Előre megírt forgatókönyv szerint történnek vitái házastársával, főnökével, gyerekével? Ugyanazok az elcsépelt mondatok hangzanak el? Akkor szinte biztos lehet benne, hogy játszmáról van szó. Az intim kapcsolatok létfontosságúak számunkra, de kockázatot is rejtenek, ezért néha félmegoldásokkal, például játszmákkal helyettesítjük őket. Eric Berne 1964-ben íródó könyvében e játszmák szerkezetét, mögöttes indítékait és ellenlépéseit ismerteti azzal a céllal, hogy hozzásegítsen bennünket az intimitás, közvetve az autonómia eléréséhez.
Eric Berne, a tranzakcionális analízis atyja, könyvében azzal szembesít bennünket, hogy a valódi intimitást nyújtó kapcsolatok helyett különféle pótlékokkal érjük be nap, mint nap. A könyvet eredetileg szakembereknek szánta, de a kötet rövid időn belül bestselleré vált, és a laikusok körében egyaránt nagy népszerűségnek örvend. Valószínűleg a szellemes meglátások, és az érthető megfogalmazás segítette Berne könyvét a siker útján.
A szerepek, a tranzakciók és az ezekből felépülő ún. játszmák hozzátartoznak az élethez, gördülékenyebbé, érdekesebbé, szórakoztatóbbá teszik. Akkor van baj, ha valaki berögzül szerepeibe, és valamelyik játszmáját életre-halálra kezdi játszani.
A tranzakcióanalízis nevű modell lényege, hogy az emberek az egymás közötti társas kapcsolataikban lényük különböző részeivel fordulnak egymás felé. A mindnyájunkban fellelhető Felnőtt, Szülő és Gyerek beszél, ragaszkodik, szeret, vagy éppen veszekszik a másikban fellelhető Felnőttel, Szülővel és Gyerekkel. Könnyű belátni, hogy így már két ember esetében is kilencféle kapcsolat jöhet létre. Eric Berne szerint egész életünkben játsszuk különféle szerepeinket: a férj a mindent tudó Szülő pózában oktatja ki az értetlen Gyereket játszó feleségét a térkép használatáról, majd ugyanez a feleség másnap a munkahelyén tökéletesen alakítja a Felnőttet, aki nem hagyja, hogy férfi kollégái lenézzék.
A 3 énállapot között pillanatról pillanatra válthat egy adott személy. Az énállapotok gyakran ellentétbe kerülnek egymással, és erősen különböznek egymástól.
A különbözőségük abban áll, hogy melyiknek, milyen feladata van az emberben: A felnőtt a legfontosabb, a fennmaradáshoz nélkülözhetetlen, adatokat dolgoz fel, számításokat végez, az ember ezek segítségével birkózhat meg sikeresen a külvilággal. A felnőtt dolgozza fel a tapasztalatokat is, valamint kontrollálja a másik két én-állapotot is, a gyermeket, mely az intuíciók, a spontán hajtóerők és az alkotókészség gyűjtőfogalma, valamint a szülőt, amely a valódi apaság, anyaság sikeréért felelős, és bizonyos válaszokat automatikussá tesz, ezzel időt és energiát takarítva meg. A felnőtt ezáltal mentesül az alól, hogy mindenféle apróságban újra és újra döntenie keljen, a fontosabb dolgokra koncentrálhat, a rutint hagyhatja a szülőre. A három énállapot egészséges egyensúlya adja ki a teljes embert.
Berne elgondolása szerint minden szervezetnek optimális mértékű ingerlésre van szüksége, máskülönben elsorvad. Ennek az ember esetében is a simogatás (szexualitás) a legelőnyösebb formája. Társadalmi szabályaink azonban a simogatásnak gyakran csak absztraktabb módozatait teszik lehetővé, olyanokat, mint például a dicséret, vagy mikor az utcán mosolyogva ránk köszön valaki. A tranzakcióban résztvevő felek általában a kapott simogatások maximalizálására törekednek. Ha mindezt - akár önmaguk előtt is - rejtetten, nyereségvágyból teszik, játszmát játszanak. A szocializáció nagyrészt abból áll, hogy elsajátítjuk környezetünk nemzedékről-nemzedékre szálló játszmáit. Az ideális állapot, az autonómia viszont ezzel ellentétes folyamat eredménye. Úgy érhető el, hogy felismerjük, milyen játszmákat játszunk, és megszabadulunk tőlük.
A tranzakciók rendszerint sorban zajlanak le. Ez azt jelenti, hogy bizonyos dolgoknak megvan a maga rituáléja (pl. az udvarlásnak) vagy megvan a maga eljárása (pl. munka). Ezeket nehéz megváltoztatni, de nem lehetetlen. A játszma mindig egy meghatározott cél felé viszi az egyént, nemegyszer ismétlő módon, legtöbbször trükkös lépések sorozata révén, a rejtett cél elérése érdekében. A különbség a játszmák, az eljárások és a rituálék között az, hogy a játszma mindig rejtett jellegű és nyereségvágy jellemzi. Az eljárás lehet sikeres, a rituálé hatékony, az időtöltés hasznot hajtó, és bár mind versengést szül, de mivel mindhárom nyílt, kimenetelük sosem drámai, nincs bennük konfliktus. A játszmák alapvetően tisztességtelenek, kimenetelük nem csupán izgalmas, de drámai jellegű is lehet. A játszma általában a szülői és a gyermek állapot között játszódik le. A tranzakciókban ez nem feltétlenül a gyermeknevelésre vonatkozik, lehet például egy házasságban is ilyen, munkahelyen, baráti kapcsolatban.
Normális társadalmi körülmények között minden játszmának fontos, talán döntő hatása van a játékos, játékosok sorsára, mint például az „alkoholista", az „adós", a „most rajtacsíptelek, te gazember!", a „rúgj belém", az „ennek is te vagy az oka" típusú játszmák, illetve ezek főbb változatai. Az effajta "életjátszmák" évek, esetleg évtizedek során nyerik el végső formájukat, a tőlük való megszabadulást sem lehet egyik napról a másikra remélni.
Berne a ráismerés öröménél többet is kínál, az elemzések és az antitézisek bemutatásával megkönnyíti, hogy ne csak magunkat, de másokat is letéríthessünk a játszmák kényszerpályáiról. Mielőtt azonban az utóbbi műveletre vállalkoznánk, idézzük magunk elé a szerző figyelmeztetését: nem mindenki, nem minden helyzetben képes az intimitásra.
Aki felismeri, hogy a könyvben szereplő valamelyik szerep ráillik, megtette az első lépést a játszmamentes, valódi intimitásra, őszinteségre, hiteles kommunikációra épülő párkapcsolat felé. A folytatás persze nem lesz könnyű, sőt komoly akadályokkal kell számolni. Gyakran a házasság végét jelenti, ha az egyik szereplő véget vet a játszmának.