagyunk, aztán nagyok, és végül öregek.
A három fázis szabad szemmel láthatatlan módon alakul át egyikből a másikba. Fél év öregedést még a két időpontban rögzített fényképen is nehéz megállapítani. Ha a szerelmesek megváltoznak, az egymásról alkotott gondolkodásuk is megváltozik. Leegyszerűsítve: ami ma kell, holnap már nem kell. Aki mellett ma minden percben ott akarok lenni, talán öt év múlva már zavar és minden percben szeretnék a lehető legtávolabb kerülni tőle.
A hagyományos házastársak szeretnének mindent elkövetni, hogy társadalmi megítélésükön ne essen csorba, a válás még ma is, sok esetben szégyen és kudarc. Mintha a társadalom le akarná tagadni, hogy a férfi és a nő változik, mintha le akarná lassítani azt a folyamatot, amelyben maga a társadalom is változik, átalakul és új szokásokat, erkölcsöt, törvényeket hoz.
Az egyik tényező, ami miatt felgyorsul két ember elhidegülése, hogy már az elején se tudják, mit akarnak egymástól. Annyit tudnak, hogy jó a másik közelében lenni, még veszekedni is jó vele. Becézgetik, naphosszat csókolgatják egymást, ami sok esetben oda vezet, hogy gyerekük születik. Vannak ennél komolyabb emberek, akik kiküszöbölve ezt, szerződést kötnek egymással, még ha nem is írják le papírra. Megbeszélik, hogy kinek mi jó, mi rossz, mit akar és mit nem, azaz kitűzik a közös célt. Ha ezt a közös célt a nagyon távoli jövőbe helyezik, és tartják magukat az útitervhez, akkor hosszan tartó, boldog házasságra, aranylakodalomra lehet számítani. Ha azonban nincs cél, akkor útiterv sincs, és ha nincs útiterv, könnyű elsodródni.
A szerelem elsődleges célja, hogy génjeinket örökítsük, utódainkat biztonságban felneveljük. Ha két ember, akik vonzódnak egymáshoz, nem mondják ki, mi a közös céljuk, akkor kimondatlanul csak ennyi lesz. Számos házasságnak akkor van vége, amikor kirepülnek a fiókák, és az üres fészekben a szülők azt kérdezik maguktól, hogy akkor most hogyan tovább? Mivel ebben a korban az asszonyoknak már rendszerint nem lehet gyerekük, a férjeknek meg még igen, a férj elhagyja a nőt, a jól bevált céltáblát máshová tűzi ki és megpróbál futni még egy kört. Ha lenne közös cél, mennének együtt tovább - legalábbis nagyobb valószínűséggel.
Egy másik tényező a beteges féltékenység. A madaraknál a tojó fél, hogy a hím elmegy és nem törődik a fészekkel, a kakas pedig attól tart, hogy a fészekben nem az ő tojása lesz kiköltve. Az embereknél hasonló a helyzet, de annyiból más, hogy a túlzott féltékenység súlyos stresszhez vezet, ami egészségkárosodáshoz, ami pedig ahhoz, hogy sem a hím, sem a nő nem lesz alkalmas arra, hogy betöltsék szerelmük célját. A féltékenység ellen a legjobb gyógyszer a humor. Mosolygós környezetben könnyebb bevallani egy „bűnt" és sokkal könnyebb azt megbocsátani is.
Ne feledjük, a szerelem végső célja az öröm. Minél nagyobb örömet okozok a másiknak, annál nagyobb örömre számíthatok a részéről. Ha egy házasságban nincs öröm, abban köszönet sincsen. De mivel örömet mindig könnyű okozni, soha nincs menthetetlen elhidegülés.